Horror: megölte és megcsonkította újszülöttjét egy pásztói nő

Brutális.

A nógrádi rendőrökhöz hétfő este fél kilenckor érkezett bejelentés arról, hogy Pásztó belterületén egy újszülött testrészét találták meg civilek.

A Bors részleteket is ír az ügyről: mint megtudták, egy kisbaba fejére talált rá egy kutya, ami a testrészt hazavitte, és gazdája elé letette. Ő volt az, aki rögtön hívta a rendőrséget.

A lap szerint hamar kiderült, hogy a tettes maga az édesanya volt, a pásztói asszony hétfő este szülés után levágta újszülött fia fejét, és egy eddig nem részletezett „ördögi tervet” eszelt ki arra, hogyan terelje majd el magáról a figyelmet. A rendőrök azonban elfogták.

A rendőrség honlapján azt írja, az eset körülményeit emberölés bűntett gyanúja miatt, büntetőeljárás keretében szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség.