Kriminológus a kétéves kislány megerőszakolásáról: "Ilyen förtelmet még soha nem hallottam" – a "szülőket" letartóztatták

A gyermeket bevitték egy hatodik kerületi gyermekotthonba, ott derült ki a brutális tett. Sajtóhírek szerint a 21 éves "anyát" és a 18 éves "nevelőapát" letartóztatták, de nem ezzel az üggyel kapcsolatban. Németh Zsolt kriminológus ezt az M1 aktuális csatorna műsorában talányosnak nevezte.

A szakember hozzátette: a szexuális erőszak gyanúját az orvos állapította meg. Az ismeretlen tettes elleni nyomozást helyénvalónak tartja, hiszen a szexuális erőszak még nem szólhat személy ellen, mert még nincs gyanúsított. Az azonban biztos, hogy a szülők elhanyagolták a gyermeküket, ami bűncselekmény, kiskorú veszélyeztetése.

A rendőrségi kijelentés szerint azért tartóztatták le a szülőket, mert más tanúkat, a szomszédokat is szeretnék kihallgatni. A kérdésre, hogy a szülők az elmúlt napokban összebeszélhettek-e a szomszédokkal, Németh Zsolt úgy válaszolt, nem gondolja, hogy a szomszédok közül akadna bárki, aki segítene palástolni ezt a szörnyű eseményt. Ugyanakkor annak is kis esélyét látja, hogy tanú lenne arra, hogy a gyermekkel szexuális erőszak történt. Arra valószínűleg lesz tanú, hogy veszélyeztették a gyermek sorsát.

Németh Zsolt azt is felvetette, hogyan fordulhatott elő, hogy mindeddig senkiben nem fogalmazódott meg a kérdés, hogy a szülők vajon képesek voltak-e ellátni a szülői feladataikat, és vajon miért nem kerültek a gyermekvédelem látókörébe.

(Híradó nyomán)

Előzmény: Kétéves kislányt erőszakoltak meg a főváros VI. kerületében


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »