Megérkezett Szlovákiába a szaharai homok. A homok az erős légáramlatnak köszönhetően került a levegőbe, majd az esőcseppeknek köszönhetően a földre, pontosabban a sima felületekre. Látható nyomokat főként az autók karosszériáján hagy.

 

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet meteorológusa, Peter Hrabčák a TASR-nek elmondta, hogy nem egy ritka jelenségről van szó. Éppen ellenkezőleg, a légáramlatoknak köszönhetően aránylag gyakran érkezik az országunkba szaharai por. „Elég hozzá egy szeles időjárás, amikor a szaharai homokvihar kombinálódik az erős délnyugati áramlattal, ami egészen az országunking hozza a sivatagi homokot“ – magyarázta.

 

A meteorológus elmondása szerint idén áprilisban már harmadszor játszódott le ez a természeti jelenség. „Ez a hullám azért volt kivételes, mert a légkörbe most kimondottan sok por került“ – figyelmeztetett.

 

 hirdetes_810x300  

A szaharai por az elkövetkezendő órákban Szlovákia-szerte látható lehet azokon a helyeken, ahol elered az eső, mivel az esőcseppek ezennel a Szahara sivatagból származó homokszemcséket is tartalmazni fog.

 

Teraz.sk

Nyitókép: Shutterstock

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!