Kovács Péter: kérjük az EMNP megyei szervezeteit, hogy döntsenek az RMDSZ jelöltjeinek támogatása mellett

“Nem meglepő a döntés, én a júliusban megszervezett EU-táborban mondtam, hogy a döntés formailag nincs meghozva, de várhatóan az EMNP nem indul, és függetleneket támogat” – reagált az RMDSZ ügyvezető elnöke, a szövetség parlamenti választási kampányfőnöke a Néppárt választmányának erre vonatkozó pénteki döntésére.

Az EMNP Választmánya döntése szerint a megyei szervezeteik független jelöltek támogatása mellett dönthetnek az elnökséggel való konzultálást követően.

“Mindenképpen méltányolandó a döntésük, két szempontból: az egyik, hogy nem rontják a magyar képviselet esélyeit azáltal, hogy jelölteket indítanak. A másik, hogy a 2012 óta megszervezett választások eredményeiből a következtetéseket levonva felismerték, hogy egy újabb választási kudarcba futna bele indulás esetén a Néppárt, és ezt megpróbálják elkerülni” – vélekedett az Kovács Péter.

Arra a kérdésre, hogy saját jelöltjeinek vetélytársait látná az RMDSZ az EMNP által támogatott esetleges független jelöltekben, Kovács Péter elmondta, hogy egyelőre nem tudni, hogy az EMNP támogat vagy sem független jelöltet.

“Szeptember folyamán, amikor az RMDSZ-ben lezajlott a jelöltállítás, többször hangsúlyoztuk, hogy olyan jelöltjeink vannak, olyan jelölteket nevesítünk, akik a magyar ügy elkötelezettjei. Majdnem ezt a megfogalmazást alkalmazta az EMNP is közleményében, amikor azt írta, hogy a nemzeti ügy elkötelezettjeit támogathatják. Kérjük az EMNP megyei szervezeteit, döntsenek úgy, hogy az RMDSZ jelöltjeit támogatják, hiszen megfelelünk annak az elvárásnak, amit ők megfogalmaztak. A magyar ügy elkötelezettjei vagyunk” – mondta az RMDSZ ügyvezető elnöke.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »