A zsidók kitartó aknamunkájának következtében a Fehér házbeli főtanácsadói hivatalaláról nemrégiben lemondott Gorka Sebestyén az elmúlt napokban Izraelben járt – Canossát. Legalábbis a Má’áriv című izraeli héber nyelvű napilapnak adott interjújából erre lehet következtetni. Gorka elmondja, hogy ő nem lehet antiszemita, hiszen mindig is Izrael-barát volt, az édesapja pedig hazakísérte a sárga csillag hordására kötelezett zsidó barátját, nehogy bántalmazzák a "nácik". A nemzetközi törvények és jog szerint illegális zsidó településekről pedig Gorka azért nem mond véleményt, mert ennek a témának Trump elnök két zsidó megbízottja, Jared Kushner és Jason Greenblatt a felelőse.
Zoom
Gorka Sebestyén (fotó: Fox News)
Amint az korábban mi is többször megírtuk (ld. itt vagy itt): a zsidók Gorka Sebestyén fejét követelték Donald Trump elnöktől. A fővétel mintegy három héttel ezelőtt annak rendje és módja szerint be is következett. A Nagy-Britanniában nemzeti elkötelezettségű magyar szülők gyermekeként született Gorka Sebestyén az 1989 után bekövetkezett változások jóvoltából az elmúlt években Magyarországon is sokat tartózkodott, s így a többi között egy ideig Orbán Viktor tanácsadója is volt. A legutóbbi amerikai elnökválasztási kampány során Donald Trumpot támogatta, így aztán senkit nem lepett meg az, hogy a győzelem után a nemzetközi tapasztalattal, nyelvismerettel rendelkező Gorkát a számos zsidó mellé keresztényként kinevezték a Fehér Ház, pontosabban az elnök biztonsági, vagy más szóval terrorellenes főtanácsadójának.
Csakhogy a magyarságára külsőségekben is büszke Gorka nem sokáig ülhetett a babérjain a Potomac partján, mert Trump hivatali beiktatása után nem sokkal lecsaptak rá a világ intézői. A The Forward nevű angol nyelvű zsidó lap az idén februártól kezdve "oknyomozói" sorozatot jelentetett meg Gorka Sebestyén félelmetes náci, fasiszta, hungarista múltjáról, s legfőbb vádként – egyebek mellett - fölhozva ellene azt, hogy megalapításakor támogatta az időközben törvényen kívül helyezett, s néhány alapítója által megtagadott Magyar Gárdát, illetve tagja "a náci Németországgal együttműködött, Horthy Miklós által alapított Vitézi Rendnek". A The Forward vádjait, uszítását szokás szerint átvette a nemzetközi, általában zsidók írta sajtó, így az izraeli és a "magyar" média is.
Mi, itt a portálunkon már akkor, előre megírtuk, hogy a jobb sorsra érdemes Gorka Sebestyén napjai az elnöki tanácsadói poszton meg vannak számlálva. Így aztán egyáltalán nem csodálkoztunk azon az egyébként tőle magától származó sajtóhíren, miszerint önként és dalolva mondott le a Fehér Házban betöltött főtanácsadói hivataláról. A Fehér Házban kiadott hivatalos bejelentés viszont arról szólt, hogy Gorkát elbocsátották. Meg azon sem csodálkoztunk, hogy az "önkéntes" távozás után alig két héttel Gorka már Izraelben nyilatkozta a Má’áriv című tekintélyes héber napilapnak, hogy "mindig is Izrael-barát voltam."
Zoom
Gorka Sebestyén a The Forward újságírójával
Gorka Sebestyén a Terrorellenes Politika Intézete az elmúlt napokban Herzlia városában megtartott 17-ik kongresszusán meghívott vendégeként tartózkodott Izraelben. A Má’áriv újságírója már a Gorkával készült szentföldi interjú felvezetőjében kiemeli a riportalany többször megismételt állítását, miszerint őt a Fehér Házból nem bocsátották el, hanem felmondott. De nézzük csak sorjában, hogy miket nyilatkozott a szerintünk mégiscsak a bosszúálló zsidók által lapátra tetetett volt biztonsági főtanácsadó Izraelben.
"Izraelben már többször is jártam, de a mostani utamat tartom a legjobbnak", mondja mindjárt az interjú elején Gorka, majd egykori főnökét is némiképpen fényezve hozzáteszi: "Trump elnök izraeli látogatása a nemzetközi színvonalat tekintve szintén kiemelkedő volt, kiváltképpen a Siratófalnál tett látogatása." (Elképzelhető, hogy Gorka részéről ez egy szarkasztikus megjegyzés volt, amit a Má’áriv újságírója nem értett meg, hiszen Trump a színjáték részeként egyszerűen elkergette maga mellől az izraeli politikusokat a megszállt területeken levő Siratófalnál tett látogatásakor – H. J.)
Zoom
Donald Trump a Siratófalnál (fotó: AFP)
A Fehér Házból való távozására az izraeli lap többször is visszatér, tudván azt, hogy Gorkát éppen a zsidók tetették lapátra. "Én mondtam föl, s Trump megköszönte nekem azt, hogy segítettem a munkáját. Fontos számomra, hogy ezután kívülről támogassam. Semmilyen vitám nincs az elnökkel. A Fehér Házban nekem másokkal gyűlt meg a bajom", hangsúlyozza Gorka, majd konkrétumot is elárul: "Szabadságon voltam, amikor egyszer csak hallom ám az Afganisztánban végbement eseményeket, s ezek után nem lett volna erkölcsös részemről az, hogy továbbra is betöltsem a hivatalomat."
A Má’áriv ezután rátér Gorka Fehér Házból történt távozásának valószínűleg valódi hátterének az ismertetésére: Gorka azután vált "vitatott személyiséggé", hogy az idén februárban az amerikai zsidó The Forward című lap közzétette "a magyarországi antiszemita szervezetetekkel ápolt kapcsolatairól" szóló hírt. "Gorka a szélsőjobboldali magyar párt, a Jobbik tagjaival együtt új pártot alapított, miközben ő maga cikkeket publikált egy antiszemita nézeteiről ismert magyar újságban", idézi föl az interjú készítője az amerikai zsidó vádakat, majd azt is föleleveníti, hogy "Gorka, mielőtt kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, felesküdött egy a nácikkal együttműködő magyar szervezetre, a Vitézi Rendre, amelynek ezzel a tagja lett." Gorka elkövette azt a "bűnt" is, hogy Donald Trump elnöki beiktatásának szertartásán kitűzte a Vitézi Rend jelvényét, majd a zsidók számonkérő megjegyzéseire azt válaszolta, hogy ezzel tisztelgett édesapjának a második világháborúban Magyarországért tanúsított hősies magatartása előtt, idézi föl a Má’áriv.
Zoom
Gorga Sebestyén a kifogásolt jelvénnyel a mellén (fotó: lobelog.com)
"Gorka Sebestyén azonban most is makacsul állítja, hogy hazugok az antiszemita mivoltára vonatkozó állítások", írja a héber lap, majd ismét idézi Gorkát: "Apukám 14 éves volt, amikor a második világháború idején a sárga csillag viselésére kötelezett zsidó barátját egészen hazáig kísérte, hogy megvédje a náciktól. Szörnyű, hogy az újságírók ilyen hazugságokat találnak ki rólam. Még a CNN is beismerte, hogy nem találtak egyetlen általam mondott antiszemita mondatot sem", bizonygatta Gorka.
Nézzük, milyen választ adott Gorka a héber lapnak arra a kérdésére, hogy Trump képes lesz-e megoldani az izraeli-palesztin viszályt! Mint ismert, dicső elődeihez hasonlóan Trump is szinte kizárólag zsidókat - köztük a vejét - nevezett ki a palesztin-zsidó "megbékélés" egyengetésére: "Trumpnak a viszály megoldására vonatkozó elkötelezettségét az is bizonyítja, hogy a saját vejét, Jared Kushnert nevezte ki ennek a viszálynak a felszámolására", mondta Gorka, majd hozzáfűzte: "Minden megegyezéshez szükséges a bizalom. Az egyik fél ehhez nem elegendő. Ha a palesztin fél részéről nem tapasztalható a bizalom, így ezt a helyzetet csak a pragmatikus Trump lesz képes megoldani."
Mint ismert, a palesztin fél részéről azért "nem tapasztalható a bizalom", mert a jelenlegi Netanjáhu-kormány még arra a gesztusra sem hajlandó, hogy legalább a tárgyalások fonalának újrafelvétele előtt leállítsa a megszállt palesztin területeken folyó zsidótelepítést. Nézzük, milyen választ adott a szerintünk Izraelben Canossát járt Gorka Sebestyén a nemzetközileg törvénytelen és jogtalan zsidó települések építésének folytatatására vonatkozó újságírói kérdésre: "Jasonnak elég sok munkája van a településekkel (Jason Greenblatt, az Egyesült Államok különleges közel-keleti megbízottja. Apja Szatmárcsekén, anyja Budapesten született. A modern ortodox Jason előbb a Marsha Stern Talmud Akadémián, majd a Yeshiva University nevű ortodox zsidó egyetemen tanult – H. J.)
Zoom
Jason Greenblatt, a palesztin-izraeli béke egyik megteremtője (fotó: AP)
Ezért aztán felelőtlenség lenne részemről reagálni erre a kérdésre, figyelembe véve azt, hogy a folyamat jelenleg igen érzékeny stádiumban van. Nem hiszem, hogy erre a kérdésre most az én feladatom lenne válaszolni. Jason és Jared (a két zsidó, Greenblatt és Kushner – H. J.) végzik most ezt a munkát, ők felelősek az Egyesült Államoknak a közel-keleti viszályban betöltött szerepéért", nyilatkozta a Má’árivnak az elmúlt napokban Izraelben járt Gorka Sebestyén.
Zoom
Jared Kushner, a palesztin-izraeli béke másik megteremtője (fotó: JewishBreakingNews.com)
Hering J. – Kuruc.info