Nemzetközi szintre emelkedett az elhallgattatott magyar diák ügye

Strasbourg.

Bradánovics akkor a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium küldöttjeként szólalt fel például az oktatási rendszer súlyos problémáiról, de néhány kritikus mondat után félbeszakította Rózsás Ildikó levezető elnök, mert szerinte „személyeskedett”, és ha folytatni akarja a felszólalást, húzza ki az ilyen részeket.

Az ügyből később országos botrány lett, a cenzúrázott felszólaló sajtótájékoztatón is elmesélte a sztorit, de az oktatási jogok biztosát annyira nem hatotta meg a történet, erről itt írtunk.

Bradánovics Bendegúzzal beszélgettünk az ügy legújabb fejleményéről, elmondta, hogy egy ügyvéd megkeresésére az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak beadványukkal, az indok

a politikai véleménynyilvánítás akadályozása.

Nem az esetleges kárpótlás érdekli, azért vitték nemzetközi színtérre az ügyet, mert itthon nem kapott jogorvoslati lehetőséget.

Felszólalt

A pénteki diáktüntetésen Bradánovics Bendegúz is felszólalt, ahol újra komoly kritikát fogalmazott meg a magyar oktatási rendszerrel kapcsolatban. A beszámolónkat itt olvashatja az eseményről:

„Nem akarok egy olyan rendszer fogaskereke lenni, ami elnyom, kizsigerel és megfojt" - több ezer diák tüntetett a Kossuth térnél

Az esemény Facebook-oldalán több mint 14 ezren jelezték részvételüket, ebből végül néhány ezres tömeg gyűlt össze a Kossuth térnél a valamivel fél öt után kezdődő demonstráción. A tüntetőket közben elkapta az eső, ami igazából senkit nem érdekelt, a program 19 óra után ért véget.A szervezőkkel még az esemény előtt beszélgettünk:

Kérdésünkre elmondta, igaz, hogy jóval tízezer felett volt a visszaigazolások száma Facebookon a demonstrációra, a több ezres tömeg is elégedettséggel tölti el, ezért pozitívan értékeli a megmozdulást.

Szimplán nem érdekli őket a diákok véleménye

 - válaszolta kérdésünkre, hogy a kormány vajon miért nem vonja be őket a döntéshozatalba?

Arra nincs rálátása, hogy a közeljövőben szerveződnek-e hasonló megmozdulások, de a rendezvényen elhangzott, hogy január 31-ig adtak határidőt az oktatásért felelős tárcának, hogy legalább a párbeszéd elinduljon köztük. Bradánovics már két éve próbálkozik Balogh Zoltán miniszternél a kommunikáció érdekében, de hiába.

Külföldre tart

Beszélgetésünk során azt is elárulta, körülbelül fél évre elhagyja Magyarországot, hogy később tudja finanszírozni tanulmányait. Jogot hallgat, kapnak ugyan valamennyi ösztöndíjat, de a tan- és albérleti díj mellett ez elhanyagolható.

„A kormány részéről mindig a diákhitelt emlegetik, fél évre fel is vettem, de rájöttem, hogy nem akarom az életemet adóssággal kezdeni, ezért inkább elmegyek.”

(fotó: Kiriák Klaudia / Alfahír)