Kudarc

Végre elzúgott tegnap az újabb fülkeforradalom. Nem azért vártuk már nagyon a végét, mert oly nagy szükségét éreztük a népszavazásnak, hanem mert jó végre túl lenni a sok hűhón – a semmiért. Lezártnak tudni a megannyi féligazsággal, hazugsággal tűzdelt gyűlöletkampányt.

A kormányzat stílusából végig arrogancia és önhittség köszönt vissza, mit sem törődve azzal, hogy a vélt tét egyre magasabbra srófolása ellenére a magyarok többsége a jelek szerint tisztában van vele: nem ezen a referendumon múlt a haza jövője. Hiába a Kubatov-lista, a rajta szereplők szinte zaklatásszámba menő buzdítása, a propagandagépezet a potenciális voksolók jelentős részét nem lelkesítette, hanem dühítette és kifárasztotta. Az elképesztő agitáció végső soron a tervezettel ellentétes hatást váltott ki, a fagyi visszanyalt.

Orbán Viktor szeptember 22-én még úgy fogalmazott, csalódott lenne, ha száz százalék alatt maradna a részvétel, majd – alighanem szembesülve az udvari közvélemény-kutatók belső használatra szánt, alacsony részvételt valószínűsítő felméréseivel – változtatott az üzeneten, fókuszában már csak a nem szavazatok remélt többsége maradt. Az érvénytelen referendumot a kormány képviselői első reakcióikban „elsöprő sikernek” és „politikai értelemben érvényesnek” minősítették, ami teljes képtelenség és óriási önellentmondás. Lévén a népszavazás törvényileg szabályozott véleménykifejezési forma, ráadásul épp a Fidesz volt az, amely átalakította a rá vonatkozó jogszabályt. A részvétel jócskán az érvényességi küszöb alatt maradt, vagyis mondjuk ki: a népszavazás jogilag érvénytelen, politikailag pedig teljes kudarc.

A minden idők legértelmetlenebb és legdrágább kampányát követő kudarc következményeit pedig viselni kell, akkor is, ha a kormány prominenseit látszólag nem zavarják a tények. Ám ez a felelősség nem kizárólag erkölcsi kérdés, valószínűsíti azt is, hogy a Fideszen belül meglévő, eddig is kirajzolódott repedések, rianások ki fognak szélesedni. Az egy a tábor, egy a zászló parancsát ki fogja kezdeni az erózió.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a tegnapi népszavazás nem a migránsokról, nem egy globális válság orvoslásának hazai lehetőségeiről szólt. Még a szerbiai határ mentén és a Keleti pályaudvar környékén lakók közül sem járultak kiugróan sokan az urnákhoz, pedig az e térségekben élőknek legalább – a többségtől eltérően – akadt személyes tapasztalatuk az átutazó migránsokkal. A határ menti Kübekháza sokat látott polgármestere találóan azt mondta: a kormánynál jobban senki sem szereti a migránsokat, mert ameddig rájuk hivatkozhatnak, addig sem kell valódi problémákról beszélniük. Valóban: a népszavazás belpolitikai célokat szolgált. Kizárólag a regnáló kormány pozícióit kívánták vele erősíteni, megpróbálva elterelni a figyelmet megannyi kínos ügyről, mint amilyen a futószalagon zajló korrupció, az oktatás és az egészségügy színvonalának zuhanása, a társadalmi különbségek növekedése. Másfelől az emberséget és keresztényi tanítást áthágó kampány újfent a propagandaminiszter környezetének a zsebét tömte, ezt tények támasztják alá.

A kormányfő helyettese tegnap napközben arról beszélt, a következményeket mindenki viselni fogja, generációkon keresztül. Valóban, az elfogadhatatlan gyűlöletkampány hatalmas károkat tett a társadalomban, ebben Semjén Zsoltnak teljes mértékben igazat kell adnunk. A nemek elsöprő többségét ünneplő kormánypártok is tudják: a migránstematika tegnap megbukott, és újabb ellenségkép-keresés sem hozhat már igazi eredményt. A súlyos hibákat, a mértéktelen pazarlást nem fedi el. S ha a kormányzás így megy tovább, akkor 2018-ban semmi sem menti meg a Fideszt és Orbán Viktort attól, hogy végleg elforduljanak tőlük az emberek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 03.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »