Külföldi sajtó: Magyarország a pénzt szereti, nem a menekülteket

Németországban a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című lap foglalkozott Magyarországgal, a vasárnaponként megjelenő konzervatív újság a letelepedési kötvényekről közölt cikket.

Moritz Eichhorn Magyarország szeretete a pénz iránt című írásában kiemelte, hogy Magyarország “hivatalosan elutasítja a bevándorlást, de könnyű tartózkodási engedélyhez jutni”.

A kormányfő méregnek nevezi a migrációt és azt mondja, egyetlen migránsra sincs szükség – írta, megjegyezve: “ismerjük Orbán Viktor lózungjait”, mert “állandóan ismételgeti őket”, csak éppen “egyáltalán nem úgy gondolja”, hiszen országa az utóbbi négy évben nagyjából 18 ezer EU-n kívüli embernek nyújtott menedéket a letelepedési kötvények révén, “csendben, gyorsan és egyszerűen”, amivel több mint egymilliárd euróhoz jutott.

Más országok is keresnek így pénzt, legkevesebb hét további EU-tagállamba “vásárolhatják be magukat idegenek”, de egyik ország sem “harcol hivatalosan annyira vehemensen és hangosan a menekültek befogadása ellen, mint Magyarország” – tette hozzá.

A berlini magyar nagykövetség szerint nincs ellentmondás, a programot nem lehet a tömeges bevándorlással összehasonlítani – írta a FAS szerzője. A többi között kifejtette: míg Orbán egy júliusi nyilatkozatában elmondta, hogy a migránsok biztonsági átvilágítása hónapokig tartana, a kötvényprogram keretében 30 nap is elég erre, és “nem egészen világos”, hogy mennyire alapos az ellenőrzés.

A programban sok minden “hamisnak tűnik” – tette hozzá, példaként említve, hogy a kötvényforgalmazási jogosultságok pályázat nélkül kerülnek adóparadicsomban bejegyzett ügynökségekhez.

Rovatok: KülföldTelepülés: MagyarországCímkék: Magyarország, menekültválság, menekültek, bevándorlás, migráció, illegális bevándorlás, illegális bevándorlók, külföldForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »