"Nem nagyon izgat a 2018-as választás, attól tartok, hogy marad, ami van" – mondta Konrád György zsidó író az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Zoom
Hozzátette, egy véleményen van Heller Ágnessel, nem ellenezné azt, hogy legyen valamilyen "technikai koalíció" a Jobbik és a baloldal között.
– Ha én ezeket a jobbikosokat nézem a televízióban, nem gondolom, hogy ezek meg akarnának ölni. Azt se gondolom, hogy inkább kívánnák a halálomat, mint mondjuk a fideszesek" – fogalmazott. Leszögezte, hogy "nem az együtt gondolkodás vagy az egyet gondolás jegyében, nem a szeretet jegyében, hanem a praktikus üzletszerű megállapodás jegyében" nem ellenezné ezt, már csak azért is, mert "nem lenne olyan unalmas", mint ami van.
Kitért arra is, hogy Magyarországon a jobboldal két része – volt egy szélsőjobboldal, és volt egy mérsékeltebb középjobboldal – összenőtt. "Ma már ezt a nagy mérsékletet nem látom" a jobboldal egyik részén – jelentette ki Konrád György. Kitért arra is, hogy nem nagyon akar már politikáról írni.
(MNO nyomán)