Közel a kompromisszum Nyugat-Európával?

A migráció témájában változik a nyugat-európai politikusok gondolkodása, nemzeti érdekeket áthidalva Európában ez ügyben kompromisszumra lehet jutni – hangoztatta Andrzej Duda lengyel elnök szombaton a délkelet-lengyelországi Rzeszówban, a visegrádi csoport (V4) államfőinek csúcstalálkozóján.

A lengyel államfő a csúcsot záró sajtóértekezleten kérdésre válaszolva rámutatott: Lengyelországba „igazából nem jönnek” a közel-keleti menekültek, Magyarországot pedig tranzitországnak tekintették. A témára a Nyugat ezért másképp tekint, „mint mi” – tette hozzá.

Már nem követelnek annyit

Felidézte: a V4 a szeptemberi pozsonyi EU-csúcson a migráció témájában a rugalmas szolidaritás elvét javasolta. Ez egyetértésre talált az Európai Bizottság részéről is, ami azt mutatja, hogy a hozzáállás változik – mondta, hozzáfűzve: az EU-tagállamoknak természetesen vannak saját érdekeik, de kompromisszumra lehet jutni.

Megerősítette: Lengyelország és a V4 nem egyezik bele a menekültelosztási kvótákba, a migránsok Európán belüli, kényszerű átirányításába. „Lengyelországba senki nem fog vonattal hozni menekülteket – jelentette ki, feltéve a kérdést: – Mit kezdjenek velük a lengyel hatóságok? Zárják be őket?” Kifejtette: amennyiben a migránsok élhetnek a szabad mozgás jogával, mindig elhagyhatják Lengyelországot. „És meg is teszik ezt, mi pedig nem tartjuk vissza őket, mert mi minden embernek meghagyjuk a jogait” – hangsúlyozta.

Nem jó áramlat

A térségbeli gázpiacok diverzifikációjának szentelt szombati ülésszakról beszámolva a lengyel elnök elmondta: egyértelműen az volt a közös álláspont, hogy az Oroszországból Németországba vezető, a Balti-tenger alatt húzódó Északi Áramlat gázvezeték terve gazdaságilag nem megalapozott, és politikai jellegű.

A legfontosabb kifogás az, hogy az Északi Áramlat „megvalósítása akadályozza a hatékony energetikai unió létrehozását Európában” – szögezte le Duda.

A sajtóértekezletet a kétnapos találkozó harmadik, a kelet-közép-európai gázpiac biztonságának szentelt plenáris ülése után tartották meg. A V4 államfői mellett részt vett rajta Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős szlovák alelnöke is, aki úgy értékelt: az energetikai függetlenség a térség stratégiai prioritása. Elmondta: ennek növeléséhez a Norvégiából Dánián keresztül Lengyelországba vezető új gázvezeték is hozzá fog járulni.

Sefcovic azt is a V4 stratégiai érdekének nevezte, hogy 2019-ben is megmaradjon az Ukrajnán keresztüli gázszállítás lehetősége Európába.

Regionális szinten

A Rzeszów vajdasági központban, valamint a városhoz közel eső Lancutban rendezett csúcs fő témái az energiabiztonság és az európai önazonosság mellett a regionális ifjúságpolitika volt. Az utóbbit illetően a politikusok megegyeztek abban: a térség dinamikus fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy javuljon a négy ország fiataljainak helyzete, meg kell állítani elvándorlásukat egyebek mellett a startupok támogatásával, de segítséget kell nyújtani nekik a családalapításhoz is. Úgy döntöttek, hogy a fiatalok támogatásának regionális szinten is testet kell öltenie, egyebek mellett közös ösztöndíjakban.

A megbeszéléseket a V4 EU-beli szerepének is szentelték, megegyeztek abban, hogy az országcsoportnak az erős nemzetállamokból álló, egységes EU-hoz kell hozzájárulnia. Andrzej Duda ebben az összefüggésben pénteken hangsúlyozta: a közép-európai térség országai nem a gyengébb és erősebb, hanem az egyenlő államok Európáját akarják. A kontinensen sok nemzeti identitás létezik, ezek „együtt képezik az európai civilizáció szövetét, amelyet védeni akarunk”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »