Ki nyomja meg a nukleáris gombot?

PAUL CRAIG ROBERTS

Paul Craig Roberts, Reagan elnök volt pénzügyi államtitkár szinte naponta írja remekbe szabott cikkeit.

Tegnap is ezt tette a fenti címmel írott esszéjében, amely azzal kezdődik,  hogy William Binney – aki a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NSA) létrehozta annak digitális információt figyelő programját – azt mondta, hogyha az orosz kormány valóban összeesküdött Trumppal, meghekkelte volna a Demokrata Párt Nemzeti Bizottságának (DNC) számítógépet, vagy bármilyen módon befolyásolta volna a legutóbbi amerikai választás kimenetelét, az NSA-nak arról lenne digitális bizonyítéka. Az a tény, hogy egyetlen bizonyítékkal alá nem támasztott vádakat halljuk már több mint egy éve a „Russia-gate”-ről, totálisan bizonyítja, hogy a Russia-gate álhír.

Ennek az álhírnek az eredete John Brennan CIA igazgató és Comey FBI igazgató, akik a DNC-vel játszottak össze, hogy diszkreditálják Trumpot, de legalább megakadályozzák abban, hogy kárt tegyen a katonai/biztonsági komplexum óriási hatalmában vagy profitjában azzal, hogy normalizálja a kapcsolatokat Oroszországgal.

A prostituált sajtó soha nem követelt bizonyítékot az állítólagos Trump-Oroszország összjátékra. Sőt, még azt is állította,  hogy az összes, 17 amerikai hírszerzési hivatal szerint Oroszország beavatkozott a választási kampányba.

A Washington és Moszkva közötti mesterséges ellenségesség szítása már ott tart, hogy az USA orosz DNS-t gyűjt egy oroszoknak szánt biofegyverre. /Ezt Putyin elnök megerősítette, azaz azt, hogy amerikai ügynökök Oroszországban gyűjtenek orosz DNS mintákat./

Mindez rendkívül veszélyes, ugyanis nukleáris háborút eredményezhet.

Roberts ezután tisztázza azt az általános hitnek az alaptalanságát, hogy az amerikai elnök az, aki atomtámadást indíthat.

Nem így van.

Az elnöknek vagy el kell fogadnia az egyesített vezérkarnak a háborús tervét és megindítania a nukleáris háborút, ha a katonaság erre készen áll, vagy pedig meg kell fogadnia nemzetbiztonsági tanácsadója tanácsát, hogy ellencsapásként indítson el rakétákat azután, hogy az ellenség kilőtt interkontinentális ballisztikus rakétákat. Ha az elnök maga nukleáris csapást rendelne el, azt figyelmen kívül hagynák.

De akkor ki indíthat ilyen csapást?

A válasz: senki.

Ha a nukláris rakéták közelednek, azok indítása a kilővő ország ellen nem véd. Akkor elpusztulunk. Minek pusztítanánk el a világ másik részét bosszúból? Felesleges.

Olyan sincs, hogy megelőző csapás, ami a visszacsapást akadályozza.

Az atomháború elmebetegség. Semmi nem indokolhatja.

A diplomácia célja a háború megakadályozása. De amióta a Clinton-rezsim megtámadta Szerbiát, az amerikai diplomácia háborút szít. George W. Bush és Obama 16 éve alatt az USA részben vagy egészében 7 országot pusztított el, milliókat ölt meg vagy tett nyomorékká, és milliókat tett menekültekké. Ezen háborúk egyike se igazolható. Mindegyike hazugságon alapult.

Az ilyen háborúk indítása előtt Washington démonizálta az adott ország vezetőjét. Környezetében sokakat legyilkolt. Ami mutatja, Washingtonnak nincs moralitása. Lelkiismeretfurdalás nélkül öl meg emberek tömegét és pusztítja el egy ország infrastrukúráját. Vagyis képes arra is, hogy „megelőző nukleáris csapást” mérjen egy ország ellen.

Megosztás: