Nem marad következmények nélkül az európai uniós tagállamok közötti szolidaritás megtagadása - mondta Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban a menekültek tagországok közötti elosztásával kapcsolatban, utalva a tagállamoknak juttatott közösségi támogatásokra.
A Nordwest Zeitung és a Passauer Neue Presse című lapban megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy miként akarja rábírni álláspontja átgondolására a migránsok tagállamok közötti szolidáris elosztásától az Európai Bíróság vonatkozó döntése után is elzárkózó Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és más kelet-európai kormányfőket, a német kancellár kiemelte: nem szabad elfelejteni, hogy "az EU-s partnerek nagy többsége" hajlandó befogadni "menekülteket", és a menekültpolitika számos kérdésében "teljes az egyetértés, és közösen konkrét haladást érünk el".
Így van ez a külső határok védelmének ügyétől egészen a "menekülésre késztető okok" megszüntetéséért folytatott küzdelemig, és "csak néhány ország utasítja el továbbra is kerek perec a menekültek befogadását".
Azonban az EU-ban "szolidaritásra van szükségünk", és a szolidaritást megtagadó tagországoknak "számolniuk kell azzal, hogy ez nem marad következmények nélkül, a jövőbeni pénzügyi támogatásokról folytatandó tárgyalásokra tekintettel sem" - mondta Angela Merkel.
Zoom
Merkel és Schulz mosolya erőltetett, de az "érték"rendjük tényleg nagyon hasonló
Arra a kérdésre, nem ellentmondás-e, hogy a Magyarországon rekedt menekültek 2015 szeptemberi befogadásával kapcsolatban azt mondja, helyes döntést hoztak, és azt is mondja, hogy ilyen helyzet nem fordulhat többé elő, a német kancellár kijelentette, hogy nincs szó ellentmondásról. A 2015-ös "különleges kihívásokra" adott "politikai és humanitárius válasz" helyes volt, és minden erőfeszítés, amelyet azóta kifejtenek a betolakodók áramlásának rendezetté tétele és a folyamat irányítása, valamint a "menekülésre késztető okok" és az embercsempészet felszámolása érdekében, azt szolgálja, hogy "ne ismétlődjék meg a 2015-ös szükséghelyzet".
Az viszont valóban helytelen volt, hogy a megelőző években "Németország, mint ahogy egész Európa", túl sokáig hagyatkozott az uniós - úgynevezett dublini - menekültügyi rendszerre, amely az akkori állapotában nem volt működőképes. Helytelen volt az is, hogy nem gondoskodtak a libanoni, jordániai és törökországi menekülttáborokban élő emberek rendes ellátásáról, hiszen ezek az emberek szükséghelyzetbe kerülve embercsempészekre bízták az életüket, hogy eljussanak Európába, és sokan meg is haltak - tette hozzá a német kancellár.
Kiemelte, hogy most már hatékonyabb a "menekülésre késztető okok" felszámolásáért folytatott küzdelem, jobban ellátják a menekülttáborokat, és "egy új, átfogó partnerség" jött létre afrikai országokkal és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcra.
"Meg kellett tanulnunk, hogy a szomszéd kontinens, Afrika ínsége és háborúi elől nem tudunk bezárkózni, és a saját érdekünkből ott is felelősséget kell vállalnunk" - mondta Angela Merkel.
Ahogy a szociknál Gabriel, úgy a CDU-nál Schäuble játssza a megértőbb európéert
A Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik legtekintélyesebb politikusa, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter egy pénteken, ugyancsak a Passauer Neue Pressében közölt interjúban arra a kérdésre, hogy miként kell rábírni Orbán Viktort az Európa Bíróság ítéletének végrehajtására, azt mondta, hogy "a szilárdság és a türelem megfelelő keverékére" van szükség.
Arra a felvetésre, hogy a szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje, Martin Schulz az uniós támogatások megkurtítását követeli, Schäuble kiemelte: "bölcsebb lenne nem azonnal megsuhogtatni a husángot", mert nem akadályozni, hanem támogatni kell a "menekültek" befogadása körüli nehéz viták lefolytatását a tagállamokban.
Azonban az is "világos, hogy aki kiáll a sorból, és nem vesz részt (a közös ügyekben), az végül saját magának árt leginkább" - mondta Wolfgang Schäuble.
Orbán tudomásul vette az ítéletet
A magyar és a tót kormány 2015 decemberében fordult keresettel az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és az ún. Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el néhány hónappal korábban. A keresetet múlt szerdán kihirdetett döntésében elutasította a luxembourgi székhelyű testület.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth Rádióban kijelentette, hogy a bíróság ítéletét tudomásul kell venni, de ez nem ok arra, hogy Magyarország megváltoztassa bevándorláspolitikáját, és nem fogja engedni, hogy Magyarországot "bevándorlóországgá" változtassák.
Frissítés: Szijjártó: határvédelemmel vagyunk szolidárisak Németországgal, nem a baj idehozásával
Magyarország rendkívüli mértékben szolidáris Németországgal, hiszen a magyar emberek adóforintjaiból védjük a határainkat, így védjük Németországot is az illegális bevándorlással szemben - reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-nek Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban megjelent nyilatkozatára.
Magyarország több mint 800 millió eurót költött a határvédelemre, és ehhez semmilyen segítséget nem kapott - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A miniszter örömét fejezte ki, hogy a két éve folyamatosan hangoztatott magyar álláspontot egyre többen támogatják Európában. "A magyar kormány kezdettől azt mondja, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van" - fogalmazott.
Szijjártó Péter leszögezte: Németország legfontosabb gazdasági partnerünk. A "német cégek nagy szeletet hasítanak ki maguknak a Magyarországra érkező uniós forrásokból, de mi ezt nem sajnáljuk tőlük, hiszen magyar embereket alkalmaznak, ez a helyzet tehát mindenkinek jó" - jegyezte meg a miniszter.
(MTI nyomán)
A miniszterelnökünk ájtatossága ebben a szabadságharcban sem segít: Orbán szerint imádkoznunk kellene Merkel győzelméért, Soros pedig magyar
Kapcsolódó: