Külön bejáratú világvége

Külön bejáratú világvége

„Ki a franc gondolkodna a világvégén, ha éppen vásárolni megy, kezében a gurulós szatyorral?” Bár hőseink valóban nem gondolkodnak rajta, a világvége bekövetkezik, bár nem a közhiedelem szerint.

Először egy bevásárlásra induló házaspár Skodáját önti el a betonszállító rakománya, hogy utasait az egyszerűség kedvéért betonszoborként helyezzék végső nyugalomra, majd a Ferencvárosban egy napos októberi reggelen fölfakad a világ szövete. Az Angyal és a Mester utca sarkán beszakadó úttesten átjáró nyílik ég és föld között. A világvége átveszi az uralmat, megszűnik az elektromosság, és megszokott kütyüi híján az emberiség visszatér egy archaikus létformába, legalábbis nálunk. Ennek az apokalipszisnak ugyanis különös tulajdonsága, hogy véget ér Magyarország határainál. Elég átlépni a térképre rajzolt, de egyébként képzeletbeli vonalat, hogy minden visszatérjen a rendes kerékvágásba.

 

Ez a mi saját, külön bejáratú világvégénk, amely jól megválasztotta a helyét, mert Magyarország egész egyszerűen nem vesz tudomást róla. Az sem érdekli, hogy születésekor minden ember mellé két őrző rendeltetik, az egyik a jobb válla felől, a másik a bal felől vigyázza. Az egyik a jóra tanítja, a másik bűnre csábítja. Rajtunk áll, melyiket választjuk, ám hogy mi volt a jóra és mi volt a bűnre vezető döntés, csupán az utolsó pillanatban világosodik meg, amikor már nincs visszalépés.

Sőt az sem vált ki pánikot, hogy saját bejelentése szerint a kormány a helyén van. Gyertyafénynél megy tovább az élet, bár az emberek mellett különös ballonkabátos és öltönyös túlvilági lények – angyalok, ördögök? – népesítik be környezetüket, némelyek pedig fokozatosan elhalványulva tűnnek el egy időre az utcákról.

Valameddig fellendül az idegenforgalom, mert a világvégén kívül eső világ lakói a katasztrófaturizmus régi gyakorlata szerint eljönnek megnézni bennünket, de aztán ennek is vége, egyszerűen elfelejtik Magyarországot, mintha ott sem lett volna. Itthon meg peregnek a napok, amíg egyszer csak minden visszazökken a régi kerékvágásba. Talán a világvége adta föl valamiért.

Humor és mágia, pusztulás és megváltó szerelem különös fordulatai keverednek a 2016-ban váratlanul elhunyt író utolsó regényében, amely remek, olvasmányos stílusa miatt sem teszi igazán félelmetessé számunkra az egyszer, valamikor valóban bekövetkező pusztulás előképét.

(Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő. Libri Kiadó, Budapest, 2016. Ára: 3499 forint.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 07.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »