Leginkább otthon, családi körben tervezik eltölteni a szilvesztert a magyar felnőttek, és többségük éjjel 1-2-ig ágyba is kerül. A családi kasszát várhatóan megterheli az óév búcsúztatása, hisz akik költeni terveznek szilveszter kapcsán, átlagosan 18 ezer forintot (cca. 58 euró) szánnak az ünnepre – derült ki a magyar Kutatópont Kft. decemberi 1000 fős hazai felnőtt lakosságra reprezentatív telefonos felméréséből.

 

A szilvesztert a magyarok többsége, 58 százaléka, otthon fogja tölteni. A 18-29 éves korosztály az, aki inkább házibuliba, vagy vendégségbe megy, 27 százalékuk nyilatkozott így – derült ki a Kutatópont Kft. decemberben végzett 1000 fős hazai lakosságra reprezentatív felméréséből.  A szilveszter is elsősorban egy családi ünnep, hisz a felnőtt magyarok 44 százaléka elsősorban házastársa, párja társaságában várja az új évet, 30 százalék gyermekeivel és 8 százalék pedig unokájával tölti az év utolsó napját.

 

A nőkre inkább jellemző, hogy gyermekeikkel töltsék a szilvesztert, 36 százalékuk említette ezt, míg a férfiak körében pedig az átlaghoz képest népszerűbb munkahelyi kollégákkal (8 százalék) koccintani az év végén. A felnőttek közel ötöde (18 százalék) baráti társaság körében fog átlépni a 2018-as esztendőbe, ők jellemzően inkább a 18-29 évesek.

 

 hirdetes_810x300  

De vajon meddig tart az óév utolsó és az újév első bulija? „A felnőttek 30 százaléka éjjel 1-2-ig tervez fenn maradni, 25 százalék megvárja az éjfélt, de utána azonnal le is fekszik, így összességében a felnőttek több mint fele éjjel 2-ig ágyba kerül – mondta Rabcsánszki Laura a Kutatópont Kft. médiakutatási igazgatója.  A felnőttek közel negyede (23%) tervezi, hogy kitart, és legalább hajnali 3-4 óráig vagy tovább is fennmarad.

 

Bár sokan nem tudják még, hogy mennyit terveznek költeni, illetve 20 százaléka a magyaroknak nem tervez extra kiadásokat szilveszter kapcsán, ám azok, akik terveznek költeni átlagosan 18 ezer forintot szánnak a szilveszteri mulatságra.

 

Forrás: Kutatópont

 

Körkép.sk

Nyitókép: szallasmagyarorszag.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!