Korlátlan volt a buzulás Prágában: a főpolgármester haladt a hányingerkeltő felvonulás élén

Korlátlan volt a buzulás Prágában: a főpolgármester haladt a hányingerkeltő felvonulás élén

Mintegy 15 ezren vettek részt szombat délután Prágában a deviáns homokosok felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló "szexuális kisebbségek" hete, a Prague Pride 2017 csúcspontja.

A Prague Pride fesztivált immár hetedik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. Katerina Sarapová, a rendezvény igazgatója szerint a fesztivál programjaira a hét folyamán több tízezren látogattak el. A színes menet élén Adriana Krnácová, Prága főpolgármestere haladt, aki a korábbi évekhez hasonlóan hivatalos védnökséget vállalt a rendezvény felett.

A prágai polgármesteri hivatal épületén egész héten ki volt tűzve a szivárványos zászló. Szolidaritása jeléül a menetben több cseh politikus is megjelent.

Az aberráltakkal együtt vonult mások mellett Karla Slechtová regionális fejlesztési miniszter, aki korábban nyíltan vállalta ferde hajlamait.

A felvonulók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, majd kéttucatnyi allegóriás kocsival a Letná parkba vonultak, ahol éjjelig tartó koncertek lesznek. A kocsik egyikét az Egyesült Államok prágai nagykövetsége, egy másikat az Amnesty International nemzetközi "jogvédő" szervezet készítette, míg a továbbiakat nagy nemzetközi cégek, mint az IBM vagy a Microsoft logója díszítette.

Hírdetés

A rendőrség mintegy 15 ezerre, a szervezők 20-25 ezerre becsülték a résztvevők számát. Prága belvárosában a felvonulás miatt több órán át korlátozták a forgalmat. A szervezők szerint a résztvevők mintegy 30-40 százaléka külföldről érkezett a cseh fővárosba.

A menetben magyarországi csoportokat is látni lehetett. „A résztvevők egy részét az idén is heteroszexuálisok tették ki, akik így akarták kifejezni támogatásukat a másság elfogadása, tisztelete iránt” – mondta Katerina Sarapová újságíróknak.

A néhány órás menetet karneváli hangulat, színes, kosztümös öltözetek, sok zene, tánc, többtucatnyi szivárványos, illetve nemzeti zászló jellemezte.

A felvonulás kezdetén Szent Vencel lovasszobrától nem mesze az egyik mellékutcában mintegy kéttucatnyi fiatal tüntetett a rendezvény ellen. Néhány keresztény aktivista a szobor mellett állva emelt a magasba a felvonulást elítélő plakátokat. Később délután a hagyományos család hívei is felvonulást tartottak a városközpontban, amelyen néhány százan vettek részt. Köztük volt Pavel Belobrádek, a kereszténydemokrata néppárt (KDU-CSL) elnöke, miniszter is.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »