Állt a bál Kazincbarcikán – több mint ötszáz főt vendégelt meg a fideszes jelölt

Persze nem tudja mennyibe került, nem ő foglalkozott a pénzügyekkel.

A lap szerint megérte a jelöltnek, hiszen valószínűleg a kapcsolatok révén majd visszacsorog hozzá az erre szánt összeg. A bálra meghívást kaptak a térség prominens személyei: az egyházak képviselői, a járási hivatal vezetője, a megyei közgyűlés elnöke, a tankerület igazgatója és a választókörzet hatvannyolc településének polgármestere. 

Természetesen a Demetert segítő aktivisták és a választókerületi Fidesz-tagok is ingyen vehettek részt a rendezvényen, aminek száma így megközelítette az ötszáz főt. A mulatság költségeiről a portál megkérdezte Demeter Zoltánt, aki pontos számokat nem tudott mondani, mivel munkatársa szervezte a vacsorát, ahol zenés- táncos műsor mellett egy üveg, állítólag a képviselőjelölt által termelt és palackozott, a saját képével ellátott borral is kedveskedtek a vendégeknek.

Annyi kiderült, hogy a vacsora fejenként 2000 forintba került, a zenekar 100 ezer körüli összegért vállalta a fellépést, a sportcsarnok bérleti díja pedig 340 ezer volt egy estére. Ez már túllépi az 1 milliós költséget, és a palackozott borok még nem is szerepelnek benne.

Demeter Zoltán szerint ebből visszafolyik majd hozzá valamennyi, a részt vevők ugyanis 1000, 2000 és 5000 forintos támogatói jegyeket vásárolhattak a helyszínen, amivel beszállhattak az esemény és a kampány költségeibe – írja a lap.