„Kövér nem üti meg az európai mércét”

„Kövér nem üti meg az európai mércét”

Elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága az ellenzéki politikusok megbírságolása ügyében.

A döntés szerint Magyarország megsértette négy PM-es és három LMP-s képviselő, többek között Karácsony Gergely és Szél Bernadett vélemény-nyilvánítási jogát, amikor az Országgyűlés pénzbüntetést szabott ki rájuk 2013-ban, miután transzparensekkel tiltakoztak a parlamentben a trafiktörvény módosítása ellen.

„Örülünk annak, hogy a nagykamara megerősítette lényegében az elsőfokú döntést, ugyanakkor az beszédes, hogy Magyarországon nem tudtunk érvényt szerezni az igazságunknak. Azt gondolom, hogy a Fidesznek is le kell vonnia a következtetéseket, hogy gyakorlatilag az a mérce, amit Kövér László alkalmaz a magyar parlamentben, az eljárási garanciáknak a teljes hiánya, az nem üti meg az európai mércét” – nyilatkozta Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

A strasbourgi testület összesen több mint négymillió forintos kártérítést ítélt meg az ellenzéki képviselőknek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »