„A magyar gazdaság ereje már lehetővé teszi, hogy a családtámogatási rendszer lehetőségein túl és a szociális juttatások keretein felül is segítséget kapjanak a kisgyermekes családok” – írja saját Facebook-oldalán Tasó László fideszes országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség államtitkára. A megosztott képeken az látszik, hogy a kormányzati hirdetésekből ismerős dizájnnal, kék alapon fehér betűkkel az áll:
Ezt a csomagot Magyarország kormánya juttatta el önhöz és családjához.
Zoom
A dolog szépséghibája, hogy az adományokat nem a magyar kormány fizeti, hanem az úgynevezett Rászoruló személyeket támogató operatív program (RSZTOP) keretében, száz százalékban az Európai Unió pénzéből finanszírozzák. Ez a program többéves késéssel indult el tavaly júniusban, már akkor is államtitkári jelenléttel: akkor a szociális ügyekért felelős Czibere Károly adta át az első dobozokat Vásárosnaményban.
Zoom
Az elegáns barna zakóban jótékonykodó Tasó ezúttal saját választókerületében, a Hajdú-Bihar megyei Vámospércsen osztogatta a dobozokat, mint kiderült, összesen 57-et. Elbüszkélkedett néhány számmal is: a megyében például június óta 18 917 csomagot kaptak a rászoruló, kisgyermekes családok. „Mindig lesz szándék és akarat, hogy a segítség oda érkezzen, ahová a legnagyobb szükség van rá” – írta a szociálisan érzékeny képviselő.
Tasó azt már nem jegyzi meg, hogy az élelmiszercsomagok beszerzése önmagában is botrányos volt: az RSZTOP 2. szakaszának keretösszege 13,7 milliárd forint, és nem bontották részekre, így esélyt sem adtak a helyi vállalkozásoknak, csak a nagy konzorcium tudott mindenféle termékkel pályázni. A kiírásra négy ajánlat érkezett, közülük hármat érvénytelennek nyilvánítottak, ebből kettőt „aránytalanul alacsony ellenszolgáltatás” címén, vagyis mert túlságosan olcsón adták volna a termékeket...
(MNO nyomán)