Krasznai Zoltán: Sorsfordító idő

„A Krímről van szó!” című írás, amelyet egy magát megnevezni nem kívánó, magas beosztású magyar diplomata írt, magyarázatot ad arra, hogy miért vonta ki oly váratlanul és rekord sebességgel Putyin az orosz csapatokat, repülőgépeket stb. Szíriából. Pedig eredetileg ez nem állhatott szándékában, hiszen pár héttel korábban még azt nyilatkozta, hogy ha Szaúd-Arábia nem hagyja abba az Iszlám Állam támogatását, akkor visszabombázza a középkorba. (Lehet, hogy nem mondani kellett volna, hanem megtenni.) Ezzel nem csak az USA és Izrael egyik legfontosabb térségbeli szövetségesét iktatta volna ki – a másik Törökország –, hanem a mesterségesen nyomott olajárak is megugrottak volna, ami jól jött volna az orosz gazdaságnak! Csak hát ellenségei váratlanul újabb frontot nyitottak ellene a Krím kapujában. Putyin pedig – józan döntéssel – kikerülte, hogy belerángassák egy kétfrontos háborúba. A háború persze folytatódik. Kérdés, hogy mi várható?

Megkezdődött a III. világháború negyedik szakasza[1], amely – az előzőekhez hasonlóan – a háború eszkalálódásával fog járni. Ez egyaránt érvényes lesz a háborús cselekmények területi kiterjesztésére, a bevetett katonai eszközök mennyiségére, a harcoló – nagyobb részt „önkéntes” zsoldos – alakulatok létszámának növekedésére, valamint az emberi és anyagi veszteségek növekedésére, egyáltalán a pusztítás mértékére. E szakasz súlypontja minden bizonnyal elsősorban Ukrajnára és a vele határos országokra, valamint – kiszámítható orosz ellencsapásként – az Ördögán vezette Törökországra fog kiterjedni.

A Közel-Keleten várhatóan bekövetkező események taglalása meghaladja ezen írás kereteit. Annyi azonban bizonyosra vehető, hogy „Szaúd-Arábia visszabombázása a középkorba” nem ebben a szakaszban fog bekövetkezni. Azonban egyáltalán nincs kizárva, hogy ez a projekt benne van Putyin tarsolyában, mint a végjáték egyik lehetséges összetevője. Ami viszont várható, hogy az orosz légierő által néhány hónap alatt szétbombázott és a hírek szerint demoralizálódott Iszlám Állam (IÁ) megmaradt harcosainak egy része átteszi tevékenységét Európába. Érkezhetnek, mint ál-szír menekültek Törökországon át, elsősorban Németországba, de bármely más EU-s célországba is, ha már egyszer bekerülnek a schengeni határok mögé. S fognak érkezni, mint „elűzött tatárok” Ukrajna Krímmel szomszédos Herszon megyéjébe, hogy ott lábukat megvetve, „visszafoglalják őseik földjét a megszálló oroszoktól”. Egészen biztosra vehetjük, hogy a „tatár önkéntesek” török segítséggel Ukrajnába irányított áradatát Oroszország nem fogja viszonzatlanul hagyni. Törökországba ráadásul nem kell „önkénteseket” szervezni, ott vannak a kurdok. Többségükben négy szomszédos közel-keleti országban élő hatalmas – pontos népszámlálási adatok hiányában 25-40 milliós létszámúra taksált –, ősi kultúrával rendelkező, a mezopotámiai méd (mada) szkíták parszikkal (perzsákkal) keveredett utódnépe[2], amelynek az ókor óta nem volt önálló hazája. Oroszországnak nem kell mást tenni, mint a független Kurdisztán megteremtésének élharcosává válni a nemzetközi porondon. A törökországi, iraki és szíriai kurd területek egybefüggő területet alkotnak. Itt él az önálló államra vágyó kurd nép közel háromnegyede. (Az Iránban élők el lesznek felejtve, mert Irán Oroszország szövetségese, s ezért az ő iráni térségüket nem lehet kiszakítani Iránból. Ám mi történik, ha beérik helyette törökországi területekkel?? Akkor egy hazában élhet a kurd nemzet, Törökországra pedig súlyos gondok várnak, ami évtizedekre súlytalanná teszi a nemzetközi porondon. Éljen a független Kurdisztán![3] – Nekünk pedig nem kellene mecsetet építeni hajdani megszállóinknak Szigetváron, mert még kedvük támadhat visszajönni.) A közel-keleti IÁ meggyengülésével előtérbe fog kerülni a ma még viszonylag csekély területet birtokló líbiai Iszlám Állam megerősítése, amely a Nyugat-Európa elleni iszlám invázió kiindulópontja lesz. Ez lesz az a pillanat, amikor valósággá válnak Nostradamusnak az Európa elleni, tengerről kiinduló iszlám támadásokról szóló próféciái. (Kéretik Nostradamust komolyan venni! Megjósolta – sok egyéb, azóta történelemmé formálódott esemény mellett – az ’56-os magyar forradalmat is.) Ami Izraelt illeti, csoda lenne, ha a függetlenségét már deklaráló Palesztin Állam megerősödése nem következne be, beleértve nemzetközi elismerésének kiterjedését is, s nem kezdődne meg egy újabb – ezúttal már harmadik – intifáda[4] a zsidó állam által jogtalanul elfoglalt ciszjordániai palesztin területek visszafoglalásáért.

Ami most a Krím miatt térségünkben történni fog, számunkra sorsdöntővé válik! Románia az USA és a NATO nagyon fontos partnere – ez köztudott. Putyin forgatókönyveibe beleférhet az oláh rablóállam szétverése, amibe beletartozhat egész Erdély leválása, a Partium visszacsatolása Magyarországhoz és akár egy független Székelyország megteremtése is. (Bár – ha az események a feltétezéseim szerint alakulnak – erősen megfontolandó, hogy ha Erdély leválik az oláh tákolmány-államról, magyar érdek-e az erdélyi népességi arányok rontása azzal, hogy a székelyek kiválnak. Egy regionalizált, független – keleti Svájc mintájú – Erdély állami keretei között maradó, de teljes területi autonómiával rendelkező Székelyföldnek döntő súlya lehetne abban, hogy az erdélyi politika az összmagyar nemzeti érdekek szerint (is) alakuljon. De tovább megyek. Egy putyini forgatókönyvbe beleférhet a Regát szétszedése is. Dobrudzsát és Havasalföld egyes déli részeit megkaphatja a mindig oroszbarát Bulgária, Moldovától pedig Székelyföldhöz lehetne csatolni a teljes Csángóföldet, Jászvásárral – korábbi természetes fővárosával – együtt. Egy nemzedéken belül lenne ott magyar (csángó) többség. (Minden elrománosított, de katolikus csángó hirtelen felfedezné magyar gyökereit!) E koncepció megvalósulásához egy valóban nemzeti érdekeinket képviselő diplomáciára lenne szükség, s már most fel kellene hívni Putyin figyelmét erre, a csak számunkra fontos részletre. Nem túl valószínű ugyanis, hogy ezekben a napokban a csángó kérdést tanulmányozza.)

De az előretolt hadoszlop szerepre kiszemelt zsidó- és USA-bérenc Ukrajna sem fog egyben maradni. Mi sem lenne természetesebb annál, mint hogy Kárpátalja visszatérjen Magyarországhoz, a ruszin többségű területek széleskörű autonómiájával. Galícia pedig akár külön államként, akár Lengyelországhoz visszacsatlakozva válna le “Porossenki” báb-államáról. (Szólni kellene lengyel barátainknak, hogy a II. világháború már régen véget ért, a hidegháború is, s jelenleg a III. világháború zajlik. Már 16-ik éve. (ld.: az 1. sz. jegyzetet) Hogy nem volt hadüzenet? Az utoljára az I. világháborúban volt. És Putyin nem Sztálin. Csak orosz despota némi demokratikus mázzal meghintve, jelentős atomarzenállal, s olyan haditechnikával, amitől az amerikaiaknak is párszor elállt a lélegzete az elmúlt években. No, meg jól felszerelt, kiképzett és fegyelmezett hadsereggel. – Ideje lenne a lengyel nemzeti érdekeket az új helyzetnek megfelelően újragondolni.) Putyin fő törekvése nyilván az orosz többségű területek  leválasztása Ukrajnáról. Ez hatalmas terület, nemcsak a Don-medence, hanem a harkovi terület is, és – főként – Dél-Ukrajna teljes feketetengeri tengerpartjával, Ogyesszával, egészen a moldáv határig, ami biztosítaná azt is, hogy az orosz többségű Transz-Dnyisztria, Moldáviától elszakadva, területileg is csatlakozhasson orosz anyaországához. A maradék Ukrajna[5] pedig vagy semleges és orosz-függőségű mini-állam lesz, vagy Malarosszija (Kis-Oroszország) néven az orosz birodalom integráns része. (Hogy melyik alternatíva valósul meg, az a majdani erőviszonyok függvénye.)

Azt is bizonyosra vehetjük, hogy Putyinnak Európában az az érdeke, hogy Oroszországot katonailag semleges, gazdaságilag Oroszországtól többé-kevésbé függő ütközőállamok válasszák el a NATO-tól, illetve, hogy amennyire lehet visszaszorítsa az elmúlt 20 évben nagyon nyakára mászott amerikai érdekszférát. (A Szovjetunió szétesését követően Oroszország nemcsak globális nagyhatalmi pozícióját veszítette el, de a NATO terjeszkedésének égisze alatt végrehatott amerikai expanzió Közép- és Kelet-Európában, valamint Közép-Ázsiában az orosz regionális hatalmi törekvéseket is jelentősen visszaszorította. A Putyin vezetése alatt újra megerősödött Oroszország minimális célja regionális hatalmi pozícióinak visszaszerzése. Maximális célja pedig az egypólusúvá degradálódott világ többpólusúvá alakítása, ami az amerikai dominancia felszámolását jelenti.[6] Ebben a törekvésében olyan komoly szövetségesei vannak, mint a többi BRICS-ország[7].) Ilyen ütközőállam lehet – mások mellett – a méreteiben lecsökkent Moldávia, a Csángóföld nélküli román Moldova (két külön államként), Erdély, valamint egy orosz-bolgár (és esetleg magyar) függőségű Havaselve.

Jól felfogott érdekünk, hogy a várható változások a magyar érdekek lehetőleg minél teljesebb körű figyelembe vételével történjenek meg. A térségünket érő csapások egy részét bizonyára nem leszünk képesek megúszni. Számunkra is véget érnek a „boldog békeévek”. De ha már kénytelenek leszünk veszteségeket elszenvedni, éljünk a lehetőségekkel. A veszteségek akaratunktól és szándékainktól függetlenül mindenképpen be fognak következni. Kibújni alóluk semmilyen diplomáciai ügyeskedéssel nem fogunk tudni. A lehetőségeket viszont képesek lehetünk kiaknázni – a helyzettel számolni tudó, bölcs politikával, diplomáciai, titkosszolgálati, katonapolitikai, gazdasági-pénzügyi és – teszem hozzá – demográfiai[8] eszköztárunk felhasználásával.

Újra bekövetkezik „a világtörténelem ritka, képlékeny pillanatainak egyike, amikor minden és mindennek az ellenkezője lehetségessé válik”. (Bibó István egykori pontos megfogalmazása). Mint amikor – a Római Birodalom végső hanyatlásának idején – a vizigótok ott hozták létre királyságaikat, ahol tetszett nekik. Először Aquitániában, aztán Hispániában. Mint amikor a Monarchia szétesésekor, a szomszédos rablóállamok annyit haraptak ki a Magyar Királyság ezeréves testéből – élve a wilsoni megtévesztéssel, az antant-országok segítségével, de saját diplomáciai, pénzügyi machinációikkal, valamint tudatos hazugságaikkal a nemzetközi médiában és a trianoni „tárgyalásokon” – amennyi csak jól esett nekik. S amint a történelmi Magyarország intakt módon is megőrizhető lett volna – a páduai fegyverszünet feltételei alapján, amikor magyar területen nem tartózkodott semmilyen ellenséges haderő –, ha akkor nem a „degenerált gróf”, a hazaáruló Károlyi Mihály az ország elnöke és nem egy Linder Béla nevű alkoholista, silány emberi minőségű zsidó zugfirkász a kérészéletű hadügyminiszter, aki egy részeg pillanatában szétzavarta a külföldi frontokról veretlenül visszatért közel egymilliós hadsereget, amelynek 60-70 százaléka a hazájáért harcoló magyar katona volt. Csakhogy a zsidók – kommunisták és burzsoák egyaránt  – attól rettegtek, hogy a frontról hazatért katonák jogos elkeseredése a csaló zsidó hadiszállítók ellen fog fordulni, s hogy ezt megússzák, a magyar haza feldarabolása sem tűnt nekik nagy árnak![9] Mint ahogy az is lehetséges lett volna, hogy ha nem cégéres hazaárulók vezetik a történelem e „ritka, képlékeny pillanatában” az országot, hanem a távlatos gondolkozású Tisza István, volt miniszterelnök, aki – felsorakoztatva a történelmi határokon 6-700 000 magyar katonát – biztosíthatta volna, hogy egy hernyó se juthasson be hazánk területére, nemhogy szedett-vedett cseh, oláh és rác rablóbandák.[10]  Nem véletlen, hogy az „őszirózsás” puccs első napjaiban a bolsevik zsidó terroristák elsőként őt gyilkolták meg.

Hazaáruló kormányunk nem akkor volt utoljára. A Szovjetunó szétesése utáni egy-két év „képlékeny történelmi pillanatában” szinte valamennyi közép- és kelet-európai határ megváltozott, kivéve a trianoni határokat. Köszönhetően a Rózsadombi Paktum – „ami természetesen éppúgy soha nem létezett, mint a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve” – szellemében ügyködő, nemzetietlen, sőt nemzet-ellenes Antall-kormánynak. Most az Amerikai Birodalom van szétesőben. Nemzeti kormányra lenne szükségünk.

 

mERT Történelmi – S TALÁN HOSSZÚ IDŐRE UTOLSÓ – esélyÜNK kínálkozik a trianoni diktátum rendszerének végleges szétverésére és a Szent Korona országainak újra egyesítésére. Ez nemzedékünk nagy lehetősége, amelyet kihasználatlanul hagyni: BŰN!!

 

„Navigare necesse est”[11] – mondotta volt Kossuth. Akkor hát tanuljunk meg hajózni a világpolitika új, viharos vizein és árvíz esetén Wesselényi Miklósként menteni a menthetőt. De felkészülnünk még egy politikai-gazdasági cunamira is kell. A jövő nemzedékei nem fogják nekünk megbocsátani, ha a jelenben kínálkozó lehetőségeket kihasználatlanul hagyjuk! Ez a mi karmánk, magyarul: sorsfeladatunk.

Vessünk egy pillantást most a nagypolitikára! Sok minden függ attól, ki lesz az USA következő elnöke. A várható demokrata jelölt Clintonnétól mást nem várhatunk, mint hogy folytatja az előző elnökök zsidó érdekeket kiszolgáló politikáját. Ez alapjaiban expanziós, ezért értelemszerűen konfrontatív is. Rövidtávú célja az egypólusú világ, USA szupremáciával. (Közérthetően: ez olyan amerikai bulldogot jelent, amelyet egy tőle földrajzilag távol eső /metélt/ farok csóvál.)[12] Középtávú célja pedig egy Világkormány révén uralni az egész világot. Ennek egyik előfeltétele a nemzetek, a keresztény vallás és a családok szétverése. Ez a francia „forradalom” óta – újabb és újabb „forradalmakon” és világháborúkon, tőzsdekrach-okon, multikultin, polkorrekt hablatyoláson, buzeráns körmeneteken, a médiában és a hollywood-i filmipar végtermékeiben szakadatlanul folyó agymosáson keresztül – nap mint nap folyik. (Tanulmányozandó az Európát elárasztó muzulmán invázió genezise, mozgatórugói, finanszírozási forrásai stb. Ajánlott szakirodalom: a Cion bölcseinek – “természetesen soha nem létezett, csak gonosz antiszemiták által kitalált” – Jegyzőkönyve, amelynek alapján – mégis, mégis, minden felszínes látszat ellenére! – formálódik a világtörténelem, immár  közel két évezrede, az Exodus[13] óta.)

Republikánus jelöltként Donald Trump, multimilliárdos üzletember lehet az USA következő elnöke. (“Daj Bog!”[14] – gondolhatja Putyin, de ezt gondolom én is.) Tőle a jelenleginél realistább, a valódi amerikai érdekeket inkább figyelembe vevő kül- és belpolitikát lehet várni. Vagabund kijelentései nyilván csak kampányfogások, de establishment-ellenessége egy nagyon gazdag, okos üzletember józan felfogásán alapszik. Hatalmas vagyona remélhetőleg garancia arra, hogy elnökként nem a megélhetési politikusok szokásos szempontjai lesznek számára irányadóak. (S ha nem lesz megvásárolható „kilóra”, akkor politikájának része lehet – a választási kampányában „jogos önvédelemként” egyelőre meg nem jelenő – valamiféle iránymódosítás az izraeli-amerikai kapcsolatokban. Ha ez a cionista lobby visszaszorítását fogja jelenteni, annak észrevehető jelei lesznek.)[15] Putyinnal szemben is valószínű, hogy a természetes orosz regionális érdekek tudomásul vétele lesz számára irányadó. Az “Én békén hagyom a Te köreidet, Te is hagyd békén az enyémeket!” józan bölcsessége alapján. Ennek alapján remélhetjük, hogy véget ér a III. világháború, s a világpolitikában az erőviszonyok és a határok újrarendeződését követően beáll egy újabb “détente“[16]. S ennek új koordináta-rendszerében megtörténik a társadalomszerveződés, a gazdaság, az ökopolitika, a népegészségügy, a közoktatás, a nemzetközi verseny és az arra való képesség stb. paradigma-váltása. De – tanuljunk a régi rómaiktól: „Si vis pacem para bellum!”[17]

Európában az amerikai és orosz befolyási övezetek újra felosztása várható, akár százalékos arányban. (Történelmi előképe lehet ennek Churchill históriai jelentőségűvé vált szalvétája, amelyre 1944-ben, Sztálinnal történt moszkvai találkozóján, egy ebéd alkalmával felvázolta Közép-Európa érdekszférákra osztásának képletét, országonként százalékos arányokban. Minden nagyjából úgy is történt, ahogy leírta, egyedül hazánkat leszámítva, mert esetünkben az 50-50 %-os arány nem jött be. Ha “bejött volna”, nem lett volna kommunizmus – se Rákosi-, se Kádár-rendszer – Magyarországon. De – s ebben reménykedhetünk – Putyin nem Sztálin, és Oroszország sem kommunista.) De szalvéták még lehetnek Trump leendő moszkvai fogadásán is.

Az európai erőtér központi eleme, az EU meghatározó súlyú országa Németország. Gazdasági nagyhatalom és – még mindig – politikai törpe. Ráadásul – nemzedékek óta – a holokauszt-ipar[18] által hét évtizede gerjesztett és sulykolt bűntudat[19] bénítja meg mentálisan. Ezért esett bele az izraeli-amerikai világpolitikai csapdába, s vált a muszlim invázió legfőbb befogadó országává Európában. Bizonyára nem felel meg a valóságnak, hogy Oroszország finanszírozta volna a Németországot elözönlő muszlim inváziót – volt arra szépszámú jelentkező, például Soros György alapítványai is –, de az biztos, hogy Putyinnak nem áll érdekében egy cionista-amerikai érdekeket kiszolgáló Németország megerősödése. Ezzel szemben Oroszországnak alapvető stratégiai érdeke egy izraeli-amerikai pórázról leoldott Németország, mint az eurázsiai gazdasági térség megteremtéséhez szükséges partner. Németország jövője többesélyes. Belezuhanhat a maga által előidézett káoszba, előidézője lehet az EU szétesésének, sőt – ha a merkeli öngyilkos politika még sokáig folytatódik –, maga is alkotóelemeire eshet szét, Bajor- és Szászország esetleges kiválása miatt. Ha viszont sikerül leráznia magáról a merkeli agybénulást és az azt előidéző holokauszt-kábulatot, erős nemzettudattal és gazdasággal rendelkező országként motorja lehet az európai-orosz gazdasági kapcsolatok normalizálásának, természetes ellensúlya egy Közép-Európát teljes mértékben uralni kívánó orosz hatalmi ambíciónak, s ösztönzője az EU szupranacionális (nemzetekfeletti) struktúrái lebontásának és a „Nemzetek Európája” kialakításának. Nem kell részleteznem, hogy ez nemcsak Magyarország, de minden európai ország elemi érdeke is.

Az Európai Unió e napokban végnapjait éli. A brüsszeli agybénultak dilemmája, hogy Törökország vagy Ukrajna állampolgárainak kell-e előbb megadni a vízummentességet. Ez a következőképpen fordítható magyarra: – „Előbb vegyük-e be a gyorsan ölő mérget, s utána ugorjunk le a tizedikről, vagy fordítva?” Nos, édes mindegy. Az első esetben az IÁ zsoldosai mint „törökök” fognak beérkezni az EU-ba, a másodikban mint „tatárok”. Tud Juncker törökül és tatárul? Esetleg arabusul? Pedig elég lenne magyarul tudnia. Akkor talán ismerné azt a közmondásunkat: „Törököt fogtam, de nem ereszt!” Úgy látszik, hogy ennek életszerűségét a polkorrekt és multikultis lobotómián átesett brüsszeli eurokraták is szeretnék kipróbálni. Elárulhatjuk, hogy – természetesen – erre is van magyar megoldás. A Dugovics Tituszé. Szeretetteljesen – amúgy multikultisan – magunkhoz öleljük a törököt (szírt, afgánt, tatárt stb. – a választék óriási!), fülébe Angela Merkel nevét súgjuk, gondosan ügyelve az antirasszista intonációra, majd leugrunk vele együtt a bástyafokról. Vagy a tizedikről. (Ahol jobban kézre esik.)

A magyar kormány aktuális álláspontja szerint győzelem lenne, ha az ukrán állampolgárok előbb kapnák meg a vízummentességet, mint a törökök. Ki kell ábrándítanom ez esetben bölcsnek egyáltalán nem nevezhető kormányunkat: a kollektív harakiri egyik változata sem győzelem! Győzelem az lesz, ha a jelenlegi álláspontját felülvizsgáló magyar kormány – akár egyedül, akár a Visegrádi Négyekkel, továbbá Horvátországgal, Szlovéniával, Romániával és Bulgáriával közösen – megvétózná, hogy bármelyik, az iszlám terroristáknak állampolgárságot nyújtó ország állampolgárai vízummentesen bejuthassanak az EU országaiba! Orbán Viktornak, hazánk felelős miniszterelnökének, akinek sikerült a „menekült-invázióval” szembeni európai ellenállás ikonikus alakjává felnőnie, Churchillnek egy, erre a helyzetre vonatkoztatható mondását ajánlom szíves figyelmébe. Így szól: „However beautiful is the strategy you should occasionally look at the results.”[20] Jobb most, mint később vagy soha.

A III. világháború jelenlegi, negyedik szakaszának és feltehetően a háború utáni európai újrarendezésnek uralkodó eszméje, rendezési elve lesz a nemzetállami lét megerősítése.  Ez nem csak a „nemzetekfölöttiség” és a kizárólag cionista érdeket megjelenítő világkormány bárminemű formájának elutasítását fogja jelenteni, hanem a nemzeti lét állami kereteinek megerősítését, az igazságtalanul megváltoztatott határok helyreállítását és új nemzetállamok létrehozását. Nemcsak a velünk származásuknál fogva rokon és a jövőben potenciális közel-keleti szövetségesként szóba jöhető kurdok független államának, Kurdisztánnak létrehozásáról van szó, hanem önálló Katalónia, Baszkföld, Skócia, Korzika, Lombardia, Szicília és Székelyország, Galícia is létrejöhet az európai újrarendezés keretében. S ha az Európai Unió, mint Nemzetek Európája újul meg, mindegy, hány nemzetállam lesz a tagja. A trianoni diktátum végleges eltörlése érdekében pedig kitűnő hivatkozási alap lesz számunkra a Krím visszatérése Matuska Rusz-hoz (Oroszország-Anyácskához). Érvényesülhetnek a nemzetközi jog eddig negligált jogforrásai a nemzetek önrendelkezéséről. (ld. a 4. sz. jegyzetet)[21]

 

Az „európai újrarendezésnek” nyilvánvalóan a III. világháború legfontosabb európai résztvevője, Oroszország lesz a főrendezője. Tudomásul kell vennünk, hogy alapvető orosz érdek egy semleges Közép-Kelet-Európa, ami egyet jelent az Európában „túlterjeszkedett” NATO visszaszorításával a német, de akár a francia határig[22]. Bármely, nemzeti érdekeinket jól képviselő magyar kormánynak fel kell ismernie, hogy ha a Trianonban elszakított területeink nagy része „visszatérésének” a NATO-ból történő kilépésünk a feltétele, akkor azt meg kell tenni! Quid pro quo![23] Mindez azonban nem zárja ki, sőt föltételezi a Szent Korona országainak újraegyesülését (Csonka-Magyarország, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Újvidék) a „jogtisztelő szkíták”[24] szellemiségét tükröző Szent Korona Konföderáció keretében[25] és a közép-európai országok – minden benne résztvevő nemzet érdekét szem előtt tartó – gazdasági együttműködésének és védelmi szövetségének a létrehozását Litvániától Szerbián, Montenegrón és Macedónián keresztül Bulgáriáig.

Az önrendelkezési jog érvényesülése szempontjából számunkra alapvető jelentőségű a következő két szempont:

Az önrendelkezés megteremtése része az antikolonizációs folyamatnak. A trianoni rablóállamokat nemzetközi jogi értelemben gyarmatosítóknak kell tekintenünk, akik a megszállt területek őshonos lakosságát alapvető jogaiktól megfosztják, nyelvüket, kultúrájukat, létfeltételeiket, ahol érik, pusztítják, s akik a megszállt területek gazdaságát a maguk javára kizsákmányolják.A nemzetközi jog, egészen pontosan az évi ENSZ-deklaráció kimondja, hogy a népeknek önrendelkezési joguk erőszakos megtagadása esetében„joguk van arra, hogy az ellenálláshoz támogatást igényeljenek és kapjanak az Alapokmány céljaival és elveivel összhangban.” Ez nem kevesebbet, mint a ius ad bellum (háborúhoz való jog) elismerését jelenti. Az önrendelkezési jog megvalósulását kívánják biztosítani az olyan kötelezettségek, hogy „minden fegyveres akciót vagy a függő népek ellen irányuló bárminő megtorló intézkedést meg kell szüntetni…”

Hogyan is írta Petőfink 168 éve és kilenc napja?

            „Fényesebb a láncnál a kard,

 Jobban ékesíti a kart,

             És mi mégis láncot hordunk!

Ide veled, régi kardunk!”

 

És még ezt is:

„Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer …”

Esküszünk??

Én esküszöm. Haza csak egy van. Becsület is.

Budapest, 2016. március 15-23.

x x x

x) A szerző a Magyar Nemzet volt főszerkesztője, volt diplomata, a Lille-i Egyetem vendégprofesszora, a 2006. szeptemberében a Kossuth téren megalakult Forradalmi Nemzeti Bizottmány tagja, később társelnöke, valamint 2006 óta a Székely Idő, illetve annak jogelődje, az Európai Idő főmunkatársa. Az Erdélyi Világszövetség Becsületrend Csillagának kitüntetettje.

x x x

 

JEGYZETEK (cikkbeli előfordulásuk sorrendjében):

 

sz. jegyzet a III. világháború szakaszairól:

 

A III. világháború hadüzenet nélküli kezdete 2001. szeptember 11-én volt, a feltehetően izraeli kezdeményezésre és titkosszolgálati közreműködéssel létrejött new-yorki „önmerénylettel”. (Történelmi előképe ennek a Reichstag felgyújtása 1933-ban. Célja mind két esetben az ellenségképzés és az anyaországban a demokrácia felszámolását előkészítő ideológia, majd „törvényi” korlátozások életbeléptetése; 1933-ban az internacionalista kommunizmus, 2011-ben pedig az ugyancsak internáci „terror-ellenes” harc jegyében.) A háború első szakasza az USA Afganisztán elleni, hadüzenet nélküli háborúja volt. Második szakasza a 2011-ben az ún. „arab tavasszal” kezdődött, amely Irakban és Líbiában az addig térségi biztonságot garantáló tekintélyuralmi rendszerek (Szaddam Huszein és Moamer Kadhafi uralmának) megdöntésében csúcsosodott ki. (Érdemes emlékeztetnünk arra, hogy a várható következményeket Kadhafi pontosan megjósolta.) A bekövetkező káosz és instabilitás, amely az Európát egy éve elárasztó muszlim invázió feltételeit volt hivatott megteremteni, egészen biztosan nem volt sem európai, sem orosz érdek. Elsősorban izraeli érdek volt a demográfilag és gazdaságilag veszélyesnek tartott közel-keleti arab államok szétverése, és amerikai érdek a legfőbb világgazdasági versenytársnak tartott EU meggyengítése és az akkor már erősen formálódó EU-orosz gazdasági együttműködés megtorpedózása. Távlatilag ez utóbbi jelenti az USA számára a legnagyobb veszélyforrást, mert előrevetíti egy eurázsiai gazdasági térség távlatait, amely alapjaiban rengethetné meg az USA világhatalmi pozícióit.  A háború harmadik szakasza Szíria szétbomlasztásához, az Iszlám Állam létrehozásához köthető, valamint – új hadszíntérként – Ukrajnához, mely művelet az oroszbarát Janukovics-kormány megdöntésével kezdődött. (Ennek színpadi díszlete az amerikai kormány által bevallottan finanszírozott – lényegtelen, hogy milyen színűnek nevezett – kijevi „permanens forradalom” volt, amely kísérteties pontossággal másolta le az „arab tavasz” hasonló célú „forradalmainak” forgatókönyvi előírásait. A háborúnak ebben a szakaszában következett be Oroszország nyílt színrelépése. (1 – válaszcsapás Ukrajnában; a krími népszavazás és a félsziget visszatérése az anyaországhoz, a Don-medence orosz többségi lakosságú két megyéjének (Luhanszk és Donyeck) elszakadása az ukrán bábállamtól, 2 – Oroszország belépése a szíriai háborúba, Bassár el-Aszad[26] elnök oldalán, intenzív légicsapások az IÁ ellen és a török-orosz konfliktus nyílt felszínre kerülése.)

 

A világháború első két szakaszára jellemzőek voltak az USA hadüzenet nélküli ún. „megelőző háborúi”, amelyhez az ideológiai alapvetést a szept. 11-i „önmerénylet” adta. Ennek sajátos kísérő jelensége volt a nemzetközi jog teljes felrúgása és a már régen jelentőségét vesztett ENSZ maradék nemzetközi tekintélyének szétverése. (Amerikai politikai zsargonban ez a „collateral damage” kategória, magyarán: a „bánja-a-fene-úgyis-mi-diktálunk, s-amúgy-meg-ki-nem-szarja-le” tartalmú és szellemi emelkedettségű érvelés. A második és a harmadik szakaszban jelentek meg a nemzetközi zsidó nagytőke és az amerikai kormány által finanszírozott, arab és ukrán „színes forradalmak”. A harmadik szakaszban új elemként jelentkezett az ún. „proxy war” (kiszervezett háború), ami magyarul és közérthetően azt jelenti, hogy nem reguláris hadseregek, hanem – mind két oldalról – „önkéntesnek” elkeresztelt zsoldosok vesznek részt benne. E módszernek ugyancsak nem feltétele hadüzenet küldése. („Önkéntesek” ilyen csekélységekkel amúgy sem bíbelődnek.) Ebben rokon az első két szakasz reguláris haderőt felvonultató háborúival. Előnye, hogy jellegénél fogva egyaránt kielégítheti a nemzetközi jogászok és a „pártatlan tájékoztatásról” locsogó média-lakájok legkényesebb ízlését is. Hátulütője, s ez az USA és szövetségesei számára fog hátránynak bizonyulni a világháború most kezdődő negyedik szakaszában, hogy NATO-országokban is alkalmazható (pl.: Törökországban vagy Romániában), anélkül, hogy ez kiválthatná a NATO egészének kollektív ellencsapását! „Belső lázadások”, „forradalmak”, felkelések esetében ugyanis nem alkalmazható a katonai szövetség Alapító Okiratának 5. cikkelye[27]. Ellenben minden helyzetben érvényesek az ENSZ-nek a népek önrendelkezéséről rendelkező határozatai. – /Saját elemzésem – KZ/

sz. jegyzet a kurd konfliktus hátteréről:

 

Becslések szerint legalább 26 millió kurd él a világon, közülük minden második Törökországban, ahol a lakosság egyötödét teszik ki. A törökországi kurdok, akárcsak Irakban, Iránban és Szíriában élő társaik, független Kurdisztánról álmodnak. De a legtöbben realisták, abban reménykednek, hogy legalább demokratikus képviselethez juthatnak, és emberi jogaikat tiszteletben tartják.

 

Az első világháború után Franciaország és Nagy-Britannia a felbomló Oszmán Birodalom egy részén független kurd állam megteremtését tervezte, ám a területet végül Törökország, Irak és Szíria között osztották szét.

 

A New York-i Kurd Közösség által
elképzelt Kurdisztán térképe

Törökország területén ma 12 milliós kurd közösség él. A törökországi Kurd Munkapárt (PKK) 1984-ben indított harcát a török hadsereg leverte. Abdullah Öcalan PKK-vezért 1999-ben elfogta, s ezzel úgy tűnt, Ankara úrrá lett a kurd szeparatizmuson. A PKK megmaradt fegyveresei Irakba és Iránba húzódtak vissza. Az 1991-es Öböl-háború utáni sikertelen kurd lázadást követően az ENSZ Irak északi (és déli) része felett megtiltotta az iraki légierő mozgását. Az amerikai és brit gépek által ellenőrzött légtértilalom védelme alatt az utóbbi évtizedben virágzó, a kurdok által autonómiának nevezett entitás alakulhatott ki.

A Szaddám Huszein megbuktatásában az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel együttműködő iraki kurdok attól félnek, hogy utóbbi országok elárulják őket. Az amerikaiak által elképzelt föderációs Irakban ugyanis a kurdok kevesebb önállóságot élveznének, mint amennyit az 1958-as iraki alkotmány – igaz, csak papíron – garantált. A török kormány azonban nemhogy egy független, önálló Kurdisztánt nem fogad el, de a jelenlegi de facto kurd autonómia szentesítését sem egy föderatív Irakon belül. Ankara ugyanis attól retteg, hogy az iraki háború utáni zűrzavarban Irak északi részén épülhet ki az új kurd állam, Kurdisztán központja. 

Link: http://news.yahoo.com/fc?tmpl=fc&cid=34&in=world&cat=kurdish_issues

 

sz. jegyzet; a NATO Alapító Okiratának 5. cikkelye:

„A Felek megegyeznek abban, hogy egyikük vagy többjük ellen, Európában vagy Észak-Amerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek; és ennélfogva megegyeznek abban, hogy ha ilyen támadás bekövetkezik, mindegyikük az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikke által elismert jogos egyéni vagy kollektív védelem jogát gyakorolva, támogatni fogja az ekként megtámadott Felet vagy Feleket azzal, hogy egyénileg és a többi Féllel egyetértésben, azonnal megteszi azokat az intézkedéseket – ideértve a fegyveres erő alkalmazását is,amelyeket a békének és biztonságnak az észak-atlanti térségben való helyreállítása és fenntartása érdekében szükségesnek tart. Minden ilyen fegyveres támadást és az ennek következtében foganatosított minden intézkedést azonnal a Biztonsági Tanács tudomására kell hozni. Ezek az intézkedések véget érnek, ha a Biztonsági Tanács meghozta a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges rendszabályokat.”

 

sz. jegyzet: A nemzeti önrendelkezés fontosabb jogforrásai, azok sarkalatos megállapításai és nyilatkozatok az önrendelkezésről:

 

Bevezető megállapítás:

 

Az önrendelkezési jog mint természetes jog (ius cogens) minden más szabadságjognak is az alapja, melyet nemcsak számtalan ENSZ-határozat és deklaráció, hanem az Európa Tanács és az EBEÉ határozatai is megerősítenek.

Az Egyesült Nemzetek Alapokmánya; 1945A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya. ENSZ határozat; 1966. dec. 16. (Hatályba lépett: 1976 márc. 23.)Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya. ENSZ határozat; 1966. dec. 16. (Hatályba lépett: 1976 márc. 23.)

Az ENSZ Közgyűlés 1970. évi 2625. számú határozata.

Az ENSZ Közgyűlés 3236 sz. határozata a palesztin nép önrendelkezési jogáról; 1974 nov. 22.Az ENSZ Közgyűlés 3395 sz. határozata a görög ciprusiak hazához való jogáról; 1975. nov. 20.Az EBÉE Madridi Záróokmánya, 1983. szept. 6.Az EBÉE 1990 jún. 29.-i konferenciája: A Koppenhágai OkmányPárizsi Charta az új Európáért,Az EBÉE II. Helsinki Záródokumentuma; 1992. nov. 10.A regionális vagy kisebbségi nyelvek Európai Chartája; 1992. nov. 5.Az Európai Parlament határozata a kulturális és nyelvi kisebbségekről az Európai Közösségben; 1994. febr. 9.Az Emberi Jogok Bizottságának a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 27. cikkelyéhez fűzött 1994. évi általános magyarázata; 1993. ápr. 6.A Regionális Autonómia Európai Chartája (Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1997/1118 sz. határozata)Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2003/1334 sz. határozata az Autonóm Régiók pozitív tapasztalatairól, mint konfliktusmegoldó ihletforrásról Európában; 2003. jún. 24. A NÉPEK ÖNRENDELKEZÉSI JOGÁNAK MEGJELENÉSE A NEMZETKÖZI JOGBAN:

A népek önrendelkezési joga alapelvének elismerése a nemzetközi jog 1945 utáni fejlődésének egyik legjelentősebb megnyilvánulása. Az önrendelkezési jog alapján bővült ki és alakult át a nemzetközi közösség, jelentek meg a nemzetközi politika színterén az újonnan függetlenné vált államok, sőt  a westfáliai békével létrehozott modell, azaz az államok társadalma és ennek joga meghaladásának lehetőségét is magába foglalta.

Az ENSZ Alapokmánya kimondja:

 

„Az egyesült nemzetek célja, hogy a nemzetek között a népeket megillető egyenjogúság és önrendelkezési jog tiszteletben tartásán alapuló baráti kapcsolatokat fejlessze…”

„Abból a célból, hogy létrejöhessenek az állandóságnak és a jólétnek azok a feltételei, amelyek a nemzetek között a népeket megillető egyenjogúság és önrendelkezési jog elvének tiszteletben tartásán alapuló békés és baráti kapcsolatokhoz szükségesek, az ENSZ elő fogja mozdítani…”

 

Az önrendelkezési jog legfontosabb mérföldkövei a következők:

Nyilatkozat a gyarmati országoknak és népeknek nyújtandó függetlenségről, melyet a Közgyűlés 1960-ban fogadott el (dekolonizációs határozat),Az 1966-os polgári és politikai jogok nemzetközi egységokmánya, illetve a gazdasági, kulturális és szociális jogok nemzetközi egységokmánya,Az államok közötti baráti kapcsolatok és együttműködés ENSZ Alapokmánnyal egyező elveirõl szóló 1970-ben elfogadott közgyűlési nyilatkozat.

 

A népek önrendelkezési joga elvének általános elismerése ellenére mégsem alakult ki konszenzus az alapelv jogi következményeivel kapcsolatban, jelesül ki az alanya, milyen jogokat foglal magába és ezeknek mi a jogi természete, melyek gyakorlásának módozatai. A népek önrendelkezési jogának kérdésében vitális érdekek ütköztek, ahol az antikolonializmus, illetve az emberi jogok tiszteletben tartása integrálódott a nemzetközi közösségen belüli alapvető konfliktusba: a hidegháborúba. Nem lehet elfelejtkezni arról az alapvető tényről sem, hogy az önrendelkezési jog elve a fennálló – és a nemzetközi jog által védelmezett – status quo megváltoztatásához vezethet, mely kihívás a nemzetközi kapcsolatok destabilizálódását okozhatja.

 

 

 

Történelmi adalékok:

 

A francia forradalomban született meg a nemzetállam eszméje, melyben az állam és a nemzet perszonifikációját jelenti, a gyakorlatban pedig az azonosult nemzethez tartozók egyesülésének követelésével. (mindez politikai és jogi indokot szolgáltatott az olasz egység megteremtéséhez).)Az USA háborús céljait Wilson elnök 14 pontja (1918) fogalmazta meg, mely tartalmazta Közép- és Kelet-Európa ujjászervezését az itt élő nemzetek óhajaival egyezően.Az „Oroszország népeinek jogairól szóló nyilatkozat”, melyet a Népbiztosok Tanácsa 1917- ben adott ki, kifejezésre juttatta a nemzetek önrendelkezési jogának eszméjét, mely a wilsoni felfogástól alapvetően különbözik. E nyilatkozatban Lenin gondolatai tükröződnek, mely e jog érvényesítésének területeként a gyarmatbirodalmakat és a félgyarmati országokat (Kína, Perzsia) valamint Közép-Európát jelölte meg. Ezen kívül egyértelmű ideológiai tartalma van: nem abszolutizálható, csak eszköz lehet, értéke és elismerése attól függ, hogy mennyiben járul hozzá a világforradalom győzelméhez.

Az újonnan függetlenné vált országok szemében a népek önrendelkezési joga egyértelműen antikolonialista posztulátummá változott. E folyamatot követte az ENSZ gyakorlata, ilyen értelemben határozták meg az önrendelkezési jog elvének tartalmát az előzőekben felsorolt ENSZ határozatok.

AZ ÖNRENDELKEZÉSI JOG ELVÉNEK KETTőS ÉRTELMEZÉSE:

Az Alapokmány rendelkezéseiből az önrendelkezési jog két oldalára következtethetünk.

Az Alapokmány először a népeket megillető egyenjogúságról beszél, mely kevésbé a jogi egyenlőséget fejezi ki, hanem inkább azt, hogy egyik nép sem uralkodhat a másik felett, azaz nem fogadható el semmiféle alárendeltséget jelentő helyzet, továbbá magába foglalja a faji felsőbbrendűség elutasítását. A népek egyenjogúsága logikus következménye az emberek között egyenlőségnek, melynek általános elismerése a XX. század második felének nagy vívmánya.A népek szabadsága az önrendelkezési jog másik tartalmi összetevője, melyet az Emberi jogokról szóló 1966. évi két egységokmány közös 1. cikke így fogalmaz meg: „Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg a politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket. Céljai elérésének érdekében minden nép a kölcsönös előnyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttműködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek a tiszteletben tartásával szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival. Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközöktől…”

Az 1970. évi ENSZ-deklaráció ehhez azt is hozzáteszi, hogy a népeknek önrendelkezési joguk erőszakos megtagadása esetében „joguk van arra, hogy az ellenálláshoz támogatást igényeljenek és kapjanak az Alapokmány céljaival és elveivel összhangban.” Ez a ius ad bellum (háborúhoz való jog) speciális elismerését jelenti. Az önrendelkezési jog megvalósulását kívánják biztosítani az olyan kötelezettségek, hogy „minden fegyveres akciót vagy a függő népek ellen irányuló bárminő megtorló intézkedést meg kell szüntetni…” (1960. évi dekolonizációs határozat), az önrendelkezés jogát „minden állam köteles tiszteletben tartani” (1970. évi deklaráció)

Az ENSZ gyakorlata szerint az önrendelkezési jog gyarmati uralom alatt álló népeket illette meg, azaz a gyámsági, vagy az önkormányzattal nem rendelkező területek lakosságát, függetlenül attól, hogy valamely terület szerepelt-e vagy sem valamelyik listán. Az önrendelkezési jog antikolonialista értelmezéséből következik a népnek – az ENSZ gyakorlatban kialakított – fogalma, azaz az önrendelkezési jog alanyának meghatározása, mely szerint a nép az adott gyarmati ország lakosságát jelenti. E területi ismérvre épülő koncepciót alátámasztják azok a rendelkezések, melyek szerint tilos egy ország nemzeti egységének és területi integritásának részleges vagy teljes felbomlasztása.

 

A gyarmati országok népeire korlátozott önrendelkezési jog gyakorlásának módozatai közül nagy többségben a szuverén és független állam létrehozása történt meg. Előfordult még társulás (pl. Puerto Rico, Grönland), továbbá egyesülés is, főleg a gyarmatosítás előtti egység helyreállításával (pl. Vietnam 1975-ben egyesült). Az önrendelkezési jog gyakorlásának formájára vonatkozó választás érvényessége attól függ, hogy a nép szabadon kifejezésre juttathassa akaratát. Ez történhet népszavazással és választással (mely az esetek többségében nemzetközi ellenőrzés alatt zajlott).Az önrendelkezési jognak – az ENSZ gyakorlatában meghonosodott – antikolonialista értelmezése elméleti problémákat vet fel. Kiemelendő, hogy mindegyik ENSZ-dokumentum szerint minden népnek joga van az önrendelkezésre.  Továbbá e jog a dekolonizáció befejeződésével kiürülne, a független állam megteremtésével beolvadna az állam szuverenitásába (mivel a szuverenitás erősebb az önrendelkezési jognál). A nemzetközi közösség a nép fogalmát kiterjesztette a föderációk tagállamainak lakosságaira, elismerte ezek önrendelkezési jogát, sőt – mint a koszovói válság megmutatta – bizonyos körülmények között ezen is hajlandó továbbmenni, még ha továbbra is él a területi épség és politikai egység tiszteletben tartásának követelménye.    

Nyilatkozatok az önrendelkezési jogról:

„A mai jogi értelmezés szerint a trianoni diktátum semmis, mert nem egyenrangú tárgyalások, hanem a vesztes államok által kényszerhelyzetben történt aláírása eredményeként jött létre. … Az önrendelkezési jog teljes elismerést kapott nemcsak a tudományban, de az írásos nemzetközi normákban is. A Polgári Jogok Nemzetközi Egyezség okmánya, amely 1966-ban született, és 1976-ban lépett hatályba, és amelyet majdnem minden ENSZ-tagállam aláírt, köztük Románia is, kötelezi a kormányokat az 1. cikkelyének betartására, amely szerint: Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket. – Éva Mária Barki, nemzetközi jogász és jogvédő. “Minden népnek joga van az önrendelkezésre! – ezért tisztelettel viszonyulunk minden, a Krímben élő nemzetiséghez!”Hivatkozva az ENSZ évi 2625. számú határozatára szó szerint idézte, hogy „az önrendelkezési jog erőszakos megtagadása esetében, a népeknek joguk van ellenállni. Ebben támogatást igényelhetnek és kaphatnak, az ENSZ Alapokmányának elveivel összhangban. … a népek idegen igába fogása, más népek által történő dominációja és kizsákmányolása az alapvető emberi jogokat sért” – Vlagyimir Putyin, orosz elnökMorvai Krisztina, EU parlamenti képviselő a székely önrendelkezésről Strasbourgban: https://www.youtube.com/watch?v=9gLcgJdlypc

HIVATKOZÁSOK (cikkbeli előfordulásuk sorrendjében):

[1] Ld. az 1.sz.jegyzetet a III. világháború szakaszairól, ezen cikk végén.

[2] Ld. a 2. sz. jegyzetet a kurd kérdésről és még: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kurdiszt%C3%A1n; http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=155&lap=2

[3] Ld. 2. sz. jegyzetet.

[4] Lerázás (arabul) – olyan értelemben, mint ahogy a kutya lerázza magáról a vizet. Ha meghirdetik, az fegyveres felkelést jelent az izraeli megszállás „lerázására”.

[5] Ami alig lenne nagyobb kiterjedésű terület, mint a kijevi Rusz volt akkor, amikor, még Álmos vezérletével  a kivonuló magyarok átadták a velünk szövetséges (és persze nem szláv, hanem skandináv) vikingeknek Kevevárát (Kijev) és környékét.

[6] Az angolszász politikai zsargonban Oroszországot szokás orosz medvének titulálni. „A medve nem játék!” – mondja a székely, mert tudja, tapasztalatból. Ezt hamarosan az USA és Izrael is meg fogja tanulni. Nekünk, a csonka hazában élő magyaroknak sem árt észben tartanunk.

[7] Kína, India, Brazília, Dél-Afrika.

[8] „Kié lesz Erdély?” – kérdezték Wesselényi Miklós bárótól, valamikor a XIX. századi reformkor idején. – „Azé, aki teleszüli – válaszolta az Árvízi Hajós. Igaza lett.

[9] Erről iskolában oktatandó, kötelező irodalomnak, érettségi tételnek kellene lennie – már 26 éve – Tormay Cecil Bujdosó Napló c. könyvének.

[10] Vajon mikor fognak a holokauszt-túlélők utódai teljes körű kárpótlást fizetni Magyarországnak legalább a XX. században a magyarsággal szemben elkövetett bűneikért, beleértve zsidó kommunisták többrendbeli magyar népirtásait is??  De ne feledkezzünk meg a magyar királyi kincstárnak, Mátyás királyunk gazdag örökségének, a a zsidó Fuggerek és Fortunátus Imre általi teljes kifosztásáról, s ennek napjainkig láncolatként elhúzódó következményeiről sem! Elsősorban a zsoldfizetés képtelensége miatt a mohácsi csata előtt világnak eresztett, majd kényszerűségből volt vezére, Kinizsi Pál által szétvert Fekete Seregről, mely Mátyás királyunk idejében Európa legütőképesebb zsoldos hadserege volt! Pedig, ha az államkincstár tele lett volna, ha a Fekete Sereg fennmaradt volna, a mohácsi csata végkimenetele is más lett volna. S akkor nem lett volna 150 éves török uralom, nem szakadt volna három részre az ország, és nem következett volna be a 300 éves Habsburg-gyarmatosítás és nemzetpusztítás, a befogadott, ám honvédelemre nem kötelezett migránsok (oláhok, tótok, rácok, cigányok és zsidók) túlszaporodása, az évszázadok során egyre nagyobb demográfiai fölénye az örökös honvédelemben és nemzeti jogaink védelmében folytatott szabadságharcainkban egyre csak pusztuló, fogyó, államalkotó és fenntartó magyarsággal szemben. Így valószínűleg nem került volna sor a trianoni országcsonkításra sem, mert Európa közepén egy legalább 60-80 milliós lakosságú Magyar Királyság, az élén Bethlen vagy Rákóczi családból származó nemzeti királyokkal, diktálta volna és diktálná ma is a játékszabályokat… Köszönhetjük mindezt a Mátyás halála utáni évek csaló, nemzeti vagyonunkat hazánkból KIsíboló, korrupt zsidő bankárainak és kincstárnokának! (Megjegyzem: (a) Meg kellene fogalmaznunk kárpótlási igényeinket a zsidó állammal és zsidó tulajdonban lévő bankokkal szemben, (b) és egy VALÓDI közoktatási reform keretében Móricz Zsigmond Fortunátus c. drámáját is kötelező irodalommá, érettségi vizsgatétellé kellene nyilvánítani.)

[11] Hajózni kötelező!

[12] „Hillary Clinton Donald Trumpot hibáztatva nevezte Izrael biztonságát megkérdőjelezhetetlennek” címmel ismerteti a The New York Times, vezető amerikai lap Clintonnének a legnagyobb amerikai Izrael-barát lobbi, az AIPAC és húszezer meghívottja előtt a washingtoni konferencia központban elmondott beszédét, kiemelve, hogy Clintonné mindenben kiállt Izrael mellett. „Hillary Clintonnak az AIPAC előtt elmondott beszéde a gyáva, áltató szolgaiság szimfóniája volt” címmel arról ír a Slate c. amerikai hírportál, hogy Clintonné hétfői beszéde még annál is önalázóbb volt, mint amit meg lehetett szokni az AIPAC előtt csúszó-mászó politikusoktól. Beszédével a baloldal jó részét fel fogja háborítani, írja az ismert amerikai hírportál. / Megjegyzés: Az Egyesült Államokban a „baloldal” nem liberálist jelent, mint nálunk./ „A bírálók megdöbbentek Clinton most elhangzott „undorító beszédén’ az AIPAC előtt” címmel a Common Dreams c. amerikai progresszív hírportál arról ír, hogy Clintonné beszéde tartalmazta „mindazt a rosszat”, ami „az amerikai imperializmus és közel-keleti politikájának baja”. Ebben egy szó nem volt arról, hogy Izrael megszálló hatalom és hogy a palesztinoknak jogaik vannak. – The American Israel Public Affairs Committee (AIPAC) a legbefolyásosabb cionista lobby-csoport, amely ellenőrzi és irányítja az USA közel-keleti politikáját.

Ld.: http://en.metapedia.org/wiki/American_Israel_Public_Affairs_Committee

[13] A zsidók menekülése Izraelből és szétszóródása a világban (diaszpórák).

[14] Magyarul: Adja az Isten!

[15] Donald Trump, az elnöki tisztségért folyó kampány élen járó republikánus kampányharcosa az AIPAC előtt elmondott beszédében – ugyanakkor, amikor Clintonné is beszélt; ld. a 10. sz. lábjegyzetet – megkérdőjelezte az Egyesült Államok szerepét a NATO-ban és azt mondta, hogy Washington nem tarthatja fenn elkötelezettségét a 28 tagú katonai szervezet felé. Azt hangsúlyozta, inkább a belpolitikai kihívásokkal kellene foglalkozni, és kevesebb figyelmet kellene fordítani a világ más részeire. Felhívta a figyelmet arra, hogy a NATO igen sokba kerül Amerikának, majd kijelentette, Németországnak és Dél-Koreának többet kellene áldoznia saját biztonsága megvédésére. Ukrajnára térve feltette a kérdést, hogy miért nem Németország töri magát Ukrajna kapcsán jobban a NATO-ban, amikor Washingtonnak Kijev jóval kevésbé érdekes, mint Berlinnek? Majd ezt mondta „Miért vagyunk mindig mi, akik potenciálisan az élen járunk, hogy Oroszországgal kirobbantsuk a harmadik világháborút?”, foglalja össze a Financial Times Trumpnak a Washington Post számára adott interjúját.

[16] Enyhülés.

[17] Ha békét akarsz, készülj a háborúra!

[18] The Holocaust Industry: Reflections on the Exploitation of Jewish Suffering című, 2000-ben megjelent nagyhatású, bár nálunk alig ismert könyv szerzője Norman Gary Finkelstein, lengyelországi zsidó szülőktől származó amerikai politológus, egyetemi tanár. Könyve magyar nyelvű újbóli kiadása egyre aktuálisabb lenne.

[19] Mondja már meg valaki a zsidóknak – olyan ember, akire oda is figyelnek –, hogy létezik nemzeti karma is. Gáz! De ez van. Illetve volt. „Megdolgoztak” érte keményen. De ha ráébrednek felelősségükre és bocsánatot kérnek évezredes bűneikért – még az általuk kiirtott népek szellemétől is, –, több nem lesz. Mindig, mindenkinek van lehetősége választani a Jó és a Gonosz között. Ők „Sátán atya gyermekei” – (Vagyis Jehováé). Nem kisebb szaktekintély, mint Jézus definíciója a zsidókról: „A Sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.”Ld.: János evangéliuma 18.45 – De a zsidók is lehetnének a Jóisten, aki nem Jehova, hanem Éli /magyarul: Élő Isten/ gyermekei. Mint például az előzőekben hivatkozott Finhelstein professzor.

[20] Szabad fordításban: „Bármennyire is gyönyörű a stratégiád, időnként érdemes egy szempillantást vetni az eredményeire”.

[21] Ld. a 4. sz. jegyzetet a nemzeti önrendelkezés nemzetközi jogforrásairól.

[22] Megérhetjük, hogy megvalósul Sztálin egykori javaslata, az egyesített, de semleges Németország. Az bizonyos, hogy az új európai status quo szempontjából Németországnak így lenne stabilizáló szerepe, mert lekerülne az amerikai futtató kötélről, s csak így lehetne Oroszországnak is kellő ellensúlya Közép-Európában.

[23] Valamit valamiért!

[24] Hérodotosz tényközlése

[25] Ahhoz hasonló módon, ahogy korábban Horvátország a Szent Korona tagja volt, de belügyeit önmaga intézte. Magyarország mindig betartotta Könyves Kálmán azon ígéretet, aki – miután a katonailag meghódított Horvátországot Magyarországhoz csatolta – írásba adta, hogy nem fog magyarokat telepíteni Horvátországba, s horvátországi birtokokat sem fog magyaroknak adományozni. Mai kifejezésekkel: Nem kísérli meg erőszakkal megváltoztatni a meghódított ország etnikai összetételét, és elvenni gazdasági függetlenségét. Mutasson valaki ehhez hasonló kötelezettségvállalást és annak hét évszázados betartását a világtörténelemben! (Ld. még: Jogtisztelő szkíták.)

[26] https://hu.wikipedia.org/wiki/Bass%C3%A1r_el-Aszad

[27] Ld. a 3. sz. jegyzetet.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »