Közösségteremtés és értékmentés. Beszélgetés Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével.

 Az elmúlt hétvégén lezajlott Kurultaj fővédnöke, az előadások során moderált beszélgetésen vett részt, amely a “Nemzetben gondolkodni, a nemzetért cselekedni” címet viselte.

Ezen Szakács, a rendezvény sajtófőnöke kérdéseire válaszolva kifejtette, hogy nagyon nehéz beszélni az „Isten-haza-család“ hármasról, de ezek azok a fogalmak, amelyek fennmaradásunk alapjait képezik.

A fórum közönsége. Felvétel: Puntigán József

 

Elmondta, hogy családapaként a gyermekeit, főiskolai oktatóként a tanítványait is mindig a hazaszeretetre nevelte. Hangsúlyozottan kiemelve azt is, hogy őskori leletek bizonyítják, hogy mint magyarok a honfoglalás óta jelen vagyunk a területünkön és ha összefogunk, akkor itt is maradunk.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A Körkép.sk nevében kérdeztem erről és egyebekről.

 

Mit jelent az Ön számára a Kurultaj!

 

Az ősök iránti tiszteletet, az ugortudatú népeknek azt az érdeklődését egymás iránt, melyet egy-egy ilyen találkozón 12 országból 27 nemzet és törzs között kapcsolatát erősíti. Ez a rokontudat egy bizalmi tőke és ezt akarjuk átvinni a népi diplomácia eszközeivel a kulturális kapcsolatokba, s ha szükséges a politikai kapcsolatokba is.

Felvétel: Puntigán József.

 

Az elmúlt időszakban előtérbe került migránshelyzet kicsit a háttérbe szorította a kettős állampolgárság kérdésének szlovákiai, felvidéki megoldását. Próbálnak ebben kormányszinten valamilyen lépéseket tenni?

 

Az idő nekünk dolgozik!

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Ha üzenne valamit a felvidéki magyaroknak, akkor az mi lenne?

 

Az, hogy az a közösségi kapcsolatrendszer, amely az elmúlt évtizedekben megtartotta a templomot és az iskolát, mozgósító erő. Még akkor is, ha sok helyütt erős a bizonytalanság, és az a veszélytudatot hívja elő, az egészséges veszélytudatot. De ezzel képesek lesznek megtartani az iskolát és a templomot. Ehhez kell a közösségi kapcsolatrendszer, amit a Csemadok illetve a különböző szerveződések jelenthetnek. és jelentenek.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A veszélyhelyzet előidézését nem tartja kritikusnak, hiszen az nem kívánatos irányokba is átszaladhat?

 

Nyilván előfordulhat, de az én felvidéki barátaim, négy évtizedes vagy ötéves tapasztalatokkal más oldalon vannak. Nekem nagyon jó élményeim vannak.

 

Példaként említhetem, hogy Nagymegyerre indulok, ahol a Lakitelki Népfőiskola értékfeltáró kollégiuma vár. Mintegy 50 fő járta be Csallóköz 20 települését és most fognak számot adni arról, hogy mit gyűjtöttek, milyen élményeik voltak, hogy látják a helyzetet.

Az a tapasztalatom, hogy az ilyen értékfeltáró kollégiumok segítségével kialakul egy olyan fiatal erő a Kárpát-medencében, amely érdeklődik a falvai után, amely szervezkedik. Rengeteg ilyen fiatal van, nagyon sok.

Melléjük kell állni, Felelősen meg kell őket találni! Ez az igazi feladat!

Felvétel: Puntigán József.

 

Lezsák Sándor a fórumon, ehhez kapcsolódóan egy példát mondott el, melyet érdemes idézni.

Ha én ráütök a kisujjammal az asztalra, akkor lehet, hogy az el is törik, ha a másikkal az is, ha a harmadikkal akkor azzal is ez történhet, De összefogva őket, ökölbe már lehet csapni az asztalra. Igen a közösségeinkben is össze kell fogni, meg kell találni az embereket.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Ha tehát jól értelmezem, akkor a jövőben is azokat a folyamatokat fogják és kívánják támogatni, amelyek az értékmentésre, a magyarság megmaradására törekszenek.

 

Természetesen. Ez történik! Felvidéken nagyon jó társulatok jöttek létre.  Doboruszka környékén,  Megyer vagy éppen Pozsonypüspöki környékén is.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Az értékfeltárás egyértelműen fontos, mégis megkérdezném. Kiindulva akár a saját városom, Losonc helyzetéből a Felvidéken egyre több terület kerül a szórványmagyarság szintjére. Milyen szinten próbálják segíteni ezen folyamat megállítását.

 

Bemegy az ember egy kórházba és látja, hogy valaki nagyon beteg. Akkor nem azt fogja neki mondani, hogy neked annyi, igen rosszul nézel ki! De azt fogom neki mondani, mintha már látszódnának a gyógyulás jelei.

Tehát próbálok valamilyen hitet adni, keresni azokat a biztató pillanatokat, amelyekbe kapaszkodni lehet. Ez a felelősége a politikusnak, a közéleti embernek, a pedagógusnak, Keresse meg azokat a biztató érveket, amivel megőriztetheti azt a hitet, amely annak az egyébként valóban komoly veszélyek között lévő embernek jelenthet egy újabb erőforrást. Ez a feladatunk.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Tehát az nagy baj, hogyha azok, akik a beteg ágyához odajönnek a feje felett beszélnek. Kell keresni az arcon azt a jelet, hogy egy kicsit jobban van, hogy lesz holnap! Nem elegendő csak fájdalomcsillapítót adni.

Gyógyító balzsam kell! Ez a gyógyító balzsam lehet a hit, s nyilván meg kell keresni azokat a gyakorlati elemeket, melyekkel erről. beszéltünk.

 

Nem fogok beszélni arról, hogy milyen szörnyű világban élünk, arról, hogy milyen elképesztő erővel támadnak bennünket. Elképesztő, alattomos, koncepciós módon, a rágalmaktól kezdve aljas hazugságok és iszonyú pénztömegek és erők dolgoznak ellenünk. Nem fogok erről beszélni, mert ez van! Nekünk még erősebbnek kell lenni.

Abban a pillanatban, ha elkezdünk rémüldözni, hogy „jaj” ez vagy az történik, akkor a gyengébb idegzetűek pánikba esnek. Elveszítem őket! Nekünk az a felelőségünk, hogy a hitünket erősítsük.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Puntigán József

Körkép.sk

A felvételek a Kurultáj előadásai keretében megtartott fórumon készültek.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »