A Komáromi Rendőrkapitányságon befejezték a nyomozást a 48 éves finn állampolgárságú nő ellen.
A gyanú szerint a finn állampolgárságú nő 2017. november 8-án 3 óra 30 perckor Mercedes típusú személygépkocsijával haladt az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 98-as kilométerszelvényben. Haladása során a belső forgalmi sávból a külső sávba szándékozott áttérni, azonban figyelmetlenségéből adódóan nem mérte fel a külső forgalmi sávban előtte szabályosan közlekedő nyerges vontatóból és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvény távolságát. A gépkocsija elejével nekiütközött a járműszerelvény bal hátsó részének. A baleset során a Mercedes utasa súlyosan megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A külföldi állampolgárt gyanúsítottként kihallgatták.
Zoom
A Komáromi Rendőrkapitányságon az ügyben folytatott nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratanyagot vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.
(Police)