Amikor az iskolából kimaradtunk, elkezdtünk leselkedni, mi is mászkálni a lányok után. Osonva odamentünk az ablakok alá, de azt a legények nem tűrték. Az idősebb legények nádpálcával, bottal zavartak el bennünket. Sokszor kaptunk is, úgy bujkáltunk el előlök. Aztán, amikor betöltöttük a 15-16. életévünket, „bekereszteltek” bennünket. Összehívtak egy helyiségbe, ahová minden keresztelésre szánt fiú vitt egy liter bort magával és mindenki választott egy keresztapát az idősebb legények közül. Oszt akkor a keresztelendő fiút lefektették a lócára, a „deresre” és azzal szentelték fel. Nadrágszíjjal kapott minden gyerek huszonötöt a farára. No, nem olyan túl nagyot, de némelyik csattant azért jól.

Utána nem volt mulatság, csak zene nélküli szórakozás. Daloltunk, meg körülmentőnk a faluban is. Ha volt, akkor harmonikás is jött velőnk.

Igen, így mutatták be a fiatalokat. Ezután már nyíltan mehettek a lányokhoz is, meg a kocsmába is.

Nem, csak a legények voltak jelen. A lányok estére hívtak bennünket. Volt, aki azt mondta: „Ignác, édesapámék elmentek Losoncra, gyertek aztán estére!” El is mentünk, pedig akkor még bekeresztelve sem voltunk. Később aztán jöttek a nagy legények, elkaptak és jól elpáholtak bennünket.

Addig nem.

Csak azt. Meg ráparancsoltak, hogy a jövőben hogyan viselkedjen, mert attól fogva már legény, és a viselkedéséért a legénybandának is felelősséggel tartozik.

A farsangi mulatság úgy történt annak idején, hogy már vasárnap délután mise után összegyülekeztek a kocsmában a lányok, legények. A cigányzene már ott volt. Táncoltak, mulattak, aztán hajnalban kidőltek. Elmentek haza, aztán dél felé megint összejöttek. Úgyhogy hétfőn is, kedden is, szerdán is ment a mulatás. Szerdán reggel meghallotta a zenét a pap, bement, aztán bottal verte szét a mulatókat. Aztán szalmakoszorút fonatott és azt tette a mulatáson rajtakapott lányok fejére a következő vasárnap. Így szégyenítette meg őket.

Ittak, ettek, meg táncoltak, meg verekedtek is. Közben hétfőn reggel elmentek koledálni. Minden lányos házhoz bementek. Vót, aki vitte a kosarat, vót, aki vitte a vödröt. Mindenütt adtak bort, tojást, a szalonnát meg nyársra húzták. Énekelve mentőnk körül a falun. A cigány is jött velőnk. Bementünk minden lányos házhoz. Mikor megteltek az edények, illetve körüljártuk a falut, akkor be a kocsmába, vissza. Megsüttük a tojást, szalonnát és mulattunk tovább. Megittuk az összegyűjtött bort is.

Nem mondtunk mi semmit, csak a lányokat kerestük. A lánynak ki kellett az ágyból jönnie, mi meg szidtuk, hogy miért szökött el a mulatságból, hogy nem kellett volna még eljönnie, meg ilyesmiket mondtunk. Verseket, meg ahhoz hasonló szövegeket nem mondtunk.

Nem, csak olyan vicces beszédeket, de már nem jönnek az eszembe.

Persze, a lánynál mindig húzták. A lány meg csak úgy pendelyben jött ki az ágyból. Hárman, négyen is kiforgatták. Nem is bent a házban, hanem sok helyen kint az udvar közepén.

Nem mondtak verset, csak vicces szövegeket, ami ott helyben eszünkbe jutott. A lány már várta a legényeket. A neki kedvesnek pattogtatott kukoricából kötött koszorút és azt tette a legény kalapjához. Megkoszorúzta. Magukban is táncoltak mind a legények, úgy hogy parázs mulatság kerekedett ott a házban, vagy az udvaron.

Azt mumusznak mondták. Azzal ijesztgették az utcán bámulókat. Amerre mentőnk, kint álltak a falubeliek, néztek bennünket. Azokat ijesztgettük a kitömött nyúllal. Némely kíváncsinak adtunk egy pohár, vagy bögre bort is. A nyúlbőrt meg odalöktük valakinek az arcához, az orra alá. A menyecskéket szerettük vele ijesztgetni. Azok meg sikongtak. Az evéssel, ivással aztán eltelt az egész hétfő. Kedden aztán újra kezdtük. Nem is vettük észre, hogy már éjfél van, mert kedden már csak éjfélig lehetett volna mulatni. Csak arra lettünk figyelmesek, hogy kampósbottal bejött a pap és akit ért, azt ütötte. Szaladt is szét a nép.

Akkor, meg is kapták a lányok a szalmakoszorújokat. Koszorúval a fejükön kellett álljanak elől a templomban. Mert a lányok a templomban elől szoktak állni, máskor koszorú nélkül. Ki tudja miért, de a következő évben is voltunk olyanok, akik nem vettük észre az éjfélt.

Azt Kosi János hozta az első világháborúból, akit Evecky helyett vittek el katonának. Ott tanulta a katonatársaktól. Ők ketten táncolták a huszártáncot is. Minden mulatságon eljárták. Volt nálunk fúvószenekar, amely 1926-ban alakult, azok is muzsikáltak a bálokban, de hordták őket még a lakodalmakba is.

Takács András - Felvidék.ma