Itt van néhány szám, amit a propagandaminisztérium megosztott az 1300 befogadott ügyében

Kormányzati Tájékoztatási Központ a közleményében a politikai maszlag mellett ezekkel a konkrétumokkal szolgált:

"A nemzetközi védelemben részesülők száma nyilvános adat, ami a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal honlapján megtalálható. 2015-ben 508, míg 2016-ban 432, 2017-ben 1291 és 2018-ban eddig 37 személy nemzetközi védelemben részesítéséről döntöttek a magyar hatóságok. A nemzetközi védelemben részesítettek 90%-a Magyarországon nem létesített lakcímet, hanem kihasználva a schengeni övezeten belüli szabad mozgás lehetőségét, a kiállított okmányokkal elhagyta Magyarország területét. A menekültügyi hatóság által fenntartott menedékkérők vagy védelemben részesített személyek elhelyezésére szolgáló nyitott és zárt intézményekben összesen jelenleg 490 fő tartózkodik."

Ez egyébként még mindig nem tiszta, ugyanis például a menekült és az oltalmazott státusz sem ugyanaz.

Egy kis emberi jogi gyorstalpaló a kormányzat honlapjáról:

Menekült a menekültek jogállásról szóló 1951-es Genfi Egyezmény és az ezen alapuló magyar jogszabályok alapján az a külföldi, aki faji, illetve vallási okok, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, politikai meggyőződése miatti üldöztetése vagy az üldözéstől való megalapozott félelme miatt származási országán kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja a származási országa védelmét igénybe venni. 2010-ben Magyarországon 1887 fő rendelkezett menekült jogállással. 2011-ben 47 fő menekültkénti elismerésére kerül sor, akik többek közül Ciszjordániából, illetve a Gázai Övezetből, valamint Szomáliából érkeztek.

Oltalmazott az Európai Unió 2004/83/EK irányelve és az ezen alapuló magyar jogszabályok alapján az a külföldi, aki nem felel meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de fennáll annak a veszélye, hogy származási országába történő visszatérése esetén őt súlyos sérelem érné, és nem tudja, vagy az e veszélytől való félelmében nem kívánja a származási országa védelmét igénybe venni (ún. kiegészítő védelem). Súlyos sérelem a halálbüntetéssel fenyegetés, a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása; valamint a polgári személy életének vagy testi épségének súlyos fenyegetettsége, amely nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktus során alkalmazott megkülönböztetés nélküli erőszak következménye. 2010-ben Magyarországon 391 fő rendelkezett oltalmazott jogállással. 2011-ben 98 fő oltalmazottkénti elismerésére kerül sor, akik közül a legtöbben Afganisztánból érkeztek.

Befogadott a magyar jog alapján az a külföldi, aki az állampolgársága szerinti országba átmenetileg azért nem küldhető vissza, mert ott halálbüntetésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek lenne kitéve, és nincs olyan biztonságos harmadik ország, amely befogadja, és nem jogosult sem menekültkénti vagy hontalankénti elismerésre, sem más védelemre. A fenti feltételeknek megfelelő személyek védelmét a nemzetközi jog egyik alapelve, a non-refoulement elve, azaz a visszaküldés tilalmának elve biztosítja. 2010-ben Magyarországon 258 fő rendelkezett befogadott jogállással. 2011-ben 11 fő befogadottként történő elismerésére került sor.

Na mindegy, majd Orbán Viktor nemsokára rendet tesz a fejekben. Vagy nem.