Közel ezer németországi mecsetet irányítanak Ankarából

Közel ezer németországi mecsetet irányítanak Ankarából

Ankarából irányítanak csaknem ezer németországi mecsetet, és ennek révén több millió németországi muzulmán vallási életét befolyásolják Törökországból fizetett hitszónokok – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

A Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniója (DITIB) nevű szervezet 900 németországi vallási közösséget fog össze és közvetlenül a török állami vallásügyi hatóság irányítása alatt áll. A hatóság jelentőségét mutatja, hogy átszámítva mintegy 600 milliárd forintos költségvetése meghaladja számos minisztérium, például a külügyminisztérium büdzséjét, és 120 ezer munkatársat foglalkoztat.

A DITIB a Welt am Sonntag kérdésére azt ugyan nem árulta el, hogy mennyi pénzt kap Ankarától, de azt közölték, hogy jelenleg nagyjából 970 olyan hitszónok dolgozik a DITIB hálózatához tartozó németországi mecsetekben, akiket a török állami vallásügyi hatóság küldött az országba. Megbízásuk öt évre szól.

Veszélyezteti a társadalmi integrációt

A lap szerint a feladat az iszlám egy konzervatív szunnita válfajából és a török nyelvből álló „pántörök önazonosság” terjesztése és erősítése. A politika és a vallásos kultúra határai azonban esetenként összemosódnak, így előfordul, hogy a DITIB-hez tartozó mecsetekben a török kormánypártot, az Igazság és Fejlődés Pártját (AKP), valamint Recep Tayyip Erdogan török elnököt támogató propagandát folytatnak, de előfordulnak antiszemita megnyilatkozások is.

Az AKP ideológiája és a szalafizmus – a szélsőséges iszlamizmus Németországban leginkább elterjedt irányzata – közötti határ is elmosódik – mondta a Welt am Sonntagnak Abdel-Hakim Ourghi, a freiburgi egyetem vallástudósa, aki szerint az „Erdogan-kozmosz” egy sor alapvető kérdésben, köztük az erőszak alkalmazása vagy a férfi-nő viszony ügyében egy igen konzervatív, az iszlám VII. századi állapotának megfelelő vallásfelfogáson alapul, és a radikalizálódás „előszobáját” jelenti.

A kutató hangsúlyozta: veszélyezteti Németországban a társadalmi integrációt, ha „török polgártársaink vallásának jövőjét külföldről határozzák meg”.

Elutasítják a külföldi hittérítést

Több politikus is bírálta a DITIB tevékenységét. A szervezetet „Törökország irányítja, és nem a német, hanem a török politikai felfogást közvetíti”, ami elkerülhetetlenül konfliktusokhoz vezet – mondta a Welt am Sonntagnak Joachim Herrmann bajor belügyminiszter, a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa, ismertetve pártja követelését, amely szerint az iszlám hitszónokok képzését állami felügyelet alá kell vonni. Hozzátette: a CSU mindenfajta külföldi politikai-vallási „hittérítést” elutasít, mert ez a tevékenység akadályozza a bevándorlók beilleszkedését.

Bírálták a DITIB-et a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) és az ellenzéki Zöldek részéről is, a CDU-s vezetésű szövetségi belügyminisztérium egy szóvivője viszont azt mondta, hogy a szervezet „folyamatos és konstruktív” együttműködéssel segíti a muzulmán kisebbség képviselői és a szövetségi kormány érdekegyeztető testülete, a Német Iszlám Konferencia (DIK) munkáját.

Ausztriában már léptek

A Welt am Sonntag felidézte, hogy Ausztriában nemrégiben új törvényt alkottak a muzulmán vallás gyakorlásáról, és az „európai iszlám” kialakítását célzó törekvések jegyében nem hosszabbítják meg a külföldről fizetett hitszónokok vízumát, vagyis gyakorlatilag kiutasítják őket. A lap felvetette, hogy az osztrák gyakorlat „modell lehet Németországnak is”.

Orientalista.hu – (MNO, MTI)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »