Közmunkásként dolgoznak a bivalyok

Bivalyokat legeltet „közmunkásként” a kiskunhalasi önkormányzat a város egyik parkjában. A kórház és egy lakóövezet szomszédságában található vizes belterületen, a Csetényi parkban az állatok egyetlen feladata az elburjánzó nádállomány irtása, azaz a zöld hajtások fogyasztása, illetve taposása. A szokatlan kísérletből nem várt idegenforgalmi látványosság lett.

Samu, a hétszáz kilós bika valahol bent lubickol a vízben, hallani a csobogást, ahogy alábukott. A három-négy méter magas nádtól nem látni, viszont hat kisebb-nagyobb bivaly, köztük Mamma, az anya a karámok mögött, egy füves területen tartózkodik. Az emberek a pihenőpadokon ülve figyelik a gondtalan lakmározást. „Vigyázat! Veszélyes állatok! A karámon benyúlni tilos! Villanypásztorral védett terület!” – olvasható a kihelyezett táblákon.

Kiskunhalas a Duna–Tisza közi homokhátság legmagasabb részén fekszik. A várost tavak, mocsarak övezték, a település elnevezése is ebből ered. A hajdani vizes környezetből mára a Sós-tó és a Csetényi park tórendszere maradt meg. Az egykor a kórház mögött élő Csetényi Artúr sportorvos a hetvenes–nyolcvanas években saját költségén tisztíttatta a tó medrét, s a partjára erdőt telepített. „Az egészséges emberi környezet kialakítása és védelme terén kifejtett kimagasló, több évtizedes munkásságáért” 1982-ben Kiskunhalas Városért kitüntetést is kapott, majd 1995-ben bekövetkezett halálát követően róla nevezték el a parkot. Az utókornak is adott feladatot a terület.

Mocsarasodásának, nádasodásának megakadályozása évről évre egyre nagyobb költséget jelentett az önkormányzatnak. Előfordult, hogy a nádaratás is elmaradt. „Évente mintegy száz négyzetmétert terjeszkedik a nád, és ha nem tudják megállítani, akkor félő, hogy a végén még elfogy a záportározó nyílt vízfelülete” – állt 2015 januárjában egy, a képviselő-testület elé kerülő előterjesztésben. Akkor a városatyáknak meglepő, mosolyt fakasztó javaslatról kellett dönteniük. Fehér Péter helyi gazdálkodó, ismert természetvédő ugyanis az önkormányzathoz fordult elképzelésével: a nád és a gyékény vágása szerinte csak átmenetileg oldja meg a problémát, ezért hosszabb távon mindenképpen szükség lenne komplexebb, bivalyokkal végzett kezelésre. Az önkormányzat végül, derültséget hozó vitát követően, teret adott az elképzelésnek.

Fehér Péterrel a 18,8 hektáros területből leválasztott, karámokkal körbekerített, 4 hektáros nádas szélénél találkozom. Hosszú, fehér szakálla van. Fiatalosan mozog, életkoráról annyit árul el, ha busszal járna, már ingyen közlekedhetne. A százhúsz méhcsaládos parasztgazda – kifejezetten kéri utóbbi meghatározást – a Vasvarjú Természetvédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke. Természetvédelmi ügyekben szólal fel, ha szükséges, közúton vonuló békákat ment.

„Már elvette a nád a tavat. Belül csak azért van még vízfelület, mert ott a nádat a gyékény szorítja vissza. A testület döntését követően egy balmazújvárosi biogazdálkodótól vásároltam a bivalyokat. A régi pásztorhagyománynak megfelelően április 24-én, Szent György napján nyolc kilométerről hajtottuk ide őket. A tavak karbantartása magyar házi bivalyokkal egy város belterületén valóban szokatlan megoldás. De szemmel láthatóan jól érzik magukat” – szögezi le a bivalytartó gazda.

Sok mindent elárul az állatokról. A bivaly képes becsukni az orrát, egy ideig a víz alatt is bírja. Nagy melegben tizenöt másodpercre bedugják a fejüket a vízbe. Az üszők szelídebbek, a borjak és a bikák félénkek, idegesek, de gazdájuk biztató szavaira hallgatnak. Egy csordában viszont két ivarérett bika nem lehet, mert agyonverné egyik a másikat. A nád édes, a bivaly pedig édesszájú. Viszont ínyenc is, mert csak a növény felső részét, a még zöld, lédús felét fogyasztja el, az alsót letapossa.

Azt, hogy néhány fekete jószág ennyire népszerű lesz, senki sem gondolta. Híre ment a szokatlan külsejű „közmunkásoknak”. Mivel a kórház járási feladatkört lát el, rendelést követően, a távolsági buszok indulása előtt sokan elsétálnak ide. A bivaly ötven éve még megszokott volt a magyar parasztgazdaságokban, így vannak, akik nosztalgiáznak is.

„Egy ismerős házaspár munka után mindennap idetart. Azt mondják, nyugalmat árasztanak a békésen nádat ropogtató, vízben csörtető állatok.”

És valóban! Az önkormányzat is elégedett, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint egy bivaly naponta hetven kilogramm nádat fogyaszt – tudom meg Baics Tamástól, a városháza környezetvédelmi ügyintézőjétől.

Azt is megerősíti, hogy a biomegoldás, a természetvédelmi kezelés anyagilag is kedvezőbb, mint évről évre találni megbízható vállalkozót, aki a természet bolygatásával járó gépi nádaratást elvégzi. Akadt, aki korábban lemondta a megbízást, mondván nem foglalkozik a nehezen megközelíthető kiskunhalasi területtel, hiszen a Hortobágyon száz hektárt tud vágni egy sorban. Ráadásul manapság a rövid szárú nádat használják tetőfedésre, a három-négy méter magasra is megnövő kiskunhalasi értéktelen fajtának számít.

A Csetényi park fenntartásával megbízott szakember elmondja azt is, a kérdéses területen megkezdték az erdőrészek kitisztítását, tölgyeket telepítettek, illetve a tavaly kitett padokat szeretnék újabbakkal kiegészíteni. A városnak nagy tervei vannak a területtel, főként amióta megszerezte a gyógyhelyminősítést. De bármit is csinálnak, a bivalyok maradnak – szögezi le a szakember.

Kiskunhalason jártunkat követően az önkormányzat közleményben tudatta, hogy „Halasthermal Gyógyhely” elnevezéssel egy – a belváros és a zöldterületet adó Csetényi park és sportcentrum között – turisztikai tengely fejlesztését célozza meg. A beruházás összköltsége hozzávetőleg 900 millió forint lesz.

A buszvégállomásnál több várakozóval beszélek, Jánoshalmára, Kunfehértóra, Kisszállásra tartó emberekkel, de egyikük sem hallott még a parkba telepített csordáról. Plóczné Tóth Terézia azonban igen. Ő Bodogláron nőtt fel, és kislányként gyakran látott bivalyt a falujában. Fel is elevenítette azt a képet, amint fejést követően a kétliteres edényben hamar zsíros, sárga felületet kapott a friss tej.

Ösvényeket vájva a nádban eszik a bivalyok az évelő fűfélét. Egy kalandjuk már akadt. Bejelentés érkezett, hogy nem találják őket. Ám végül kiderült, hogy megunva a kíváncsiskodó embereket bent a vízben dagonyáznak, csak az orruk hegye látszik ki. Ősszel már nagyobb nyilvánosság mellett tervezik a Szent Mihály-napi behajtást, a fiatal állatok elkeresztelésére pedig pályázatot hirdetnek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 25.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »