A cigányokat sem sikerült integrálni, a bevándorlókat sem lehet – erről beszélt Lázár János mártélyi utcafórumán szerda este. A kijelentés azért is meglepő, mert Lázár János 2008 és 2012 között élharcosa volt a Soros pénzéből végrehajtott hódmezővásárhelyi "romaintegrációs" programnak.
Zoom
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint bécsi videójának tanulsága, hogy minden a bevándorlóké lett azokban a városrészekben, ahol korábban néhány tucat bevándorló család élt.
Legutóbb Orbán Viktor Miskolcon vont párhuzamot a cigányok városba költöztetése és a bevándorlók betelepítése között. A miskolci cigány önkormányzat elnöke akkor bocsánatkérésre szólította fel a miniszterelnököt, Váradi Gábor megengedhetetlen uszításnak nevezte a párhuzamot.
"Ha egyszer beengedjük őket, akkor el fogják foglalni azt a helyet, ahová bejönnek. Onnantól kezdve az egy mese, hogy lehet integrálni, meg majd barátkozunk, meg majd olyanok lesznek, mint mi, nehogy elhiggye valaki. 600 éve élünk együtt a cigányokkal, és mind a mai napig nem tudtuk őket integrálni, hogy beszéljük világosan. Akkor hogyan tudnánk integrálni olyanokat, akik egy másik világból, egy másik kultúrából, másik identitással jönnek ide? 600 év múlva sem jutunk egyről a kettőre" – jelentette ki a miniszter.
A HírTV felvezetője egyébként baromság: dehogy mondtak le a cigányok szavazatairól, éppen azért tartják Farkas Flóriánt, hogy százezrével szállítsa nekik az analfabéták voksait.