Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Afrika

2018. 01. 13.

Hétmillióan az éhezés küszöbén Kongóban

2018. 01. 13.

Miközben Szíriáról és Jemenről most már az egész világ tudja, hogy milliók élete van veszélyben, a harmadik legnagyobb válsággócra kevesebb figyelem jut.

A Kongói Demokratikus Köztársaság Kasaï régiójában több ezer ember halt meg a 2016-ban kitört harcokban.

Itt a válság az alaphelyzet. A válság csúcsán több mint egymillió embernek kellett elhagynia az otthonát . Ezzel a belső kitelepítettek száma négymillióra emelkedett a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

A régióban hárommillió embert fenyeget az éhezés veszélye.

A Lulua híd a régió fővárosától Kanangától északra található. Ez az egyetlen menekülőútvonal a Kamuina Nsapu milíciák és a kormányerők közti összecsapások helyszínéről. A környék ráadásul viszonylag biztonságosnak számít.

Kanangába és a környező falvakba elkezdtek visszatérni az emberek, újjáépíteni a házaikat és talpra állítani

– Az iskolában voltam és lövöldözést hallottam – mesélte a konfliktus egyik áldozata, Marie Sankayi Beya. -Elmenekültem, de hazafelé menet kóbor golyók eltaláltak. Nem láttam, ki lőtt, csak a fájdalmat éreztem a karomban, és láttam a vért. Aznap két iskolatársamat is megölték a szemem láttára. A katonák elvitték a testüket. Amikor láttam, mi történt, futottam, nem tudtam cipelni őket.

Marie februárban sérült meg. Néhány hónappal később a faluja teljesen kiürült. Most hazatért, és újra azon az útvonalon jár iskolába, ahol meglőtték.

Marie karján két helyen átment a golyó, egy harmadik pedig megakadt a csontban. A Handicap International nevű civil szervezet fizikoterápiájának köszönhetően ha korlátozottan is, de újra tudja használni a kezét. A projektet az EU Humanitárius Segélyprogramja finanszírozta.

– Azt hittem, soha nem tudom többet használni a karom – mondta Marie.

– A könyöke még nem jött rendbe – magyarázta a projektben dolgozó fizikoterapeuta, Esther Lufuluabo Kapuku. – Kezdődő ízületrögzülése van. A csuklóját már tudja hajlítani, de soha nem lesz olyan, mint volt.

A Handicap International a régió két kórházában – Kanangában és Csikadzsiban – képzett fizikoterapeutákat, hogy segítsenek a konfliktus sérültjeinek ellátásában. A fizikoterápiával kezelt esetek nyolcvan százaléka a harcokhoz köthető. A két kórház egyikében sem voltak megfelelő körülmények a sérültek ellátására.

– A fizikoterápiás szobát felújítottuk, felszereltük a megfelelő műszerekkel a legsúlyosabb esetek kezeléséhez is – magyarázta a Handicap international rehabilitációs menedzsere, Veerle van Hoestenberghe.

Feli Kanyinda vonaton menekült a milíciák elől, de leesett a vonatról, és az levágta a lábát. Most a kórházban újra tanítják járni.

– Öt körrel kezdtünk, aztán tíz kör jött, és így tovább egészen harmincig. Ma már akár egy kilométert is tudok sétálni egyedül – mondta Kanyinda.

Az Európai Unió Humanitárius Segélyprogramja a helyi partnerein keresztül finanszírozta a projektet. A megvalósítás során arra koncentráltak, hogy a rendkívül gyorsan változó körülmények között is gyorsan tudjanak életmentő beavatkozásokat végezni.

– Minden elpusztult, vagy ha nem is minden, de az infrastuktúra nagy része. A visszatérőknek nincs miből fenntartaniuk magukat, legalább két mezőgazdasági év kimaradt, amikor nem arattak semmit. Itt állnak üres kézzel – magyarázta az EU Humanitárius Segélyprogramjának munkatársa, Amparo Laiseca.

– A könyöke még nem jött rendbe – magyarázta a projektben dolgozó fizikoterapeuta, Esther Lufuluabo Kapuku. – Kezdődő ízületrögzülése van. A csuklóját már tudja hajlítani, de soha nem lesz olyan, mint volt.

A Handicap International a régió két kórházában – Kanangában és Csikadzsiban – képzett

Erről a válságról nemigen tud a világ. Miért?

– Azért, mert azt hittük, ez csak egy a Kongóban szokásos válságok közül, itt a válság az alaphelyzet – mondta Laiseca. – Időbe telt felmérni ennek a konkrét konfliktusnak és következményeinek a léptékét.

Az ENSZ a tavalyihoz képest kétszer annyi forrást, egymilliárd hétszázezer dollárt igényelt a humanitárius válsághelyzet enyhítésére – ez alapján Szíria és Jemen után ez a harmadik legnagyobb válsággóc a világon.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑