A nemzeti jogvédő Facebook-bejegyzésben számol be az esetről:
2013. október 23-án a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület igazságtételt követelő tüntetésén még országgyűlési képviselőként nyilvánosságra hoztam névvel egy ügyész 2006 őszén elkövetett gyalázatos tettét, amellyel tönkretette egy házaspár életét, és egy emberi élet elvesztéshez vezetett. Azonban nem az ügyész ellen indult büntetőeljárás, hanem ellenem, ráadásul éppen a deliktumot elkövető, "jó hírnevére" kényes ügyész feljelentése alapján a mandátumom lejártát követően. Röpke három és fél év múlva 450 ezer forint pénzbüntetésre ítéltek első fokon rágalmazás miatt, többre, mint Gergényit.
Zoom
A bolsevik terroristák oroszországi hatalomátvételének 100. tragikus évfordulójára időzített másodfokú nyilvános ülésen a Fővárosi Törvényszék minden megalapozott jogi érvünket lesöpörve - a szakmailag egyedül helyes felmentés helyett - "nagy kegyesen" 300 ezer forintra enyhítette a büntetést..
Megyek tovább természetesen: felülvizsgálati indítvány a Kúriára, alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróságra és a képviselői mentesség szabályainak megsértése miatt kérelem az Emberi Jogok Európai Bíróságára. De a jogorvoslatok nem mentesítenek a pénzbüntetést befizetése alól.
Eldöntöttem: mivel nyilvánvaló justizmordról van szó, ezért nem kívánom megfizetni saját forrásból a pénzbüntetést, inkább leülöm a befizetés elmaradása esetén kiszabandó 200 nap fogházbüntetést. A bíróság esetemben annyira gyors volt, hogy még a jogerős ítélet előtt - jogszabálysértő módon - kiküldte a pénzbüntetés befizetési felszólítást, a fizetési határidő már le is járt. Ezt követően a bíróság a papírforma szerint szabadságvesztésre változtatja át a pénzbüntetést, várhatóan napokon belül.
Ebben a helyzetben jól esik „Magyar Nemzeti Bizottság 2006.” (a Gonda László, dr. Bene Gábor, Fáber Károly) és a 2006. őszi jogsértettek (Közhatalom Jogsértettjei Egyesület, Göbl György elnök) segítsége, akik a 2006 őszi jogsértetteket és minden hazafit a pénzbüntetés összegyűjtésére közleményt adtak ki.
Fontos részletek a közleményből:
"Mindannyian tudjuk, hogy egy jogellenes és igazságtalan ítélet született, amellyel szemben a 2006. őszi meghurcoltakért és a 2006. őszi igazságtételért rengeteget küzdő dr. Gaudi-Nagy Tamás további jogorvoslatokkal fog élni...
(...)
"Kérünk minden jóérzésű hazafit, hogy akinek fontos az, hogy dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő folytathassa munkásságát a 2006. őszi igazságtételért, Budaházy Györgyékért, a Nemzet egyesítéséért és az elcsatolt magyar testvéreinkért, az az alábbi számlaszámra juttassa el támogatását, amelyből a pénzbüntetés befizetésre kerül:
Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesületének bankszámla adatai Duna Takarék Bank Zrt.,
számlaszám: 58600551-11207940,
közleményként beírni: dr. Gaudi-Nagy Tamás részére."
Nagyon fontos amit írnak a bajtársak, hogy: "a pénzbüntetés mértéke feletti támogatási összeget a Nemzeti Jogvédő Szolgálat javára kívánjuk fordítani, mivel ez az az egyetlen olyan jogvédő szervezet, amely 2006. ősze óta következetesen kiáll és harcol a jog eszközével a nemzeti önrendelkezés ügyéért és az igazságtételért."
A nemzeti jogvédők köszönik a szolidaritást!