Soros-egyetem: Bécs lenne az első választásunk

DIE PRESSE

Ezzel a címmel jelent meg a Soros-egyetem rektorának, Michael Ignatieffnek hosszabb interjúja a vezető osztrák napilap, a Die Presse mai kiadásában.

Rögtön jegyezzük meg: nagyon elszúrta szegény Die Presse, ugyanis a Soros-egyetem emberei rosszul vannak, ha annak nevezik őket, amik, vagyis Soros-egyetem. Főként a címben.

Az interjú legelején a rektor elmondja, reméli, hamar, sőt nagyon hamar megállapodás születik a magyar kormány és New York szövetségi állam között a CEU-ra vonatkozóan. Közelebbit nem tud, mert nem lehetnek ott a tárgyalásokon.

A lap: „Csakhogy az idő kifut alóluk. Ha a dolgot nem intézik el októberig, akkor a következő évben nem vehetnek fel új diákokat”.

Ignatieff: „Küzdünk e határidővel”.

Később elmondja, hogy a nemzetközi felháborodás nagyon jót tett nekik. Minden lehetséges oldalról megkapták a támogatást. Azt is közli, hogy jobb lenne, ha a kormány békén hagyná őket, és akkor ők is békén hagynák a kormányt.

Folytatás:

http://demokrata.hu/hir/kulfold/soros-egyetem-becs-lenne-az-elso-valasztasunk

Megosztás: