Megöltek egy 19 éves nőt Rákoskeresztúron péntek este – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.
A BRFK péntek este kapott bejelentést arról, hogy Budapest XVII. kerületében, egy Újlak utcai lakóházban ismeretlen elkövető megölt egy nőt – olvasható a közleményben.
A rendőrség emberölés miatt indított nyomozást, megkezdődött a helyszíni szemle.
A 24.hu információi szerint legalább hat rendőrautóval vannak a helyszínen. Úgy tudják, késsel történt a támadás.
Múlt héten ugyanebben az utcában egy másik gyilkosság is történt: a 26 éves Cs. Norbert az utca egyik házába bement, és lelőtt egy férfit, aki a helyszínen meghalt. Ezek után a tettes a lakásban tartózkodó nővel kiment az utcára, ahol a nőre is rálőtt, majd a fegyverét maga ellen fordította. A nőt és a támadót a mentők életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol mindketten belehaltak a sérüléseikbe.
Frissítés: Péntek éjjel elfogták a gyilkost
Elfogták a rákoskeresztúri gyilkosság feltételezett elkövetőjét – közölte honlapján a rendőrség szombat hajnalban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) előző este kapott bejelentést arról, hogy Budapest XVII. kerületében egy Újlak utcai lakóházban ismeretlen elkövető megölt egy nőt. Az áldozat 19 éves volt a tájékoztatás szerint.
A feltételezett elkövetőt még péntek éjjel elfogták a rendőrök. A rendőrség emberölés miatt indított nyomozást.
2. frissítés: Egy 20 éves fiatal a gyilkos
Egy 20 éves fiút gyanúsít a rendőrség a péntek esti Újlak utcai késelés elkövetésével – közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A fiatalt fél 11 körül kapták el.
A 24.hu információja szerint a gyanúsított XVII. kerületi lakos.
A lap úgy tudja, a 19 éves áldozatot egy tízemeletes panel hatodik emeletén késelte meg támadója, az ajtó előtt.
A helyszínt rendőrök lepték el, a bent tartózkodók nem hagyhatták el az épületet, azok a lakók pedig, akik a tragédia után értek haza, nem mehettek be a házba. Számukra melegedőbuszt biztosítottak.
(MTI - 24.hu nyomán)