Különös vallomás a Bora Bora-ügyben

Csütörtökön folytatódott a Bora Borán történt feltételezett fogva tartás, illetve nemi erőszak tárgyalása, ezúttal az anya, Nyíri-Kovács Patrícia nevelőapjának, Nyíri Ivánnak a tanúvallomásával. A férfi ennek nagy részében identitáskérdésekről beszélt, például hogy a vádlott apa, Soo-Il Lee japán játékokat vesz és kineveti a keresztény hitet.

A Nyíri család cigányokkal kapcsolatos elképzeléseinek fejtegetésére használta vallomása egy részét Nyíri-Kovács Patrícia nevelőapja, miután csütörtökön tanúként idézte be őt a II.-III. kerületi bíróság. A nemi erőszak és más bűncselekmények miatt indult eljárás előző tárgyalási napjairól részletesen beszámoltunk: kedden, illetve szerdán a koreai–francia édesapát, Soo Il-Lee-t hallgatták meg, miután felesége egyebek mellett azzal vádolta, hogy fojtogatta és megerőszakolta őt, illetve elvette az útlevelét Bora Borán. A tanúként beidézett Nyíri viszont az idő jó részében egyáltalán nem erről beszélt, hanem inkább arról, hogy Lee nem hisz Istenben, japán játékokat vásárol, nem fontos neki a karácsonyfa, és gyökértelen életet akar a kicsinek. (A vádnak része az is, hogy Lee veszélyezteti a gyereket azzal, hogy meg kívánja fosztani magyar identitásától.)

Erőszak helyett Isten

Bár az eljárás egyik fő kérdése, hogy Lee valóban erőszakoskodott-e Nyíri-Kovács Patríciával, a nő nevelőapja hosszan beszélt homályos kérdésekről, egy ponton pedig azt mondta: sokszor kevésbé rossz egy gyereket verni, mint szép lassan megfosztani az identitásától. Nyíri Iván azt is megemlítette, hogy Lee nem hisz Istenben, „a hívő unokámnak elmondja, hogy ez egy baromság”. (Noah Kazuki-Lee 2009-ben, Japánban született, idén ünnepli hetedik születésnapját.) A tanú leszögezte: Noah magyar fiú, az apja mégis erőszakosan japánt nevelne belőle, hiszen csak japán játékokat vesz neki. Holott Lee maga sem japán, hanem koreai. Ezt a logikai szakadékot bravúrral ugrotta át Nyíri: mivel a koreaiak sokáig a japánok „rabszolgái” voltak, az apa inkább japán identitást venne fel. Amikor azt is megtudhatták az érdeklődők, hogy a családban már felmerült, hogy Lee-t gyerekkorában valami ezzel kapcsolatos trauma érhette, a bíró már közbeszólt, hogy ne pszichológiai fejtegetésekre használják a tanúvallomásra rendelkezésre álló időt.

Nyíri: Budapest a fiú otthona

A japánság mellett az utazgatás is fontos elem volt: Nyíri kifejtette, az apa egy gyökértelen, sehova nem kötődő fiút akar nevelni, mert úgy érzi, így lehet a gyerek később sikeres. Ezzel viszont ő, a (nem vér szerinti) nagyapa nem ért egyet, a lényeg a magyar identitás, a kisfiú otthona pedig Budapesten van. A bíró erre ellenvetette, hogy itt csak néhány hetet tartózkodott a gyerek, a magyar polgári eljárás során is úgy határozták meg, hogy jogszerű a kinn tartózkodás, ezért Nyíri azt nem nevezheti veszélyeztetésnek. A nevelőapa szerint a gyereket megfosztanák magyar identitásától, míg Lee korábban arról beszélt, hogy a fiúnak több identitása is van, és büszke arra, hogy jól beszél franciául, japánul, magyarul is – tette hozzá. Nyíri erre csak annyival reagált: szerinte Noah meg akar halni, apja pedig beteg lelkű gyermeket nevelne belőle.

Fojtogatás, bőrlenyúzás, nemi erőszak

A lényegről, az erőszakról kevesebb szó esett. Nyíri mintegy mellékesen beszélt arról, hogy 2012 tavaszán Lee úgy kicsavarta lánya kezét, hogy lejött róla a bőr. Emellett a nevelőapa folyamatos fojtogatásról, agresszív viselkedésről számolt be. Elmondása alapján már 2010. augusztus 24-én értesült arról, hogy fizikai erőszakot élhet át a lánya.

Nyíri Iván állítása szerint a korábban részletezett budapesti éjszaka után is sejtette, hogy lányával szemben fizikai erőszak történt, de nem mert rákérdezni. Az időpontról korábban vita volt: Nyíri-Kovács a 22-ről 23-ra virradó éjjelt jelölte meg – Lee 23-án utazott el Budapestről, a koreai–francia férfi pedig úgy vélte, azért teszik ekkorra, hogy menekülésnek tűnjön távozása. Most már Nyíri is pontosított, hogy 17-e estéről volt szó, ők pedig két emelettel feljebb gyereksírást hallottak, amit nem tudtak mire vélni. Másnap látta a vörös foltokat lánya nyakán, de Nyíri-Kovács a kérdésére azt válaszolta, csupán allergiáról van szó. Nemi erőszakra állítása szerint később gondolt, ekkor még főleg a korábban említett fojtogatás jutott eszébe. Lee keddi vallomásában arról beszélt, hogy nemi aktus sem volt Budapesten köztük szemérmességből, mert nem akarták, hogy az emeleten meghallják azt a nagyszülők.

Csütörtökön Lee elismételte, hogy nem bántalmazta a feleségét, nem erőszakolta meg és nem szeretkeztek soha a gyerek előtt. Nyíri-Kovács Patrícia meghallgatására idén februárban került sor, akkor a nő elmondta: ezen a budapesti éjszakán férje fojtogatta és azzal fenyegette őt, hogy meg fogja ölni, majd megerőszakolta. Nyíri-Kovács szavaiból kiderült az is, hogy a budapesti tartózkodás után Bora Borán nem, de Dél-Franciaországban le kívántak telepedni. A nő az elhangzottak szerint félt, hogy ha Bora Borán elmenekül a gyerekkel, a férj gyerekrablással vádolja meg. Nyíri-Kovácsék álláspontja szerint előbb 2012. márciusi, majd májusi elutazásról volt szó, de Lee ki akarta várni, hogy meglegyen a fél év Francia Polinézián, amire hivatkozva beadhatja ott a válókeresetet. Nyíri csütörtöki vallomásában gyakran hangoztatta, hogy Francia Polinézia végtelenül korrupt, Lee-nek pedig ezért is volt lehetősége ott végrehajtania tervét.

Zárt tárgyalást akartak

Nyíri-Kovácsék az ügyben állítják azt is: a nő azért kellett rendszeresen férje után utazzon, mert félt, hogy feljelentik gyerekrablásért. Ugyanakkor sokáig nem is állt össze a fejében, hogy ő egy abnormális, bántalmazó kapcsolatban él, és magát hibáztatta, amiért szerinte nem tudta egyben tartani családját.

Csütörtökön egyébként kiderült az is, hogy Nyíri-Kovácsék jogi képviselője zárt tárgyalást szeretett volna, de a bíróság ezt nem tartotta szükségesnek.

Nyíri Iván meghallgatása péntek reggel folytatódik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »