Az elmúlt napokban több cikkben is foglalkoztunk a devizahitelesekkel. Írtunk például arról, hogy a végzetes hitelek 2001-es bevezetése, majd későbbi, cinkos hallgatása miatt az Orbán-kormány felelőssége is vitathatatlan a szocialisták egyértelmű érintettsége mellett. Írtunk arról is, hogy pontosan hogyan alakulhatott ki olyan helyzet, ami sokezer család kilakoltatásához vezetett, és még mindig szedi áldozatait. Exkluzív jelentést adtunk arról is, hogy az idei kilakoltatási moratórium kezdete előtt mindössze fél nappal voltak képesek utcára tenni egy 88 éves nénit és családját. Most pedig azt próbáljuk bemutatni, hogy milyen helyzeteket jelenthet ez a krízis a gyakorlatban, azaz milyen tervekkel vett fel valaki hitelt, hogyan dőlt be a törlesztése, és, hogy jelenleg milyen kilátásaik vannak az érintetteknek. Cikkünkben ezúttal négy olyan személy szólal meg, aki már feladta a törlesztést, és vagy bírósági időhúzással, vagy a pár napja kezdődött kilakoltatási moratóriummal kártyázik a túlélésért.
Összejátszottak az ügyfelek ellen
Ennek a bemutatónak az első szereplője Szécsi István, akinek már csak azért is rendkívül érdekes a története, mert a Szegedi Törvényszéken jogerős ítélet született számára arról, hogy a vele kötött kölcsönszerződés csaláson alapult, így érvénytelen.
Ez még a jogegységi döntések bevezetése előtt történt, amikor az adósoknak esélyük volt pereket nyerniük a bankokkal szemben. Persze az öröm nem tartott sokáig, hiszen a bank egy megismételt keresettel kontrázott, amiben követelte, hogy nyilvánítsák mégis érvényessé a szerződést. Végül pedig így is lett: a Kúria egy olyan jogegységi döntést hozott, amivel gyakorlatilag kivédték a bankok felé közelgő percunamit, István pedig az újabb perben már a vesztes oldalra került. Szerinte mindehhez a „közjegyzők áldásos tevékenysége” igencsak szükséges volt, amivel összességében
„a lakosság szabályos kifosztása zajlott.”
István 2008 decemberében vett fel hitelt, tehát akkor, amikor politikai és gazdasági felsővezetői szinten már látható volt a közelgő vész, és szóba is került a forintosítás, de végül nem lépték meg. Hiteléhez egy életbiztosítást is köttettek vele, aminek a lejárati összege valamivel magasabb lett volna 20 év múlva, mint amennyi kölcsönt kapott. Eközben viszont a közjegyző aláíratott vele egy olyan egyoldalú tartozáselismerő-nyilatkozatot, aminek az összege valójában 26 ezer frankkal magasabb volt, mint az általa megkapott hitelösszeg. Mindez ráadásul hat héttel a folyósítás előtt volt, tehát szerinte ezzel a hivatalos megnevezése szerinti „intellektuális közokirat-hamisítás” történt, mert, mint feltette a kérdést: „Lehetett-e ekkor bármilyen tartozásom is akár összegében, akár tényében? Ugye, hogy nem.”
Végül 2016 szeptemberében ugyanaz a Szegedi Törvényszék, ami előzőleg érvénytelenítette a kölcsönszerződést, mégis úgy döntött, hogy érvényessé nyilvánítja azt. De István másképp is rosszul járt: mivel jogerős ítélete volt, rá nem vonatkozott sem az elszámolási, sem a forintosítási törvény, így nem kapott vissza sem az árfolyamrésből, sem az egyoldalú kamatemelésből számított differenciát sem, ezzel nagyjából 4 millió forintot veszítve.
„Ha befizetem a devizahitelt, nem fogom tudni fizetni sem a fűtésszámlát, sem a villanyszámlát – hát, akkor mi lesz ebből az országból? Sorban dőlnek be a szolgáltatók is?”
Az ingatlanvásárlásra felvett 22 millió forint után ma már több, mint 42 millió forintot és kamatait követeli tőle a bank, a történetet pedig olyan események színesítik, mint a közjegyző, aki a kérdésessé vált iratok kikérését azzal tagadta meg, hogy leselejtezték a számítógépét és az eredeti iratokat is. Lapunknak a devizahitelesek harcának nehézségeit szemléltetve elmondta azt a részletet is, hogy amikor először ő nyert a perben, akkor a perköltség 74 ezer forint volt, amikor pedig a bank, akkor már 1,7 millió forint. Jelenleg is egy másodfokú ítéletre vár, de ha veszít, több milliós perköltséggel egészítik ki tartozását.
Nem is tudok, és nem is hiszem, hogy hozzá tudok ehhez fogni. Hát, mi ennek a lényege? Hogy a teljes lakosságot ki kell csinálni? Hajléktalanná kell tenni százakat, ezreket csak azért, mert csaltak a bankok? – tette fel a kérdést.
Lapunk arra vonatkozó kérdésére, hogy vajon mi lesz, ha nem tud tovább harcolni a pénzintézettel, azt mondta:
„Kénytelen leszek elszenvedni azt, hogy kilakoltatnak. Vagy életem végéig menekülni fogok? De nem csak én, mások is, akik nem tudunk hivatalosan jövedelemhez jutni, nem tudunk fogyasztani ebben az országban azért, mert a fizetésünk felét letiltják?”
István a jogerős, neki igazat adó ítélet óta nem fizette a részleteket, a meglévőt pedig azért sem tudta például egy másik bank forintalapú hitelével kiváltani, mert régi bankja BAR-listára tetette őket.
„Amikor megkötöttem a szerződést, akkor 102 ezer forint volt a törlesztőrészlet, és 250 ezernél dobtam be a törülközőt. Öt évig fizettem, öt egyoldalú kamatemelés alatt.”
„Annyi méltánytalanság és egyoldalú előny van a bankok javára, hogy azt elmondani nem lehet” – mondta, de ami a talán a legjobban szemlélteti a kilátástalanságot, az a kényszer szülte talpraesettség példája:
„Én pedig sajnos kénytelen voltam azóta egy tőzsdetanfolyamot elvégezni, hogy megértsem, mit csináltak egyáltalán”
– árulta el hozzátéve, hogy mivel a devizahitelek mögött valójában deviza nem is állt, csupán egy sornyi egyszerű átváltás, így tulajdonképpen az egész rendszer egy „kamu”.
Ha adok, egyre többet kérnek
Következő szereplőnk Tóth Zsuzsanna, akinek azért volt szüksége hitelre, mert magánszemélyként fennálló tartozását kívánta rendezni. Mivel önmagában nem volt hitelképes, így a vállalkozása volt a hitelfelvevő, de magánszemélyként is adóstárs lett. 35 millió forintot igényelt, ebből 33,2-et kapott meg. Most kapaszkodjanak: hat év alatt visszafizetett 27,7 milliót, tehát a 20 éves futamidő kevesebb, mint egyharmada alatt visszafizette a hitel nagyrészét.
„Hat év után viszont az láttam, hogy minél többet fizetek, annál többel tartozom, a tőke is növekszik, a törlesztőrészlet pedig a duplájára nőtt”
- mesélte.
Törlesztője 280 ezerről indult havonta, amit vállalkozásával még ki tudott gazdálkodni, ám utána már rendszeresen 550 ezer forint körül alakult a havi követelés. Ez már túl sok volt, és nem is akarta tovább fizetni, mert gyanússá vált számára, hogy valójában nem is egy egyszerű kölcsönszerződés az, amit törleszt.
Ezt pedig abban a semmisségi perben is kimondta egy igazságügyi pénz- és tőkepiaci szakértő a szakvéleményében, amit még akkor indított, amikor szabálykövető módon, havonta törlesztett. A szakvélemény megállapította, hogy itt nem csupán egy kölcsönszerződés, hanem egy befektetéssel vegyes kölcsönszerződés is volt, és, hogy a bank erről az ügyfélnek nem szólt, a kockázatait viszont rá hárította. Az érvénytelenséget eszerint elsőfokon kimondta a bíróság, másodfokon viszont már ő került a vesztes oldalra, majd 2014-ben meg is indították vele szemben a végrehajtást. Ekkor jött rá, hogy mint fogalmazott,
„a bíróságok azt sem értik, amiről beszélünk”.
Elmondta, hogy az egyezkedések során még a késedelmi kamatból sem engedtek el neki egyetlen fillért sem. Az ügy jelenleg a Kúria előtt áll, a végrehajtást viszont a döntőtestület nem függesztette fel, az most egy becsérték-vita miatt is szünetel.
Teljességgel tisztességtelen eljárásnak tartjuk a másodfokú eljárást - mondta. Elárulta továbbá, hogy döbbenetes ugyan, de
33 millió forintos hitele miatt, amiből 28 milliót visszafizetett, most nem kevesebb, mint 129 millió (!) forintról szóló inkasszót kért a számlájukra a végrehajtó, amit az egyik bank még további több, mint 40 millió forinttal akar megnövelni.
Tehát hiába fizette vissza a hitelösszeg négyötödét, a pénzintézetek mégis a teljes összegnek is a sokszorosával számolnak tartozásként, szerintük nyilván törvényesen.
Természetesen ezek a számok rányomják a pecsétjét a család életére is: az özvegy asszony azért, hogy fizetni tudja a részleteket, otthonukon kívül már minden ingatlant eladott. Most viszont nem tud mit tenni, mint mondja,
ez totális kifosztása az embereknek,
és ha a végrehajtást meglépik, otthona és vállalkozása helyett albérlettel kell számolnia a jövőben.
„Egyértelműen látszódott, hogy nem egyenrangú felek között köttetik a szerződés, a bankok teljes mértékben kihasználták a gazdasági erőfölényüket” – összegezte az Alfahírnek tapasztalatait.
Benne volt, mégis áldozat lett
Következő történetünk szereplője azért is rendhagyó, mert egyike volt azoknak a hitelügyintéző tanácsadóknak, akik maguk is devizahiteleket adtak el az embereknek. Az ő példáján is látszik az, hogy a megtévesztés milyen magas szinten zárta össze sorait, hiszen aligha volna vádolható cinkossággal az, aki saját maga is devizahitelt vett fel – majd szenved vele immár közel egy évtizede.
Kovácsné Deák Emma ekkoriban, tehát 2008-ban jólmenő hitelspecialista volt, rengeteg ügyféllel, jó fizetéssel. Hitt és bízott abban amit csinált, egyáltalán nem gondolta, hogy ilyen következményei lesznek a devizahiteleknek. Természetesen tudta, hogy mit ad el, hiszen negyedévente vizsgázott belőle, de ilyen kockázatokra még így sem számított – és nem csak ő, hanem senki sem.
A vállalkozását szerette volna bővíteni, így vett egy kis irodahelyiséget Szeged belvárosában három, különböző lejáratú hitel kombinálásával. Azonban a felvétel után pár hónapon belül jött is a bumm, és kitört a devizaválság.
„Elvesztettem a munkámat, és a munkámba vetett hitemet is”
Kovácsné úgy számolt, hogy bevételei alapján nem lesz felelőtlen akkor sem, ha havi 270 ezer forintos törlesztőrészletet vállal be. Akkoriban a kormány még azzal kecsegtette a lakosságot, hogy 2013-ra bevezetik az eurót is, és stabil gazdasági környezet lesz, így azt gondolta, nincs mitől tartania.
Elmesélte nekünk, hogy 2010-ig még „tisztességből, becsületből” megpróbált rendesen törleszteni, többek között úgy is, hogy a közismerten drága személyi kölcsönhöz nyúlt. Azért mert így tenni, mert a válság első időszakában még arról lehetett hallani, hogy a probléma csupán rövid ideig fog tartani, utána minden rendeződni fog
– az ilyen híresztelésekkel pedig sokakat, de még hozzáértőket is meg tudták úgy téveszteni, hogy még mélyebbre ássák hitelképességüket.
A helyzetet ráadásul esetében tovább nehezítette, hogy az emberek érthető bizalmatlansága miatt az ő munkája is lenullázódott, az ügyfelek mind eltűntek. A 270 ezer forintos törlesztőrészlet tehát úgy nőtt 510 ezerre, hogy a bevételei is kimaradtak. Mindent megpróbált, hogy fizetni tudjon, és több millió forintot törlesztett is, de végül az összes hitele bedőlt.
„Mindent elkövettem. Hitelt vettem fel, eladtam az autómat, mindent, még a tartalékainkat is átirányítottam a bank felé”
– mondja arról, hogyan próbálta a valamivel több, mint 13 millió forintos devizahitelét törleszteni.
Azt mondja, rengeteg egykori ügyfele megtalálta, akinek hitelt adott el korábban, de megértették, hogy ő is csupán egy áldozata volt a rendszernek.
„Nekünk, az értékesítőknek is olyan tájékoztatást adtak, ami a valóság közelében sem volt”
Azt mondta, ha éppen 153 forint volt a svájci frank, akkor nekik azt mondták, hogy legfeljebb felmegy 160 forintra, de még az is lehet, hogy lemegy 132-re. Aztán kiderült, semmi nem igaz ezekből.
„Kijött a végrehajtó és közölte, hogy nem kell aggódni, most engem kilakoltatnak, és ha majd megnyerem a pert, akkor rehabilitálnak. Hát nem tudom, hogy ki szeretne így élni”.
Emma elkerülve a végrehajtást, ezek után a bank helyett a végrehajtót perelte tovább, ám közben történt egy érdekes fordulat is, a bank ugyanis a követelést eladta egy Csongrád megyei kis faluban élő ismeretlen, állítólag a szegénysoron élő asszonynak, így most már papíron az otthona és az egykori irodája is rá vár. Mint felvetette, így most már az is kérdéses, hogy egyáltalán kivel áll perben, már persze azon túl, hogy mégis, miként alakult így a tartozáskezelés.
„Hogy lehet egyáltalán per alatt értékesíteni bármit?” – tette fel a jogosnak tűnő kérdést.
Senki, egyetlen kollégám sem volt felkészülve erre sem lelkileg, sem fizikailag, sem tudásilag, se sehogy sem. Senki nem tudta, hogy ez be fog következni – magyarázta lapunknak az asszony, aki félti egészségét és családját is a folyamatos stresszről.
„Ha engem is kilakoltatnak, akkor én most két gyermekemmel, a férjemmel, 60 éves fejemmel albérletbe költözöm – már ha ki bírom fizetni, mert jelen pillanatban is a nyugdíjam 50 százalékát vonják a végrehajtók.”
- vázolta fel az esetleges jövőképet kérdésünkre Kovácsné Deák Emma, hozzátéve, hogy már csak azért is mindent elkövet, hogy kiderüljön az igazság a bankokról, a háttérben lévő biztosításaikról, a közjegyzőkről és a végrehajtókról, a követelések gyanús felvásárlóiról, tehát az egész rendszerről.
Bábokat látunk
N. D., akinek cikkünkben kérésére csak a monogramját fogjuk használni, vállalkozásához vett fel hitelt még 2006-ban, miután az ehhez használt önkormányzati bérleményt kénytelenek voltak megvásárolni. Nem sokkal később a céget kikezdte a multik üzletpolitikája és kedvezményes működése.
Így főleg baj lett abból, amikor 220 ezer forintos törlesztőrészletük 380 ezerre, majd 420 ezerre nőtt havonta.
A cég ettől végleg tönkrement, a munkavállalókat el kellet küldeni, és mára az átképzésen van a hangsúly: a három gyermekes családapa buszvezetőnek tanul.
Ha az ember a bankot fizeti, akkor szinte garantált, hogy vagy a rezsivel úszik el, vagy az adót nem tudja úgy befizetni, tehát mindenkinek megfelelni egyszerűen lehetetlen. Amikor az ember ezt felismeri, akkor elkezd úgy sakkozni, hogy annak fizet, akitől a legjobban fél
- mondta ki a magyar valóság nagy igazságát N. D., hozzátéve, hogy eleinte a banknak fizettek, aztán a moratóriumok bevezetése és a hitel-átstrukturálási kudarcok után 2015-ben jött el a törlesztési kedvük vége, amikor már a folyószámla-hitelüket is bedöntötte a bank, miközben havi 578 ezer forintot kértek tőlük.
„Ezen a ponton rájön az ember, hogy ez egy teljesíthetetlen dolog. Mert hiába hagyom éhen halni a három gyereket, meg mondom azt, hogy ne tanuljanak és együnk inkább egeret, ennek akkor sem lesz vége soha. Itt az ember feladja, és azt mondja, hogy inkább fizetem a vizet, a gázt és a villanyt, mert a banknak hiába fizetek kevesebbet, az a pénz egyszerűen eltűnik.”
N. D. erősen hangzó véleménye az, hogy „a közjegyzők okiratot hamisítottak, a banki koncepció egy csalás volt, mert megkapták a hitelbiztosítási rendszerből a kártalanítást, majd ezután eladták alvilági behajtócégeknek a jelzálogokat, amik pedig gyaníthatóan kőkeményen pártfinanszíroznak – és a kör itt zárul be”.
Az egykori vállalkozó kérdésünkre elmondta, hogy 45 millió forintos hitelükből nagyjából 25 millió forintot fizettek vissza, és most 90 milliót követelnek rajtuk. A kilakoltatástól jelenleg a moratórium védi őket, utána a forgatókönyv az önállátás erősítése és a harc lesz a végrehajtás ellen.
„Egy ilyen kicsi országban a történelem mindig ugyan az. Hitler, Sztálin, az IMF, Orbán Viktor vagy a Bankszövetség, teljesen mindegy.”
A fentebb sorolt történetek különböző célú és mértékű hitelfelvételekről szóltak. Három dolog azonban közös volt bennük: az egyik, hogy a hitelfelvevőket még úgy is sikerült megvezetni, ha tisztában voltak a kockázatokkal, ugyanis maga a kockázat volt meghamisítva. A másik, hogy amíg tudtak, mindannyian megpróbáltak tisztességesen törleszteni, a csődöt a bankok ésszerűtlen, túlzó követelései hozták el. A harmadik pedig, ami talán a legfontosabb, hogy mindannyian családos, tervekkel rendelkező magyar emberek voltak, akiket mind személyesen, mind családi szinten komoly krízisbe sodort az, hogy "rossz" hitelhez nyúltak - a politika pedig előbb kacsintott, majd félrenézett.