Közel 200-an haltak meg a puccskísérletben

Összesen 194 ember, köztük 104 puccsista és 47 civil vesztette életét az éjszakai törökországi puccskísérletben – közölte szombaton délelőtt Umit Dundar ügyvivő vezérkari főnök.

Dundar utalt arra, hogy jelenleg még folyamatban van a katonai akció a puccsisták ellenőrzése alatt lévő utolsó támaszpont visszafoglalására. Az ügyvivő vezérkari főnök szerint a puccsisták nagyobbrészt a légierő és a csendőrség kötelékéből, továbbá egyes páncélos alakulatokból kerültek ki.

Dundar azt állította, hogy a hadsereg legfelsőbb parancsnoksága kezdettől fogva elutasította a puccskísérletet. Szavai szerint ugyanakkor a puccskísérlet meghiúsításához mindenekelőtt a rendőrség, illetve az ügyészség gyors intézkedései járultak hozzá.

Az államcsíny-kísérlet meghiúsításáról nyilatkozott az NTC televíziónak a török Európa-ügyi miniszter is. Omer Celik szerint a török kormány – mint fogalmazott – 90 százalékban ura a helyzetnek. Akárcsak az ügyvivő vezérkari főnökhöz hasonlóan a miniszter is utalt arra, hogy a puccsisták a hadsereg néhány parancsnokát még túszként fogva tartják.

Korábban a puccsisták fogságában volt a török vezérkari főnök is. Hulusi Akar tábornokot a péntek este kezdődött államcsínykísérlet kezdetén ejtették túszul a katonai főparancsnokságon és helikopterrel egy légi támaszpontra vitték a török főváros közelében. Az állami hírügynökség szerint a tábornokot szombat reggel kiszabadították és “biztonságos helyen” tartózkodik.

Egy illetékes szombat délelőtt azt közölte, hogy már 1563 katonát vettek őrizetbe Törökország-szerte a puccskísérlettel kapcsolatban.

Közben az Anadolu állami hírügynökség azt jelentette, hogy mintegy 200 katona fegyvertelenül elhagyta az ankarai katonai főparancsnokságot, és megadta magát a rendőrségnek.
Az al-Dzsazíra pánarab hírtévé tudósítója a helyszínről arról számolt be, hogy az éjszakai puccskísérlet után szombat reggelre visszatért a nyugalom Ankarában.

Elmondása szerint a török főváros fölött még a légierő gépei járőröznek, de harcok zaját már több órája nem hallani. A dohai központú hírtévé honlapján arról számolt be, hogy a puccsisták már csak az ország néhány pontján tartják magukat.

Rovatok: KülföldTelepülés: TörökországCímkék: török puccskísérlet, katonai puccs, Törökország, konfliktus, halottak, külföldForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »