Ki akadályozza a rovás aláírás használatát?

Csatári László
Csatári László

Idestova három éve találta ki valaki, hogy nem lehet az igazolványokat rovással aláírni, pedig előtte semmi akadálya nem volt. Szavazzon, Ön szerint ki a felelős?

2014. augusztus 28 – a betiltás napja

2014 augusztusáig egyre többen igényeltek – és kaptak alárovásos igazolványt, míg egy főosztályvezető ki nem találta, hogy ennek véget kell vetni. Azóta sok víz folyt le a Dunán, de nem mindig sikerült az okmányirodáknak kiszűrni az alárovásos igényeket. Ugyan ideiglenes személyi igazolványt továbbra is lehet alárovással igényelni, de csak egy hónapig érvényes. Az is fontos eredmény, hogy körlevélben oktatták ki az okmányirodai dolgozókat a rovás felismerésére, ami azért történelmi jelentőségű, mert Szent István óta nem képeztek ki államigazgatásban dolgozót rovásra. 🙂 . Az Európai Unióban bárhol lehet alárovást használni hivatalos igazolványokon, kivéve Magyarországon.

De mi történt 2014-ben, mi indokolta Magyarországon a székely-magyar rovás használatának akadályozását a hivatalos okiratokon? A 2014-es országgyűlési választások eredményeként a Fidesz került 2/3-os többséggel hatalomra. Így a politikai felelősség őket illeti. Szakmailag ugyanis nem védhető az alárovás akadályozása, mert a törvény az állampolgárra bízta az aláírásának megalkotását.

Így tehát világos, hogy a megoldást politikai színtéren kell keresni, a lehetséges felelősök köre lehatárolható, mindössze 5 emberre szűkíthető. Nézzük meg a Belügyminisztériumi szervezeti ábrát:

Belügyminisztérium szervezeti felépítésének részlete

Felelősségi hiearchia:

  • Orbán Viktor, miniszterelnök
  • Dr. Pintér Sándor, belügyminiszter
  • Tasnádi László, rendészeti államtitkár (2016. december 10-ig, azóta betöltetlen ez a pozíció)
  • Dr. Ignácz István, a nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkár
  • Dr. Csatári László, a rovás aláírást megakadályozó belső körlevél (62/1-49/2014 számon) aláírója, az Okmányfelügyeleti Főosztály főosztályezetője

Ön szerint ki a felelős a rovás aláírás használatának akadályozásáért?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Pintér Sándor és Tasnádi László

Dr. Ignácz István

Dr. Csatári László (kép forrása)

 

(Rovás Infó)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share