Kanada miniszterelnökének agyára ment a gender

Justin Trudeau új szót alkotott:

"peoplekind"

Hogy miért van erre szükség? Mert úgy véli, az emberiség, amit az angol nyelv "mankind"-ként fejez ki a férfiakra utal és nem foglalja magába a női nem tagjait, legalábbis nem fejezi ki kellőképpen, hogy a gyengébbik nem is része ennek a közösségnek.

A MacEwan egyetemen tartott előadásán egy nőt javított ki, mert az a vallási szervezetek önkéntességi szabályairól való kérdésében a "mindkind" szót használta. Trudeau azonnal megállította és korrigáta:

„Inkább azt szeretjük mondani, hogy peoplekind, nem azt, hogy mankind, mert úgy inkluzívabb.”

A jelenlévők tapssal fogadták a produkciót, az internet népének azonban már kevésbé tetszett a szélsőséges gendersemlegesség.

Kanadában már a himnusz is gendersemleges

Korábban a konzervatív többség megakadályozta, hogy lecseréljék a szót, most azonban a liberális Mauril Bélanger által 2016-ban kezdeményezett javaslatot elfogadta a szenátus. A férfi már nem élhette meg, hogy hivatalosan is az új verziót énekelhesse, ám mostantól minden kanadai a gendersemleges változatot használhatja - írja a BBC.A szövegmódosítás értelmében most már nem az "in all thy sons" (minden fiadban), hanem az "in all of us" (mindannyiunkban) használatos.