Kovács Tamás: engem likvidált a politika a sportból, seggnyalók országa lettünk

Kovács Tamás: engem likvidált a politika a sportból, seggnyalók országa lettünk

Szombaton Svájc-Magyarország meccs közben volt lehetőségünk beszélni. Érdekli a futball is?

Természetesen, ahogy az egész magyar sportélet. Amikor MOB-sportigazgató voltam, akkor lényegében minden hozzám tartozott. Nagy rajongója vagyok mindenféle sportnak.

Mi a baj a labdarúgásunkkal?

Nagyon komoly szakmai problémák vannak ott. Elsősorban nem a válogatottról kell beszélni, hanem az egész utánpótlásrendszert kell felülvizsgálni. Az akadémiai rendszerben van pénz, a gyerekek mégis elkopnak valahogy. Nem csak a labdarúgásban, hanem más sportágakban is azt láthatjuk, hogy vannak kis részeredmények az utánpótlásban, de felnőtt korra alig maradnak igazán jó sportolóink. Nagyon sok fiatal tehetség eltűnik, olyanok is, akik az ifjúsági Európa- és világbajnokságokon még jók voltak. A másik része ennek az edzőkérdés. Vannak olyan edzőink, akik világklasszisokat tudnak nevelni, a tehetséges fiatalokból? Meg kell érteni, hogy a felnőtt válogatott csak a jéghegy csúcsa. Beszélhetünk más sportágakról is, nézzük meg például a riói olimpiát. Összességében 4-5 sportoló nyújtott kiemelkedőt egy 150 fős csapatból.

Vívásban azért jól állunk. Szatmári András világbajnok, Szilágyi Áron olimpiai bajnok, ráadásul kétszer egymás után. Szilágyitól vártuk a vb-címet is.

Szatmári Andrást már korábban is ugyanolyan tehetséges versenyzőnek tartottam, mint Szilágyi Áront. A különbség köztük az, hogy az Áron sokkal tudatosabb és komolyabb versenyző. Szatmárinak a bohémsága és a tehetsége is óriási, ha megkomolyodik, belőle is lehet olimpiai bajnok. Sajnáltam, hogy Rióba nem jutott ki, már ott is érmes lehetett volna.

Vívásban az utánpótlás is rendben van?

Vannak sikereink, de a vívósport is küszködik ezzel. A kardvívó Gerevich György remek edző volt, de ő sajnos már nincs köztünk, a mostani válogatott többsége az ő tanítványa volt, Szilágyi és Szatmári is. Somlai Béla is kiváló edző, aki átvette az Áront. Ennek ellenére erre a sportra is ráférne az edzőgárda továbbképzése és megújulása. A hosszú távú eredményességhez szükség lesz rá.

2014. július 1-ig volt a paralimpiai vívóválogatott kapitánya. Azóta miért nem láthatjuk hasonló szerepben?

Politikai háttere volt a lemondásomnak. A kerekesszékes vívás integrálva van a vívószövetségbe, tehát kettős megoldás van. Az elnökkel, Csampa Zsolttal nem a legjobb a viszonyom. Ma már nem viselik el az őszinte véleményt, főleg ha ellenvélemény. Le kellett mondanom, hogy újra megkapják a támogatásokat.

Hiányzik?

Nagyon, de úgy érzem, hogy engem likvidált a politika a magyar sportból. Vannak olyan volt edzőtársaim, akik alig mernek szóba állni velem. Kicsit fájt, de már túlléptem rajta. Kaptam azért ajánlatot, de nem ilyen pozícióba, hanem gyerekek mellé egy iskolába.

Akkor nem a húsvéti levél miatt vált kegyvesztetté.

Nem, nincs kapcsolódás a sporttal. 20 évig a Fideszre szavaztam, jobboldali családból jövök, nemzeti érzelmű vagyok, keresztény vallással. ’90-ben nagyon örültem, hogy komoly változások lesznek az országban, de rendszerváltás szerintem nem történt. Semmiféle elszámoltatás nem volt, a nemzet nem nézett szembe a múltjával. A mostani vezetés sem számoltatta el a szocialista kormányokat. A Fidesz 2014-es bejelentése volt számomra egy fontos pont: program helyett annyit mondtak, hogy folytatják. Fidesz-szavazóként ezt hihetetlen nagyképű és arrogáns viselkedésnek tartottam. Azóta a seggnyalók országává váltunk, csak olyan emberek kerülhetnek pozíciókba, akik közel állnak a Fideszhez, vagy kiszolgálják azt. Koromnál fogva ismerem a ’90 előtti rendszert, a mostani pont arra emlékeztet. Irritál, hogy valakik becsülettel dolgoznak évtizedeken át, most meg nulláról építenek embereket milliárdossá, az ország pénzéből. Mégis mindenki hallgat, senki nem emeli fel a szavát, diktatúra van, nem tudok mit mondani.

A húsvéti levél

Kovács Tamás Orbán Viktornak címzett levelet a nemzeti konzultáció miatt, amiben kifejtette, hogy csalódott a Fideszben. A teljes szöveg itt olvasható.

Diktatúra? Túlzás.

Nincs olyan diktatúra, mint a Rákosi, vagy a Kádár-rendszerben. Megszoktuk azt, hogy szabadság van. Szabadon utazhatunk, szabadon mondhatsz egy bizonyos fokig mindent. Nem visz el az ÁVH, nem jönnek a bőrkabátosok. Nincs olyan diktatúra, mint ami akkor volt. A magyar lakosság és a magyar politikusok még nem elég érettek ahhoz, hogy valakinek kétharmados többsége legyen. Kell a rivalizálás, kell a jó ellenzék, kell a kontroll. Most viszont nincs kontroll, ezért nincs szakmaiság. Haveri alapon zajlanak a kinevezések.

Miért pont húsvétkor írta ezt a levelet?

Húsvét hétfőn egyedül voltam otthon, az íróasztalomon rakosgattam, aztán megtaláltam a nemzeti konzultációs ívet. Elkezdtem olvasgatni. A magyar népnek ne küldjenek ki olyan levelet, ami tartalmazza a válaszokat is. Engedjék már meg azt, hogy mindenki az értelmi képessége szerint válaszoljon. Felhúztam magam ezen és azonnal a gép elé ültem. Kijött belőlem, a mai napig vállalom, amit benne írtam, a szívemből jött. Én döbbentem meg a legjobban, amikor a futár hozta a választ. Úgy tűnik, hogy teljes erővel figyelik a reakciókat.

Mi volt a válasz?

Nagyjából az volt benne, hogy gondoljam át és küldjem vissza a konzultációt. A végén volt egy pikírt mondat, amin átléptem rögtön. Pontosan nem tudom idézni, de valami olyasmi, hogy butácska dolog volt ez. Mondjuk, ha én lennék Orbán Viktor, nem leveleznék senkivel. Úgy vettem észre, hogy ez a levél szíven találhatta, ezért válaszolt.

Másoktól is érkezett reakció?

Elvesztettem egy csomó jobboldali barátot. Voltak olyan jobboldaliak is, akik egyetértettek velem. Nekem a barátság nem a politikai oldalakon múlik, inkább a becsületen és az intelligencián. Ha más véleményen vagyunk, legalább tudunk egy jót vitatkozni, de tiszteletben kell tartani mások véleményét, maximum megpróbáljuk meggyőzni egymást. Egyáltalán nem szeretem a gyűlölködést.

Az Ön közéleti felbukkanását sokan ehhez a húsvéti levélhez kötik, pedig már előtte is megnyilvánult a Csíki Sör-Heineken vitában. Vissza is küldte az 1988-ban kapott kitüntetését, mert rajta volt a vörös csillag, elmondása szerint nem akart két év börtönt kapni érte.

Röhejes volt. Egy kis ország nekimegy egy világmárkának, mert van rajta egy vörös csillag. Le akarták szedetni az üvegekről. Kommunista jelképnek tartani ezt totális elszállás, ráadásul arrogáns viselkedés, ahogy kezelték. Nagyon nem tetszett. Nem vagyok sörivó, elvi alapon mondtam véleményt.

Most jön az újabb konzultáció, ezúttal Soros Györgyről. Lesz levél?

El fogom olvasni mindenképp. Félreértés ne essék, nem gyűlölöm a Fideszt, a migránskérdésben mutatott álláspontjukkal tökéletesen egyetértek. Nagyon sok minden jót csináltak, de a mindenkori kormánynak ez a kötelessége. Annak viszont működni kellene, hogy ne uralkodj, hanem szolgálj. A levél után jártam baloldali rendezvényen is, hogy elmondjam a véleményem, de ott is leszögeztem, hogy én attól még jobboldali maradtam.

Visszatérve a kérdésre: ha nem tetszik az új konzultáció, akkor nem küldöm vissza, de levelet már nem fogok írni.

Sok jobboldali értelmiségi azt mondja, hogy Orbán Viktor megváltozott. Ön hogy látja?

Lehet Orbán Viktorról beszélni, de szerintem a legnagyobb baj az, hogy gyenge a csapata. Sok, kis kaliberű embert kellett kielégítenie pozíciókkal. Ez sokkal nagyobb baj, mint az ő változása. Aki 12 évig hatalmon van, még ha nem is folyamatosan, egy idő után elborul a tudattól, hogy övé a pozíció, főleg ha kétharmaddal nyeri azt. Nagyon sokat változott negatív irányba. A régi Orbán Viktor meg akarta váltani Magyarországot, ma már nem ilyen. A Fidesz is letért a keresztényi útról, ami például arról is szól, hogy ne lopj. Ezt nem tudom szó nélkül hagyni, és nem is fogom.

2010 után még elégedett volt, vagy 2014 volt a töréspont?

2014 fontos pont számomra, komoly csalódás. A húsvéti levél már előtte is forrt bennem, elég komoly vitáim voltak a baráti körömben is a kormány változásáról. Elkezdtünk a korrupció felé menetelni, változott a külpolitika is, nem értettem, miért térünk vissza keletre. Így soha nem fogjuk behozni Ausztriát.

Lát a mai Magyarországon olyan politikai erőt, ami változást hozhat?

Az egyértelmű, hogy nincs baloldal. A szocialistákat csak a hatalom érdekli, ráadásul adósságba vitték az országot, nagyon komoly károkat okoztak. A Fideszt és az MSZP-t egyaránt átszövi a korrupció. Olyan erőnek kellene jönni, ami megújulást hoz. Elszámoltatásnak kell lennie. Még a besúgókat sem ismerjük. Nem azt mondom, hogy le kell szedni a fejüket, de legalább ismerjük meg a névsort, nézzünk szembe a múlttal. Magyarországon még 30 év kell ahhoz, hogy tisztább viszonyok legyenek. Teljesen tiszták akkor sem lesznek, mert korrupció mindig lesz, de nem mindegy, hogy milyen szintű.

A húsvéti levélben írt az ellenzékről is. A gyenge baloldalról és a megosztott Jobbikról. A radikális kontra néppárti ellentétre gondolt?

Igen. Nekem nem tetszettek a gárda masírozásai, nem szerettem a radikalizmust náluk. A néppárti vonal elindítása óta szimpatikusak. Gondolom sok embert veszítettek ezzel a változással. A Jobbik óriási pozitívuma, hogy nem voltak hatalmon. Új lehetőséget jelenthetnek arra, hogy talán lesz egy olyan párt, ami végrehajtja azokat a dolgokat, amik az elmúlt 27 évben nem történtek meg. Olyan vezetés kell, ami mindenki kormánya. A Fidesz 1,5-2 millió embert jelent, a maradék 6 millió nem is érdekli őket. Biztos nyerőnek tartom őket a 2018-as választásokon, a migráció nagyon erős téma.

Éretlen társadalomról és politikusokról beszélt. Ez a szocializmus öröksége?

Persze. Ott ugyanez volt, haveri alapon ment minden. Az elvtársam barátjának a fiát vegyétek fel egyetemre, meg ilyesmik. Olyan hülyéket vettek fel, hihetetlen volt. Mindenhova protekció kellett, ez beleívódott a társadalomba. Nem csak az én generációmnak, hanem még az utánam jövőnek is el kell mennie ahhoz, hogy változzon a szemlélet. A te generációd nyithat új korszakot Magyarországon, az utánad jövők folytathatják azt.

Előadást tart

Október 11-én, szerdán, személyesen is lehet találkozni Kovács Tamással, aki Dúró Dóra vendége lesz a Józsefvárosi Nemzeti Estek keretein belül. Részletek itt.

(fotók: Kiriák Klaudia / Alfahír)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »