Kórképalkotás

VEZÉRCIKK – Lehet némi igazság abban, hogy mostanában, a választási kampány idején kerül reflektorfénybe az egészségügyi rendszer megszámlálhatatlan rákfenéje, hiszen semmi sem húsba vágóbb az ember egészségi állapotánál.

A kérdéskörrel és annak nyúlványaival – a spekulációkkal, ferdítésekkel, öszszeesküvés-elméletekkel, vádaskodásokkal, bűnbakkereséssel – könynyedén lehet nemcsak riogatni, zsarolni, manipulálni, hanem ígérgetni, szavazatokat gyűjteni is. Józan paraszti ésszel is belátható azonban, hogy az, amitől mostanában a média visszhangzik, csak töredékét láttatja az egészségügy egészét át- meg átható korrupciónak, mindez a rendszer betegségének csupán pár szimptómáját villantja fel. A maffia és korrupció polipkarjaival mindent behálózó fertőtlenítőszer-ügy felszínre kerülése nyomán is kiderült: rengeteg a jéghegy.

Közülük csak az egyiknek a csúcsa, hogy mennyire kiszolgáltatott a rendszer a beszállítóknak, így ha az orvosok be is tartják az előírásokat, óriási veszélynek tehetik ki a beteget és önmagukat. Az is a bonyolult kórkép egyik tünete, hogy az Eurostat adatai szerint a jelenleg rendelkezésre álló technológiák és szaktudás felhasználásával megelőzhető lett volna 2013-ban a hazai kórházakban bekövetkezett halálesetek majdnem fele – e tekintetben Románia az utolsó helyre került a kontinens országait felsorakoztató listán.

A kórképbe tehát megannyi, a híradásokban megjelenő, tünetként értékelhető gond beletartozik, de a betegség „leírása” valószínűleg korántsem teljes. Nyilván a sikeres megoldáskeresés tekintetében a „kórtörténet” is lényeges lehet, annak számbavétele, hogy az elmúlt két és fél évtizedben mi minden betegítette meg a rendszert. A miniszterelnök szerint a kormány és a szaktárca feltérképezi a problémákat, felállítja a diagnózist, de mivel ez nyilván nem elég, (többek közt törvényhozási) megoldásokat is javasol, viszont a hivatásukat, büszkeségüket, pácienseiket komolyan vevő orvosoknak is hasonlóképpen kellene cselekedniük. „Ne várják a fentről jövő utasításokat, hanem legyen bátorságuk kimondani, hogy mi az, ami rosszul működik, hiszen minden becsületes ember közbenjárására szükség van a rendszer orvoslásához.

Ha a páciens (ez esetben az egészségügyi rendszer) nem akar meggyógyulni, az orvos (ez esetben a kormány) nem tudja meggyógyítani” – mondta Cioloş. Kérdés viszont, hogy az analógia helytálló-e? Vajon mi lehetne valójában a rendszer „ügyeletes orvosa”? És tényleg lenne bátorságuk a mélységesen korrupt rendszerben dolgozóknak nyíltan nevükön nevezni a gondokat? De ha igen, valóban célba érnének és hatékonyak lehetnének az effajta helyzetjelentések? Vagy továbbra is maradnak a jéghegyek, amelyeknek csúcsára sokszor csak kampányok idején esik reflektorfény?


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »