Felháborodás, miután a japán h. miniszterelnök azt mondta: Hitlernek helyesek voltak az indítékai

RUSSIA TODAY

Aszo Taro japán miniszterelnök-helyettes nagyon kínos helyzetbe került azután, hogy azt mondta, Hitlernek „helyesek voltak az indítékai”. Otthon és külföldön bírálták; az USA-ban lévő Simon Wiesenthal Központ pedig „egyszerűen veszélyesnek” nevezte megjegyzéseit, amelyet, mint hozzátette, befeketíthetik Japán hírnevét éppen akkor, amikor minden amerikai szolidaritását akarja mutatni Japánnak az észak-koreai rakétának az országon át történő teszt kilövése után.

Aszo szó szerint ezt mondta: „Hitler, aki emberek millióit ölte meg, nem volt jó, noha indítékai helyesek voltak”. Aszo ezt a kormányzó Liberális Demokrata Párt frakcióülésén jelentette ki.

Aszo ma bocsánatot kért és azt mondta, vissza akarja vonni kijelentését, mert Hitlernek a motívációi is rosszak voltak.

Aszonak nem ez az első nemzeti szocialista-barát kijelentése.

Megosztás: