Aki rendbe akarja tenni az egészségügyet, azt kicsinálják - Kitálalt a volt miskolci kórházigazgató

Tiba Sándor csodálkozott, hogy "baj van az egészségi állapotával".

Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója a döntést hivatalosan azzal indokolta, hogy Tiba nyugdíjas korú, ami roppant érdekes, hiszen már akkor is az volt, amikor kinevezték.

A valódi ok az lehetett, hogy a menesztett főigazgató az öt tagkórház fúziójakor átnézte a szerződéseket:

csaknem tucatnyit talált, melyek előnytelenek voltak, és ezért megszüntette őket.

Ennek tetejébe pénzügyileg kérdéses szerződéseket is talált: az egyik egy sugárterápiát biztosító, a másik a parkolókat üzemeltető cégé volt.

A gyanús megállapodásokat jelezte az ÁEEK területi igazgatójának, a vizsgálat után pedig összehívtak egy egyeztetést az egészségügyért felelős államtitkárságra.

Tiba szerint ott volt az államtitkár, és az ÁEEK vezetői, ők is megerősítették, hogy jól látják a problémát, és az a döntés született, hogy ne utaljanak a sugárterápiás ellátásért.

A volt igazgató szerint azonban ennek azonban nincs írásos nyoma és nem tudja, hogy a szerződés miatt váltották-e le, de valami szerepe biztosan volt benne, hiszen a kórház jól működik, amit az ÁEEK főigazgatója is megerősített, amikor bejelentette menesztését.

A Népszava megkérdezte az Állami Egészségügyi Ellátó Központot Tiba felmentésének okáról, írnak-e ki pályázatot a posztjára, de érdemi választ nem kapott.

A sugárterápiát biztosító cég pedig csak annyit válaszolt nekik: a kórház új megbízott főigazgatójával, Papp Tiborral korrekt az együttműködésük.

Frissítés:

Az Állami Egészségügyi Ellátási Központ hozzánk eljuttatott levele szerint, Dr. Tiba Sándor felsővezetői megbízása az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény vonatkozó rendelkezései alapján került visszavonásra február 5-én. Az intézmény szervezeti és működési szabályzata alapján dr. Pap Tibor orvosigazgató látja el a kórházvezetői feladatokat. Az intézményben a betegellátás folyamatosan biztosított, ide értve az onkológiai betegek sugárkezelését is.

Mitől nagybeteg a magyar egészségügy? Ha tudni szeretné, mindenképp olvassa el ezt a cikket!

Nemrég látott napvilágot az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) 2017-es felmérése, ami megmutatta: teljes csőd a Fidesz-kormány egészségügyi politikája, az alapellátás színvonalát tekintve pedig, hazánk a sereghajtók között kullog. Miért teljesítünk ennyire rosszul európai szinten és milyen problémákat kellene kiküszöbölni ahhoz, hogy újra minden magyar állampolgár számára elérhető és színvonalas egészségügyünk legyen?