Kültelki Pompeji

Cirkai Andor mindig is büszke volt rá, hogy a kocsmájában nemcsak a borának és a pálinkájának, hanem az asztalainak is komoly híre volt a városban. Ő volt talán az első vendéglátós valamikor régen, aki nemcsak engedte, hanem kifejezetten bátorította a vendégeit, karcoljanak csak nyugodtan valamit a puha fába, ami jólesik. Emiatt aztán sosem kellett bíbelődnie a terítővel, és sokan betértek az ivóba pusztán azért is, hogy bámészkodjanak. Ha pedig már ott voltak, ittak is valamit: Cirkai Andor egyszerűen mindenkit meggyőzött erről. Úgyhogy a név nélküli, külvárosi kocsma asztallapjai üzenőfallá változtak. Dózsa-drukkerek szidták itt a Fradit, amire persze a zöld-fehér hívek karistoltak is azon nyomban valami vaskos választ. Szerelmek szövődtek itt, autók, biciklik és hízódisznók cseréltek gazdát a vésett, faragott üzeneteknek köszönhetően.

Amikor egy asztal már úgy nézett ki, mintha egy keresztrejtvényt barlangrajzokkal és hieroglifákkal töltöttek volna ki, akkor Cirkai Andor mesterembereket hívott, és lecsiszoltatta a felületet, úgyhogy mehetett is tovább a levelezés. Gondoskodott írószerszámról is a vendégek számára. Egy százas szög pihent minden asztal szélén, de mivel ezeknek gyakran lába kélt, ezért egy idő után erős műanyag bálakötöző madzaggal rögzítette őket. A kilencvenes években eljött azonban az az erős ember, aki ezt is eltépte. Történt ugyanis, hogy egy péntek esti Dallas-epizód megtekintése után két férfi összeveszett, hogy a Samanthát vagy a Pamelát játszó színésznő a csinosabb-e. Samantha rajongója volt az erősebb, ő eltépte a madzagot, és a szöggel leszúrta Pamela hódolóját. Cirkai Andor pedig megijedt: úgy volt vele, hogy azzal veszi elejét a további vérontásnak, ha egy üveglappal letakartatja az asztallapokat. Arra gondolt, hogy ezzel megőrzi az utókornak az oda vésett jeleket, szövegeket. Így aztán ha valaki tudja, hogy a hétköznapi emberek miről beszélgettek egy névtelen kocsmában, valamikor a kilencvenes évek közepén, annak elég csak betérnie Cirkai Andorhoz. Olyanok leszünk, mint Pompeji, mondogatta mosolyogva a takarítónőjének, aki ilyenkor mindig bólogatott, de persze fogalma sem volt róla, mi az a Pompeji. Cirkai Andor csak azt az egy hibát követte el, hogy nem volt ott sem ő, sem a takarítónő, amikor az üveglapokat felcsavarozták. Ugyanis minden, de tényleg minden alá került, amit az asztalra szórtak a vendégek.

Ott volt például egy bulvárlap, a címlapján híres emberek pikáns botrányaival. Szerencsére a mellékelt illusztráción szereplő fedetlen kebleket egy söralátét letakarta. Aztán az üveg alá szorult a reggelijük mellé pálinkáért betérő munkások által hátrahagyott kifli morzsája, paprika magja, de még a zalai felvágottjuk szegélye is. Két lap őrzött meg az örökkévalóságnak öt döglött legyet, négy kimúlt szúnyogot és három elpusztult hangyát. Az egyikük olyan volt, mintha egy elszórt sódarabot cipelt volna. Aztán komoly problémája lett Cirkai Andornak abból is, hogy számos cifra üzenetet megválaszolatlanul zárt le. Több törzsvendég pénzt is kínált neki, hogy zárás után csavarozza le nekik az üveglapokat, ők felkarcolják a magukét, és minden megy tovább, ahogy eddig. De a vendéglátós erre nem volt hajlandó, ezért aztán számos régi vendége ott is hagyta.

A legnagyobb veszteség azonban akkor érte, amikor valakinek feltűnt, hogy egy apró, piros paradicsomdarabkát pont egy sajtófotón gesztikuláló politikus orrára préselt rá az idő, így aztán a honatya úgy nézett ki, mint egy dühös bohóc. Hatóságilag záratta be a helyet, az asztalokat pedig lefoglaltatta, és Cirkai Andor soha nem kaphatta vissza. A kocsma ugyan kinyithatott egy kis idő múlva, de tulajdonos kára így is felbecsülhetetlen.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 14.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »