Kozák Danuta triplázott Moszkvában

Kozák Danuta triplázott Moszkvában

Aranyérmes lett K-1 500 méteren Kozák Danuta, majd nem sokkal később Szabó Gabriellával párosban is felállhatott a dobogó legfelső fokára a moszkvai Európa-bajnokság vasárnap délelőtti programjában. Klasszis versenyzéssel szerzett bronzérmet K-1 500 méteren Nádas Bence, míg olimpiai távú férfi négyesünk csak a hetedik helyet szerezte meg a fináléban.

Érthetetlen momentummal, rajt vezényszó nélkül indult a női K-1 500 méter fináléja a moszkvai Európa-bajnokság vasárnap délelőtti programjában, Kozák Danuta ettől függetlenül uralni tudta a versenyt, s a német Franziska Webert és a dán Emma Jörgensent maga mögé utasítva meg is nyerte a számot. Nem sokkal később Szabó Gabriellával párosban is rajthoz állt, a finálét majd egy hajónyi előnnyel nyerték meg, nagyon úgy tűnik, ennek az egységnek nem lesz ellenfele a riói játékokon.  „Ezúttal is száz százalékban odatettem magam, mert ilyenkor nem csak magáért a társáért is versenyzik az ember, s azzal, hogy teljesen kihajtom magam, megadom a tiszteletet a másik számára is – mondta a négyesben, egyesben és párosban győztes Kozák Danuta, aki az olimpiai esélyekről nem szívesen beszélt. – Főpróbának, edzésnek nem volt rossz ez az Európa-bajnokság, de az olimpián bármi lehet. Bár nyertünk, fontos, hogy az ember ne szálljon el, mert Rióban érhetnek meglepetések. A kemény munkával és a maximum pályával kell foglalkozni.”

A férfiak kajakosok mezőnyében Nádas Bence két érmet zsebelt be. A szombaton K-4 500 méteren megnyert arany után bronzérmes lett K-1 500 méteren.

„Próbáltam a saját versenyemre, taktikámra fókuszálni, s úgy éreztem, végig partiban vagyok Liebscherrel. Aztán az utolsó száz méteren elöntött a sav, igyekeztem berúgni a hajómat, de a dán Poulsennek jobban sikerült. Két érmet szereztem ezen az Európa-bajnokságon, így abszolút elégedett vagyok, örülök, hogy a négyes arany után ilyen kaliberű versenyzők között ismét a dobogóra állhattam” – mondta Nádas Bence.

A délelőtti program során több érem nem jutott a magyar csapatnak. A Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összetételű négyes a hetedik lett, vagyis feltehetőleg új válogatót írnak majd ki a férfi négyesek számára. K-2 500 méteren egy rossz rajtot követően a Tóth Dávid, Kulifai Tamás páros is. C-2 1000 méteren a hatodik lett Korisánszky Dávid és Mike Róbert duója, míg C-1 500 méteren Ludasi Róbert tanítványa, Kiss Tamás az előkelő negyedik helyen zárt.

A délutáni programban még három érem termett a mieinknek: K-2 200 méteren második lett Horváth Bence és Szomolányi Máté párosa, C-1 5000 méteren Európa-bajnoki győzelmet ünnepelhetett Kiss Tamás, míg K-1 5000 méteren a második helyen zárt Bodonyi Dóra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »