Felszólította szombaton Michel Aun libanoni államfő Szaúd-Arábiát, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem tért még mindig haza Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, aki Rijádból jelentette be a múlt héten a lemondását. Egy magas rangú libanoni illetékes arról számolt be, hogy Aun úgy tájékoztatta a Bejrútban dolgozó külföldi nagyköveteket, hogy Harírit elrabolták.
Szaad Haríri azzal indokolta lemondását, hogy félti az életét, mert attól tart, hogy egykori miniszterelnök édesapjához hasonlóan őt is meggyilkolják. Egyúttal azzal vádolta meg Iránt és a vele szövetséges libanoni, síita Hezbollahot, hogy ráteszik a kezüket Libanonra. A kormányfő még legközelebbi környezetét is meglepte lemondásának bejelentésével.
Zoom
Szaad Haríri a szaúdi koronaherceggel
Libanon nem fogadja el, hogy miniszterelnökét nemzetközi szerződéseket sértő helyzetbe hozzák – húzta alá közleményében a bejrúti elnöki hivatal, arra utalva, hogy a nemzetközi kapcsolatokról szóló egyezmény értelmében Harírinek diplomáciai mentességet kellene élveznie Szaúd-Arábiában is. Ennek ellenére a libanoni hatóságok úgy vélik, hogy Harírit fogva tartják Rijádban. Ezért lépései és nyilatkozatai „nem tükrözik a valóságot” – áll a Aun közleményében.
Rijád azt állítja, hogy a libanoni miniszterelnök szabad ember, s azért mondott le, mert Irán és a Hezbollah teljesen rátelepedett a libanoni kormányra. Haríri lemondásának bejelentése óta nem szólalt meg nyilvánosan. Sajtósai szerint szombaton részt vett Szalmán szaúdi király fogadási ceremóniáján, amikor az uralkodó hazatért Medinából, és a török és a brit nagykövettel is találkozott. Harírihez közel álló források szerint Rijád azért döntött úgy, hogy a miniszterelnöknek mennie kell, mert Haríri vonakodott szembeszállni a kormánykoalícióban részt vevő Hezbollahhal.
Zoom
Haríri testében nem tartózkodhat hazájában
A történet egy másik oldala a történetnek, hogy Haríri szaúdi állampolgársággal is rendelkezik, szoros kapcsolatot ápol a királyi családdal, és az apja által még 1978-ban alapított és júliusban bezárt Saudi Oger nevű építési cég a Reuters júniusi becslése szerint 3,5 milliárd dollárral tartozik a szaúdi bankoknak. Egy szaúdi kommentátor a piszkos anyagiakban látja Haríri Rijádba hívásának és ottmarasztalásának okát, és a korrupcióval vádolt szaúdi hercegek és miniszterek közötti tisztogatáshoz kapcsolja az esetet.
A Hezbollah azzal vádolja Szaúd-Arábiát, hogy az ország destabilizálása érdekében mozdították el hivatalából a miniszterelnököt. Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője szerint a szaúdi királyság hadat üzent Libanonnak. Rijád ugyanezzel vádolta meg a Hezbollahot.
A szaúdi Öböl-ügyi miniszter pnéhány napja kijelentette, hogy a Hezbollah miatt a libanoni kormányt úgy kell kezeni, mintha hadat üzentek volna Szaúd-Arábiának.
Haríri pártja szombaton elítélte a Szaúd-Arábia elleni támadásokat és Irán beavatkozását arab országok belügyeibe.
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint a Haríri saját döntését hozta meg, és tudomásuk szerint szabad ember, de újságírói faggatásra tárcájának helyettes szóvivője már kétértelműen reagált: "kívánjuk, hogy Szaad Haríri rendelkezzen teljes mozgásszabadsággal, és képes legyen Libanonban az ő esszenciális szerepét betölteni."
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter úgy nyilatkozott, biztosítékokat kapott arról, hogy Haríri szabad, de fontosnak tartotta hangsúlyozni a Libanon függetlensége melletti kiállást, elutasítva, hogy más hatalmak küzdelmének színhelye legyen, és csak a legitim fegyveres erők jelenlétét tartja elfogadhatónak a közel-keleti országban. Ezzel erősen beszólt a Hezbollahnak is, amelyet konkrétan meg is nevezett.
Libanon Szaúd-Arábia és Irán vetekedésének egyik színtere. A szunnita, arab királyság és a jobbára perzsa, síita iszlám köztársaság évek óta rivalizál egymással, és igyekeznek minél nagyobb befolyásra szert tenni a térségben.
(Kuruc.info - MTI)
Korábban írtuk:
Kapcsolódó: