Vona szerint az a választás tétje, hogy ő vagy Orbán Viktor megy börtönbe

Nem fizetik be a büntetést.

Vona Gábor szerint az ÁSZ-botrány eljuthat odáig, hogy őt és a Jobbik vezetőit börtönbe küldi a kormány. 

Volner: Orbán az ÁSZ-t használja a Jobbik megsemmisítésére

A volt fideszes képviselő, Domokos László által vezetett Állami Számvevőszék (ÁSZ) hétfőn, kora délután közleményben jelezte, hogy január 8-án élesítik a Jobbikra kiszabott bírságot, a pártnak 15 napon belül fizetnie kell.

Vona Gábor kijelentette, ez a vita nem a Jobbik és az ÁSZ között folyik, hanem a Fidesz és a Jobbik között. Hangsúlyozta: az országgyűlési választás tétje, hogy vagy ő, vagy Orbán Viktor kerül börtönbe. A különbség csak az, hogy egy Jobbik-kormány esetén a Fidesz miniszterelnökét a kormánya visszaélései miatt fogják elszámoltatni és felelősségre vonni.

Vona bejelentette azt is, hogy a Jobbik elnöksége meghozta a döntést: nem fogják kifizetni a 331 millió forintos büntetést. A párt terveiről holnap Volner János frakcióvezető számol majd be sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt egyébként az idei év első negyedévére járó állami támogatást már megkapta, tehát valamivel több mint 110 millió forint van a számlájukon, bár elképzelhető, hogy a bírság ki nem fizetése miatt inkasszó kerül majd rá.