Egyszer már kikapott a jobbikostól, most attól fél, hogy újra így lesz

Megismétlődik 2015?

Lapunk birtokába jutott egy levél, amiben Fenyvesi Zoltán, Veszprém megye 3. számú választókerületének fideszes jelöltje arra kéri a címzetteket, hogy segítsenek neki aláírásokat gyűjteni és szórólapozni, mert nem szeretné, hogy „2002, 2015 vagy a hódmezővásárhelyi fiaskó megismétlődjön”. 2015-ben a jobbikos Rig Lajossal szemben vesztett a választásokon, Hódmezővásárhelyen pedig a Jobbik által támogatott Márki-Zay Péter lett polgármester a fideszes fellegvárban.

„Az akkor szerzett seb begyógyult, de egy emlékeztető heg megmaradt” – fogalmaz Fenyvesi Zoltán a levélben, ami egyszerre követ két kiadott kommunikációs panelt is, a pozitív sikerüzeneteket és a migrációval való riogatást.

2015-ben, amikor a jobbikos Rig Lajos mehetett a parlamentbe Fenyvesi Zoltán helyett, a kampányban személyesen is résztvevő Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott,

„előfordul, hogy kifelé pattan a labda a kapufáról”.

Kérdés, hogy ha április 8-án újra kifelé pattan a labda, Orbán Viktor mennyire lesz megértő. Az Iránytű Intézet által szerkesztett kireszavazzunk.hu adatai alapján az ellenzéki pártok közül a Jobbik a legerősebb. Rig Lajosék pártját 36 százalék, míg az MSZP-t már csak 12 százalék támogatja, így nem is kérdés, hogy a Fidesznek újra a Jobbiktól kell tartania.