Kovács: teljesen törvényes lenne az, hogy fizetésekben kiosszuk a teljes pénzt

Gazda Árpád – az MTI kolozsvári tudósítója – „marhaságának” nevezte Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, hogy nem az RMDSZ-nek, hanem az erdélyi magyar közösségnek járnak azok a román kormány által folyósított pénzek, amelyeket a kisebbségek támogatására szánnak – számol be a kronika.ro.

Kovács ezt az Átlátszó Erdély oknyomozó portálnak nyilatkozta, amely az utóbbi hetekben cikksorozatban firtatta, miért nem számol el az RMDSZ tüzetesen a magyaroknak szánt állami pénzekkel. Az ügyvezető elnök ezzel arra utalt, hogy Gazda Árpád a Krónika hasábjain több ízben is oknyomozó írásokban próbált utánajárni, hogyan költi el az RMDSZ a pénzt, amelynek csupán egy részét osztja ki pályázatok révén a magyar civil szervezetek között.

„A romániai magyarságnak járó támogatás az Gazda Árpádnak a marhasága. Ez az RMDSZ-nek járó támogatás. Törvény szerint. Ez az RMDSZ-nek járó támogatás” – állította Kovács. Az Átlátszó Erdély újságírója ugyanakkor idézte a 365/2009-es kormányhatározat vonatkozó részét, amely világosan kimondja, hogy „a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a címzettje és a kezelője az állami költségvetésből a romániai magyar kisebbségnek folyósított összegeknek.”


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »