A Nyugat gyíkokat és kaméleonokat használt fel arra, hogy kémkedjen Irán ellen nukleáris programjáról – jelentette ki kedden Haszan Firuzábádi volt iráni vezérkari főnök, az ország legfelsőbb politikai és vallási vezetőjének, Szajed Ali Hameneinek a katonai tanácsadója.
Firuzábádit az Iránban őrizetbe vett környezetvédőkkel kapcsolatosan kérdezte a helyi média. A volt vezérkari főnök azt mondta: bár nem ismeri a letartóztatások részleteit, a Nyugat korábban is gyakran használt fel turistákat, tudósokat és környezetvédőket arra, hogy Iránban kémkedjen.
Az ILNA iráni hírügynökségnek nyilatkozva Firuzábádi beszámolt egy néhány évvel ezelőtti esetről, amikor – elmondása szerint – több sivatagi hüllőt találtak olyan külföldieknél, akik Iránba látogattak. Bár azt állították, hogy adománygyűjtés céljából érkeztek Iránba, a birtokukban lévő hüllők felkeltették a hatóságok gyanúját. „Felfedeztük, hogy ezeknek az állatoknak a bőre vonzza az atomsugarakat, és 'nukleáris kémként' viselkedve próbálnak kutakodni az uránbányák és Irán nukleáris tevékenysége után” – tette Firuzábádi.
Iránban széles körű visszhangot váltott ki, hogy az őrizetbe vett környezetvédők egyike, Kávusz Szejjed Emámi neves akadémikus és ökológus nemrég életét vesztette egy teheráni börtönben. A 63 éves, iráni-kanadai állampolgárságú férfi volt az igazgatója a Perzsa Vadvilág Alapítványnak, amely a veszélyeztetett fajok védelmével foglalkozik Iránban. Szejjed Emámit január 24-én vették őrizetbe, a börtönben bekövetkezett haláláról pénteken értesítették a családját, amelynek azt mondták, hogy a férfi öngyilkosságot követett el. „Mindenkit sokkolt a hír” – nyilatkozta egy névtelenséget kérő egyetemi tanár, aki jól ismerte Emámit. A tudós nemrég tért vissza Kanadából, ahol kutatásokat vezetett.
Egy meg nem nevezett iráni igazságügyi forrás vasárnap azt mondta, hogy Emámi bevallotta bűneit egy kémkedéssel kapcsolatos ügyben. Abbász Dzsafari Dolatabádi teheráni főügyész szombaton arról beszélt, hogy az utóbbi időben több, környezetvédelemmel foglalkozó személyt vettek őrizetbe kémkedés gyanújával. Tájékoztatása szerint a gyanúsítottak tudományos és környezetvédelmi projektek leple alatt bizalmas információkat gyűjtöttek stratégiai jelentőségű helyszínekről – jelentette az IRNA iráni állami hírügynökség. Az iráni főügyész úgy fogalmazott: Emámi azért követett el sajnálatos módon öngyilkosságot, mivel tudta, hogy számos vallomás, köztük a sajátja is terhelő rá nézve.
Hétfőn vezető iráni akadémikusok fordultak Haszan Róháni iráni államfőhöz levélben azzal a kéréssel, hogy magyarázatot követeljenek az akadémikus börtönben bekövetkezett halálának körülményeivel kapcsolatosan, a férfi családja pedig halottszemlét követel. Az Emámi halálával kapcsolatosan közölt hivatalos verziót mind a tudományos élet jeles képviselői, mind a családtagok megkérdőjelezik.
(MTI)