Információink szerint máris veszélybe került Demcsák Zsuzsa (39) pozíciója az ATV-nél - írja a Blikk.
A csatorna péntek reggeli Start című műsorában láthatóan nem volt a helyzet magaslatán, zavartan viselkedett. Ez különösen Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti képviselővel folytatott beszélgetése közben csúcsosodott ki, többször is belegabalyodott a mondatokba.
A bulvárlap úgy tudja, az interjú az ATV vezetésénél is kiverte a biztosítékot. A csatorna sajtófőnöke, Kele Eszter megerősítette, hogy belső vizsgálat indul az interjú körülményei kapcsán. Információink szerint a vizsgálat lezárultáig a műsorvezető nem kerülhet képernyőre. Demcsák Zsuzsa a tervek szerint jövő héttől minden este beült volna az Egyenes beszéd műsorvezetői székébe, ám ez most kútba esett. Csak azután születik végső döntés az ügyben, ha Né­meth Szilárd, az ATV vezérigazgatója visszatér külföldről, de biztosnak tűnik, hogy hétfőn Rónai Egonnal kezdődik majd az Egyenes beszéd.
Zoom
Kár volt legyártani az óriásplakátokat
A Blikk információi szerint Demcsák az ominózus interjú előtt mindössze két órát aludt, és ez a magyarázata a furcsa beszélgetésnek. Egy stábtag szerint korábban is előfordult, hogy egy-egy alkalommal nem olvasta el az adásmenetet, és nem készült fel maximálisan a beszélgetőpartnerekből, de ennyire összeszedetlenül, tőle szokatlan stílusban még sosem viselkedett.
Demcsák az Indexnek adott interjújában nemrég arról beszélt, hogyan látja egy hírműsor vezetését: „Nekem az a dolgom, hogy kérdezzek, a nézőnek meg az a dolga, hogy eldöntse, hogy hazudnak-e neki vagy sem. Persze ha nyilvánvaló hazugság hangzik el, bárki szájából is legyen, arra rá fogok kérdezni, hiszen ez a dolgom” – fogalmazott.
A lap kereste Demcsák Zsuzsát és Németh Szilárdot, de egyiküket sem tudták elérni.
Demcsák Zsuzsa szívesen vezetett volna beszélgetős műsort politikusfeleségekkel – méghozzá egykori munkaadója, a TV2 képernyőjén. Ez az álma azonban egyelőre szertefoszlott, mert – a Blikk információi szerint – kampányidőszakban nem akartak szerepelni a hölgyek. A műsorvezető az Indexnek korábban azt mondta, hogy a TV2 kizárólagosságot akart, ebbe pedig ő nem mehetett bele, hiszen az ATV foglalkoztatja.
Alább látható a teljes felvétel, amelyen életében először a sokat látott alkoholista Szanyi viselkedik úgy kevésbé, mint aki tudatmódosítószerek hatása alatt áll. Olvasóink figyelmét is felhívjuk a megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra, különben értelmetlenül fognak összevissza beszélni, mindenkitől mindenről papírt kérnek, és Demcsák-szintre zuhannak a szellemi képességeik!