Juhász Zsolt (rajnevén Kisbozsó) nagykátai lakos eltiltás hatálya alatt, ittasan vezetve nem állt meg a rendőri jelzésnek, ki akarta vonni magát az intézkedés alól. Menekült, majd elfogása során is ellenszegült, ezért a kényszerítő eszközök alkalmazására nyilván a kellő határozottsággal került sor.
Zoom
Ennek során vagy ezt megelőzően megsérült, ez még nem tisztázott. Az ilyenkor szokásos vérvételt követően az orvosi ügyelet előtt várta a rendőröket a felbőszült rokonság. A felvételt a falka egyik tagja készítette és osztotta meg.
A videó Kóté Ernő-Éva adatlapján érhető el (most még; ha netán törölné, akkor mi megőriztük az utókornak):
A videó alatt a cigány folklór hamisíthatatlan lenyomata bontakozott ki, melyet gyűjtőknek és a rejtett erőforrások csodálatos világát kutatóknak érdemes figyelemmel követni a következő órákban is. (Ha az is eltűnne, itt örökítettünk meg egy csokorra valót belőle.)
(Kuruc.info)
Frissítés: jól sejtettük, törölték a videót
Sőt, az egész Kóté-adatlapot is. Persze erre is a rasszista magyarok miatt kényszerültek a szegény törvénytisztelő romák... További jó Kuruc-olvasást kívánunk nekik (érdemes böngészni az archívumot is, sosem tudhatják, melyik rokonuk hőstetteit fedezik fel), alább látható a videójuk beágyazva is:
2. frissítés: "megfenyegették őket a kurucinfón"
Kótéék azt mondják, nem ők törölték a videót, hanem a Facebook, továbbá megfenyegették őket a kurucinfón (később az is kiderül, hogy a "csuklyások voltak"), ráadásul az elkövető nem is cigány, hanem magyar. Jó lenne akkor szólni a népes rokonságnak is, mert így fölöslegesen rasszistázzák a hozzászólásokban a rendőröket... (Kisbozsó apja egyébként valóban magyar, de az anyját Rafael Ibolyának hívják, a rokoni kör alapján pedig világosan - tudjuk, képzavar... - látszik, melyik etnikum győzedelmeskedett e gyümölcsöző házasságban...)
Reagáltak arra is, hogy állítólag felbőszült csordának neveztük őket. Ez szemenszedett hazugság, melyet cáfolunk, és mely ellen határozottan tiltakozunk. Mi nem csordának, hanem falkának neveztük őket.
(Molnár Ricsi ügyében azonban - miért ne ismernénk el? - sajnos igazuk van.)
A videó végén jön egyébként a csattanó: Kóté Ernő elismeri, hogy az értesüléseink helyesek (így tehát az is, amit "Ártatlan Zsoltika" menekülési kísérletéről és ellenszegüléséről írtunk):
Olyan dolgokat mondanak el, amit kizárólag egy félórán belül nem tudott más, csak az, aki ott volt, azaz csak rendőr tudhatott, más nem, s olyanokat irkáltak le, hogy mert így, meg úgy, meg amúgy volt, szóval megmondtak mindent pontról pontra, hogy történt. Ki tudhatta?...
Tárgyalás holnap
Mivel ennyire jólértesültek vagyunk, azt is tudjuk, hogy Juhász Zsoltot, azaz Kisbozsót szabálysértési őrizetbe vették, feltehetően holnap, azaz pénteken lesz a tárgyalás a Nagykátai Járásbíróságon.
Minden bizonnyal hangos esemény lesz, tekintve, hogy jön a teljes (persze színmagyar) rokonság, és bizonyára a rendőrök sem két autóval fognak felvonulni...
(Ha ez a videó is "eltűnne", itt továbbra is elérhető.)
Olvasónk megjegyzése:
Csak egy apróság a cigánylegény élő bejelentkezése kapcsán: ha nem ő vezetett, és nem volt bekötve, akkor 30 000 lesz (pontosabban lenne). Ha viszont ő vezetett, ahogy az a videó elején lévő képek alapján sejthető, és közben telefonozott, akkor 30+30 a jelenlegi szabályok értelmében.
Zoom
Olvasónk pénteki megjegyzése:
Ahogy tegnap (csütörtökön - a szerk.) lehoztátok azt a fenti észrevételt, hogy a cigánylegény nem használ biztonsági övet, és tán még a telefonját is nyomkodja vezetés közben, alig pár órára rá primitív cigányunk az adást törölte közösségi oldaláról. Majd alig telt el 12 óra, és jött a jól bevált cigány magyarázkodás, amit szintén élő adásban publikált. Ez a videó magáért beszél, és ennek tükrében nem hiszem, hogy sok kérdés marad megválaszolatlanul. Értsd: ha egy cigány nem köti be magát, vagy akár még telefonját is nyomkodja, és úgy közlekedik, ezért netán büntetést helyeznek kilátásba, vagy állítása szerint, ha a rendőrök figyelmeztetik őt, ez cigányaink szerint természetesen fenyegetés, rasszizmus és fasizmus. Innen már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy az alaphelyzetet - a jogosítvány nélküli száguldozás (akár alkoholos befolyásoltság alatt is) - egy esetleges igazoltatáskor megmagyarázzuk és jó cigány szokás szerint háborogjunk, rúgkapáljunk, fenyegetőzzünk. Aztán ha rúgkapálás közben elesünk, nem is kérdés, hogy a szemét rendőrök megtámadtak minket.