Ujhelyi: Ma a Jobbikot, holnap más pártot próbálnak felszámolni

Még azok is elborzadnak a Fidesz módszereitől, akik nem szimpatizálnak a Jobbikkal.

Kérdésessé vált, hogy a Jobbik el tud-e indulni a jövő évi választásokon

A Jobbik frakcióvezetője a rendszerváltás utáni időszak legmélyebb politikai helyzeteként értékelte a történteket. Azt írták, hogy az ellenőrzéséről szóló jelentéstervezetet megküldték észrevételezésre a Jobbiknak. Az ÁSZ törvényi felhatalmazás alapján az év második félévében is folytatja a pártok és a költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodásának ellenőrzését.

A széteső MSZP EP-képviselője, Ujhelyi István semmiben sem ért egyet a Jobbikkal, de még ő is ellenérzését fejezte ki a Facebook-oldalán a diktatórikus tempó miatt.

"Jelenleg is perben állok a Jobbik egyik prominensével. Nemrég a Radikális Európai Demokratákkal emlékeztető közösségi kampányt indítottunk a Jobbik cukiságának leleplezésére. Annak idején sárga csillaggal tiltakoztam a Jobbik antiszemita megnyilvánulásai miatt. Nem vagyok a Jobbik Magyarországért Mozgalom barátja. Nagyon nem. De az, amit most a Fidesz-kormány az Állami Számvevőszéket eszközként használva tesz, vagy legalábbis próbál tenni, a legsötétebb időszakokat idézi. Ez a putyini-erdogani diktatórikus tempó. Ma a Jobbikot, holnap más pártot próbálnak meg erőszakkal felszámolni. Ha azt hitte bárki, hogy a Fideszben van mérték és maradt még egy cseppnyi felvilágosult európaiság, a mostani akciójuk világossá teszi: korunk legsötétebb bugyrába süllyedtek, a világ leggátlástalanabb bűnelkövetői közé."