Folytatnunk kell a harcot az antiszemitizmus minden formája ellen, kötelességünk mindent megtenni azért, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa vallását és vállalhassa etnikai identitását – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) konferenciáján szerdán Budapesten.
Zoom
Mikola István a Biztonságban vannak-e az európai zsidók? Kihívások az európai migrációs válság és a fundamentalista iszlám terrorfenyegetettség tükrében címmel rendezett konferencián hangsúlyozta: Magyarország a migrációs válság idején is biztonságos hely maradt és biztonságos otthona a zsidó közösségnek is.
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: Európa ma gazdag, de gyenge, ráadásul képtelen felismerni gyengeségét és fellépni ellene. Számos nyugat-európai ország ahelyett, hogy a keresztény-zsidó értékekre támaszkodva megerősítené identitását, eldobni készül mindazt az értéket, amelynek évszázadokon keresztül ellenálló-képességét köszönhette – mondta.
Zoom
Kiemelte: a jelenséggel párhuzamosan erősödik az antiszemitizmus, különösen rossz a helyzet az Amerikai Egyesült Államokban és a nyugat-európai nagyvárosokban.
Latorcai Csaba hozzátette: az antiszemitizmus növekedése mellett a terrorcselekmények gyakorisága is aggasztó, a terrortámadások alig több mint egy év alatt 415 ember életét követelték.
A nap mint nap jelentkező elrettentő példáknak arra kellene ösztönözniük valamennyi európai döntéshozót, hogy felelős körültekintéssel tegyen meg mindent az ilyen cselekedetek megakadályozása érdekében – jegyezte meg a helyettes államtitkár.
Mint mondta, a magyar kormány ezt a felelősséget vállalva épített kerítést a déli határra, és döntött a jogi határzárról, amellyel megakadályozta, hogy kétes személyazonosságú illegális bevándorlók lépjenek az Európai Unió területére.
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a TEV alapításának ötödik évfordulója alkalmából rendezett konferencián arról beszélt, az alapítványt az a felismerés hívta életre, hogy a zsidó közösség nem várhat mások védelmére, ha nem áll ki önmagáért.
Zoom
Ugyanakkor az alapítók szeme előtt lebegett az is, hogy bár a felelősséget mindenekelőtt magukért kell vállalniuk, az első lépések megtétele után kereshetik az együttműködő támogatást, és ha keresik, meg is fogják találni.
Azt is tudták – tette hozzá Köves Slomó –, hogy cselekvésük "nem merülhet ki protestálásban vagy sértődött demonstrálásban".
A vezető rabbi a TEV öt év alatt elért eredményeiről szólva elmondta, hogy bevezették a magyarországi "antiszemita gyűlöletcselekmények" rendszeres, havi monitorozását, valamint az antiszemita társadalmi attitűdök éves, reprezentatív kutatását.
Úgy fogalmazott: a TEV felállított egy "bivalyerős jogi csapatot, amely 5 év alatt 87 jogi eljárást vitt végig Magyarországon és Magyarországgal kapcsolatban az Egyesült Államokban".
Kezdeményeztek négy, az antiszemitizmus leküzdéséhez nélkülözhetetlen jogszabály-módosítást, együttműködést alakítottak ki a bírósággal, a Belügyminisztériummal és a rendvédelmi szervekkel. Továbbá szakmai oktatási és továbbképzési programokat kezdeményeztek és indítottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendvédelmi képzésében, tananyagot dolgoztak ki a rendőrtovábbképzésre, valamint a bírók, ügyészek képzésére, és a középiskolások körében is indítottak oktatási programot.
Andrew Baker, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős megbízottja arról beszélt, hogy nagyra értékeli azoknak a kormányoknak a kiállását, amelyek zéró toleranciát hirdettek az antiszemitizmussal szemben, főleg ha a szavakat tettek is követték.
Zoom
Biztatónak nevezte, hogy egyre több országban tartják fontosnak, hogy megemlékezzenek a "holokausztról".
Hozzátette: ez hosszú folyamat, és különösen nehéz helyzetben vannak azok az országok, ahol a kommunizmus évtizedei késleltették a szembenézést a múlttal.
Andrew Baker kiemelte: Magyarország sokat tett az antiszemitizmus visszaszorításáért és a méltó emlékezésért, a siker azonban még nem teljes, hiszen sok a közbeszédben megjelenő ellentmondás és a bizonytalanság a zsidó közösségben.
(MTI nyomán)
Korábban írtuk: